Szegény a boldogság
Imbolyog a lámpa fénye,
Nem világítja be a kis szobát; -
Pedig, ha két karom kitárnám,
Faltól-falig érne.
Nem látni mást a félhomályban,
Csak egy halovány női alakot,
Ki egy sápadt gyermek fölé hajol,
Aki békésen alszik a kiságyban.
A gyermek érzi anyja leheletét,
S forró, lázas teste megremeg.
Talán tudja, hogy halálos beteg,
S anyja felé nyújtja kis kezét.
A lámpa utolsót pislogat.
A pele, mely körötte kering,
Meg-megáll, majd kering megint,
Míg élete tarthat.
A szemközti palota nagy szobájába'
Egy kislány játszogat csendesen;
S gyakran sír keservesen.
Átlát a kiss szoba ablakába.
Látja a gyermek arcán a piros rózsát,
Látja, hogy térdel mellette a drága anya,
Hogy fogja kezét, ha kialuvóban a lámpa,
Látja a csecsemő halovány, boldog mosolyát.
"Nekem van egy hatalmas, fényes palotám,
Én szép és gazdag vagyok!
Van cifra ruhám, hímzett vánkosom,
De nincsen itt az anyukám!
Aki esténként tágas termekben mulat."
Gyermekét a szobalányra bízza,
Neki majd lesz rá gondja!
Ezért a lányka egyedül játszogat.
"Neki nincsen fényes palotája,
Ő szegény, nincsen semmije,
Mégis boldogság ragyog a szemébe',
Mert neki megfogja kezét az anyukája!"
Könnyek jőnek a gazdag lányka szemébe,
Forró homlokát a hűvös üvegnek támasztja,
Úgy vonzza, úgy vonzza az a szegényes, kis szoba, -
Mintha szállhatna, úgy néz a lámpa fényébe.
A petróleum még egyet sercen,
S utolsó sugárával a pele
Holtan hull a gyermek kezére. -
Sötétbe borul minden. -
A lányka még merőn néz a lámpa helyére,
De nem látja, hogy az anya görcsösen zokog,
Hogy a gyermek halottan is mosolyog.
Úgy néz, mintha a lámpa még mindig égne.
Lassan megerednek könnyei... - boldogtalan. -
Őt a sírás ringatja álomba,
Ami átviszi egy jobb világba...
Ahol ő is mosolyoghat olyan boldogan. -
Másnap két harang szól egyszerre. -
Az egyik nő sápadt és sovány,
A másik asszony karcsú és halovány. -
Két koporsót tesznek a szekérre.
A menyországban ezt két gyermekarc látja;
Mindkettő boldogan mosolyog.
S lenn a földön két anya zokog,
Mindkettő gyermekét siratja.
A gazdag lánykát márvány kripta várja,
Szekerét hosszú sorban követi a gyászmenet;
A szegényt nem követi senki a temetőbe menet,
Őt dísztelen, fakeresztes sír várja.
Csak abban nincs semmi másság:
Ahogy a két nőalak zokog
És a két gyermekarc ragyog...
Milyen szegény is a boldogság!...
(Pest, 00. 10. 08. vasárnap)
