SZÜLETÉSNAPI GONDOLATOK
Hetvenöt éves lettem! Kedves ajándék!
Hetvenöt év, színes, szálló szappanbuborék!
Velük repülni, mind-mind messzebbre vágynék -
de pukkantja őket idő, sújtó lég.
Pedig csodás tarkaságuk sokat ígért
szivárvány-hídját építve szépnek, jónak.
Hív gazdaként számot vetek: mit és miért?
- hogy nem volt elég ereje tettnek, szónak?
Alkottam, és hangyamunkám félbemaradt,
voltam-e rettenthetetlen, nyílt, tettre kész?
Csak e sorvasztó kétség, mi velem maradt,
kies utam számum-fedte homályba vész!
Hitványok közt - maradtam-e igaz ember?
erőm gyengébbekért - volt-e szót emelni?
Mondtam-e undok csábításra - ez nem kell!
derűt-hozón, szívből - tudtam-e nevetni?
Zord kulcsárom - ÉLET - tetőled mit kaptam?
Játékos gömbjeid miket rejtegettek?
Vágy szőnyegén vittél szédítő magasba,
hogy bekötött szemmel porban retteghessek!
Fegyverem eldobva magam meg nem adom,
Sors késével hiába gallyazod törzsem.
Kísértő, hálódba hiába akadok,
kínpadod kerekén össze mégsem törtem.
Ocsmányul becsaptál! Hittem és csalattam!
Csend örvénye fodros tajtékával húzott.
Hű ebként simogatást vártam, s rúgást kaptam,
mosoly volt arcomon, de bent könnyem hullott.
Mért,hol gyűlöltek, hol Trisztánként szerettek?
Mért,ha magasba törtem, zuhantam mélybe?
Mért, hogy sunyi gyűlölet izzik helyette?
Mért,hogy undor helyett merültem kétes kéjbe?
Hej! pedig de sokszor csillant remény fénye!
Küzdöttem igaz célért, mely álom maradt.
Vívtam, ha kellett, nem vártam Sors kegyére!
Végzetem, hogy nyűgös terhem meg nem szakadt.
ÉLET! gúny-ostorral korbácsoltál végig,
látszat zajos rianásába fojtottál,
Kiket megvetek, prédául dobtál nékik,
eszmém felszentelt Oltárképét - és romboltál!
Viszony látszatára ármány fonta hurok!
Törve járatlan ösvényt mégis haladok!
Van mi felemel, segít, egy jelszót tudok,
s győzök birtokában: AKAROK! AKAROK!