Szent Mihály napi 7 vége
Sziasztok Széplelkűek!
Ismét besöpörtem egy remek 7 végét.
Bori lányom, és az Ő Lacusa a péntek éjszakát már Alsóörsön töltötték, a Veres bácsi, aki a Lacus apukája, szőlőjében.
Szombaton reggelre már megérkeztek a többiek is, és 7 körül már kint is voltak, hogy mostaztán leszedik az összes szőlőt, ami a hegyen van.
Így is tettek, és délután 5-kor Bori már telózott is, hogy indulnak ide, a kóstolóval.
Átkompoltak Tihanynál, amiért már másodszor irígyeltem meg Őket.
Az első, természetesen maga a szüret volt.
Még Fonyódon is megálltak, és bevásároltak egy-két apróságot, a még boldogabb 7 végénkhez.
7 órára már meg is érkeztek, és becuccoltak.
Csak a lényeget írnám le:
4 l must!
2 l Othelló, tisztán, semmivel sem keverve, és 2 l Alsóörsi zuzottkő.
Az a Fradi must.
Mindent bele!
Hoztak még egy kis zöldséges ládányi szőlőt is.
Annak is a fele Othelló volt, a másik fele meg talán Csabagyöngye.
Vagy ez utóbbi csak egy sport klub Békéscsabáról?
A fő trénere véletlenül nem Minarik Ede mosodás?
Ezt most hagyjuk.
Mellesleg hoztak még egy kis füstölt kolbit, amit szintén a Veres bácsi jegyzett, és aminek csak a fele volt szarvas comb, a másik fele pedig csak sííma röfike.
Így a sornak majdnem a végén még meg kell említeniazt a bő liternyi vacak tavalyi törkölyt is, ami mellé már alig fért be a platóra két, egyenként 5 literes demijon.
Az egyikben a már jól ismert zuzottkő, a másikba meg a szakemberek által ihatatlannak kikiáltott Othelló.
Nem tudom, miért ítélték a borászok halálra ezt a nemes nedűt, de nekem még mindig a világ legjobb vörös bora.
Mellesleg, ha kóstolóba hozzák, akkor még az a zuzottkő is a világ legjobb bora.
Persze, csak ha az ár/érték arány az egyetlen kritérium.
Mellesleg, a Fonyódi lidliben beszerzett fagyikról is említést kell tennem, de a beszámoló részét képezi még az a pár kiló sertés karaj is, amiből a vasárnapi ebéd rittyent.
De nem árulok el nagy titkot azzal sem, hogy még maradt titok is:D:D:D
Szóval, megérkeztek a gyerekek.
Dög fáradtak voltak, és mindegyik úgy ragadt, mint a törökméééz.
Vajon miért is pont ez a ragadványos édesség jutott az eszembe?
Mindenesetre, az első lépés az volt, hogy a mustokat azonnali hatállyal feloldozták a teljes elzárásos őrizettől.
Kicsit meg kellett lazítani a csavaros kupakokat, hogy tudjon mozogni az anyag, hiszen ez nem volt lefojtva kénnel.
Rögtön meg is jegyeztem, hogy ha mááár úúúgyis nyitva vannak a flaskák, akkor talán már illene megkóstolni.
Meg különben is már 3 napja nem volt rendes székletem.
Hihihi!
Úgy is lett.
Először kaptam az Othellóból, vagy 2 decit.
Lecsusszant.
Nem győztem dícsérni.
Megértették.
Adtak még egy pohárral.
De a zuzottkőből.
Na azéé az nem volt ollan világbajnok, de ha már ezt szánták nekem, csak nem fogok panaszkodni?
Most, hogy boldog tulajdonosa vóóttam mintegy 4 dl mustnak, elkezdtem még időben elpakolni mindent a reterát útjából.
Szombatra már más dolgunk nem is volt, mint egy kis pálesz kóstoló, egy kis vacsi, és egy kis borkóstoló.
Mindezt fűszerezve az X-faktorral, társasjátékkal, Mirci dögönyözéssel, és alvással.
Amíg a fiatalság a fürdőben próbált meg megszabadulni a már addigra teljesen a bőrükbe ivódott szőlőlétől, ÉÉN meghámoztam Nekik egy pár sárgarépát, meg kolompárt.
Mire ezeket le is reszeltem, már el is ment a kedvem a vacsorától, de legalább Brumika át is vette az irányítást, a teljesen húsmentes vacsora jegyében.
Ezt csak azért említem ilyen gúnyorosan, mert ugyan ÉÉN már tényleg nem akartam vacsizni, de még a Lacus is kikunyerált tőlem, a fagyóból egy adag sonkástésztát.
Nagyvonalú voltam, és meghívtam vacsizni.
Közben a Brumi is elkészült a kajájával, ami kifőtt farfalle tészta, meglocspocsolva egy zöldséges szósszal.
A darab leginkább a krumplis tésztára hasonlított, de volt rajta paradicsom is, és mondom, a szószban meg reszelt jépapüjé is.
Brrr.
Na azért tett félre nekem is, hogy még ma se halljak éhen.
Nem fogok.
Haa haa haa.
Nos, a nap hama-hama befejeződött, és elbúcsúztunk.
ÉÉN aludtam egy egész órácskát, és mááár...
Nem, nem a klotyó manóval való küzdelmemnek érkezett el az ideje, csak az álmatlanságnak.
Egész éjjel a gépemmel tököltem.
Hajnalra, persze jóóól bealudtam.
S bár 3-szor is jártam az éjszaka a konyhába, és nem a páleszt húztam meg, hanem a kétféle mustomat, mégse kezdődtek a burleszk jelenetek.
Miután 9 után pár perccel felébredtem, ismét bepróbáltam a fajanszon kuporgás rekordját megdönteni.
Nem dőlt meg.
Közben hallgatóztam, hogy vajon, az ifjúság éledezik-e?
Nem éledezett.
Hanem már legelték az almafát.
Mert annyira belejöttek a szüretelésbe, hogy amit a múlt hétvégén egy kedves ismerősöm elkezdett, azt most a gyerekek befejezték.
Alma, és dió szüret.
Mondták, hogy még csak nem régen vannak kint, mert ugyan Ők fölkeltek már hajnali 8-kor, de a nap, az nem.
Mondjuk lehet, hogy fölkelt ugyan, de az esőfelhőktől nem lehetett látni.
Viszont, fél 9 körül legalább az eső már nem támadott.
Mire ezeket a szavakat kiejtette Lacus a száján, már támadott is.
Berohantak.
Fél óra múlva, kirohantak, mint Zrínyi.
Kis idő elteltével, talán úgy fél óra múlva, mesmeg berohantak.
Így rohangáltak ki, meg be, úgy délig.
Aztán már csak Lacus rohangált, mert a Brumika neki állt az ebédnek.
A kaja, a legfrissebb Maggi termék, ez a zacskóban beporzott husi, kolompár, hagyma kombó volt.
Mit mondjak, baromi finom lett, és hamar meg is lett.
A húst, ami esetünkben a sertés karaja volt, jó magam felaprítottam, mert nem mertem a Bori kezébe adni a chef késemet.
Ezalatt Ő meghámozta azt a pár szem kolompárt, egyforma nagy kockákra vágta, ugyanúgy megpucolta a kommunista hangyákat, és azokat is nagy kockákra vágta.
Aztán az egészet belerakta a sütő zacskóba, rászórta a gyárilag kevert fűszereket, és összerázta a zacsiban, hogy egyenletesen fogja be az anyagot.
80 dkg husiból két illen zacsit töltöttünk meg.
Aztán a zsákok bekötözültek, megszúrkálódtak, hogy föl ne robbanjanak, és az egész becsusszant az előmelegített sütőbe.
Eltelt 50 perc, és kész is lett az ebéd.
A sülés közben, mi Lacussal, próbafűtést tartottunk, és megállapítottuk, hogy majd be kell állítani egyenként a radiátorokat.
Majd.
Mondom, majd.
De nem most.
A gépész mérnök Úr, eközben nem feledkezett meg majdnem Apósa szomjúságáról sem, hiszen szorgalmasan töltögetett nekem ezt-azt.
ÉÉN meg szigorúan csak kiszáradás ellen, de mindent megittam.
Pedig milyen rosszul esett az a kis pálesz!
Meg a borocskától is inkább csak az undor kerülgetett.
Höhöhö.
Meg aztán, amíg sétált a radiátorok között, a Brumi meg a konyhában szeletelte az ubit, a salihoz, folyamatosan mesélték Törökországi utazásuk emlékeit.
Nem tudom visszaadni felétek azt a sok-sok történetet, amit meséltek, mert olyan töménységben érkeztek az információk, hogy a kétharmada ki is esett abból az alkohollal fárasztott agyamból.
Ilyen dolgok villannak be, miszerint:
Borikának futni kellett a Bazárból, mert 3 napig járt vissza, lealkudott egy cipőt, a 10%-ára, nem tévedés, 10%-ára.
Boldog voltam.
Apja lánya.
Majd, az utolsó pillanatban csak kinyögte, hogy neki ez a szar nem is tetszik...
Nem voltam boldog.
Tiszta Annyja.
Meg az, hogy a dőner tulajdonképpen egy idő után, már ehetetlen kaja.
Mondjuk, ez a mennyiség, olyan napi 4 adag, 3 napon át.
Meg az, hogy azért olyan olcsó a bőr ruházat, mert a törökök már régen tudják, hogy a bőr a legszarabb ruha anyag, hiszen télen hideg, nyáron meg meleg...
Meghogy természetesen a Ajaszófia, (Bocs, hogy fonetikusan írtam, de szégyen ide, szégyen oda, nem ismerem a hiteles verziót,) Állandó tatarozás alatt áll, így csak a negyed részét lehetett megtekinteni, de természetesen a teljes belépő megfizetése árán.
Meg a fiatalok megtanulták, hogy minden viszonylagos.
Odafele menet ugyanis megálltak Szófiában éjszakázni, és megállapították, hogy milyen pocsékos, balkáni a vendéglátás.
Haza felé is megálltak Szófiában éjszakázni, és megállapították, hogy milyen előkelő Európai szintű ugyanaz a hotel, a még ázsiai szinten is pocsék török szállások után.
Meg abból is volt elég infó, hogy ki, kivel, miért, mikor, és hol veszett össze.
Mutatták volna a képeket is, mert mindkettejük telója tele volt felvételekkel, de ez aztán mégsem tűnt olyan értékes programnak.
Azért, amit lehetett, azt megszereztem.
Konkrétan 3 életképet.
Egy tüntetés hangjait Szófiában, egy kis közlekedési káoszt Isztambúlból, ami egy teljesen hétköznapi forgalom hangja, és egy üvöltő dervis, azaz Müezzin hangja.
Ez utóbbiról elmesélték, hogy egy Brutális erősítő bömböl minden egyes mecsetben, hogy ne annak a kurafinak kelljen esetleg megerőltetni a torkát.
Ha jól figyeltek, akkor hallotok valami féle visszhangot is.
Na az nem az, csak a felvétel a Kék mecsettől mondjuk 50 méterre készült, az utcán, a többi meg a messzebb lévő, akár 4-5 km-re lévő mecsetek hangja.
Ezeket a felvételeket megtaláljátok a mellékletek közt, kivéve persze a Müezzint, akit a következő levélben küldök majd el, mert elég nagy a file.
Mondjuk, olyan események zavarták meg a beszámolót, hogy:
- Lacikám!
Ugorgy máá el a Váry Zsuzsihoz, mert tejföl helyett tegnap véletlenül habtejszínt hoztam, és azzal nem olyan jó az ubsal.
- Rohanóóók! - hangzott a válasz.
Mire újra belemelegedtek a sztorizásba, elkészült az ebéd, és kajálás közben olyan csend honolt, hogy azt hittem, hogy nem csak vak vagyok, hanem süket is.
Hiába, a szakács legnagyobb dícsérete a csend.
Tömtük a majmot.
Ebéd után, a kajakóma helyett következett még egy kis kávézás, persze került abba egy kis kakaópor, egy kis sztracsi fagyi, és mérhetetlen mennyiségű tejszínhab is, amit ÉÉN voltam olyan jó, és kemény habbá vertem.
Ezeket követően a fiatalok megint szedtek kevéske almát, és diót.
Amikor megint az eső vette birtokba a kertem, akkor Borika megjegyezte, hogy ideje lenne valami édeset is falni.
Elfogadtuk az ötletet, és nekem eszembe jutott az 5 perces fánk.
Előkaptam a recepicét, és 10 perccel később, már csak azon folyt a vita, hogy milyen fajta ideji lekit nyissunk.
A meggy győzött.
A recept, szintén a melléklethez lett csatolva.
Már nem is maradt más hátra, mint egy alapos takarítás, és a haza indulás.
Amíg Brumika porszipuzott, addig, és most figyelj jól, Lacus, önként, és dalolva elmosogatott.
Mondjuk az hozzá tartozik, hogy otthon is mindig Ő mosogat, mert Borikám útál mosogatni.
Alig múlt 5 óra, ami az eredetileg kitűzött cél volt.
Aztán bepakoltak, elbúcsúzkodtunk, és neki lódultak a báánnak.
Aztán bepakoltak, elbúcsúzkodtunk, és neki lódultak a báánnak.
Nem figyelmetlenségből írtam kétszer le, azaz inkább mégiscsak figyelmetlenségdiből, mert miután elindultak, mintegy 4 perccel később ismét megérkeztek, és az itt felejtett 5-6 csomagot is fölpakolták a pick-up platójára, és mégegyszer lódultak.
Ez volt az a pillanat, amikor az eddig elfogyasztott must, buzgár formájában kívánt távozni a hordozótestből.
Odaértem.
Legközelebb, a fél 7-kor kezdődő hiradó tiszteletére reszkíroztam meg egy kibújást, a klotyó köré emelt falak biztonságos öleléséből.
...
Pusza: a Boldog Matula
