Requiem egy kisbabáért
Úgy várták megérkezését,
Mint kopasz fák a tavaszt,
Jó istenhez imádkoztak,
Hátha ő megadja "azt".
A család vágyón figyelte
Az aggódó kismamát,
Mosolyogva símogatták
Meg-megmozduló hasát.
Még a megszületés előtt
Azt mondotta csendesen:
"Az mindegy, fiú, vagy lány lesz,
Csak egészséges legyen!"
Egyszer egy víg, napsütéses,
Rigófüttyös szép napon,
Teljesült a kívánságuk:
Megjött, kit vártak nagyon!
Akkor egy hófehér ágyra
Kibújt a kis jövevény;
De jaj! Betegen s korábban
Született meg a szegény.
Bátortalan hangocskáját
Egy szellem hallotta meg,
Lesietett a pokolba,
A hírt vígan mondta meg.
A vén ördög meghallgatta,
Mit mondott rossz szelleme,
Aztán meg is parancsolta:
"Azonnal végezz vele!
Egy szolgám elment jézushoz,
Hozz helyébe másikat!
Mindegy, mekkora a teste,
A lelke kell! Így igaz!"
Csúf madárrá változott, és
Egy vasárnap-alkonyon,
A sírásnak hallatára
Beröppent az ablakon.
A kis testet megcsípdeste,
Rossz fenéket szórt bele,
Megragadta piciny lelkét, s
A pokolra szállt vele.
A doktorok nem tudták már
Megmenteni a babát,
Könnyes szemmel vígasztalták
A zokogó jó anyát.
Mi is csupán csak sejthetjük
A szomorúság okát:
Az ördög megirígyelte
Isten szent ajándokát.
Mindenki, aki ismerte
Jajszókkal siratta őt,
Sok halotti gyertya fénye
Lepte be a temetőt.
Epilógus:
Szóljatok lélekharangok
Minden elment lélekért!
Akár az ördöghöz jutott,
Akár a krisztushoz ért.
