Szétszórt életképek
Most láthatsz csak igazi össze-visszaságot, kesergést, tűnődést, kacagást, vidámságot, egészet, morzsányi gondolatot, részleteket, mit a szél fuvallata sok felé szerte vetett.
Mindjárt küszöbünkre lép az Újév,
szív, lélek mind egyre jobbat remél,
közben könnyeket csepegtet az árnyékos oldal, könnyeink felajánljuk erőt kérve, az új perc jót hozhat.
Vár énekszó, tánc az éjfélben,
kinek hangszer jut időhatár vonalának másodpercében, fogadunk, vagy csendben szívben igazat kívánunk, az időben égre vetítjük mind legszebb álmunk.
Közben szétzúzni néhányak igyekeznek féltve őrzött vidámságot, s ha olykor célt is érnek, a lélegzet csalárdságot még sem pártol, nem enged szöges sziklák mardosó karmának, kitárja mindenét hitet, békét zengők ajkának.
Ez évnek számvetése egyre közeleg,
ezután sem kell a szó, mit álnokság rebegett, mert ne higyje, ha suttog, szelídebbé nemesedhet, kizárólag őszinte áldó gondolat, mely felemelkedést szerezhet.
Lehet, mikor nekünk kong új lapot az óra, ti még vártok ezévi utolsó harangszóra?
Ha eképpen volna, úgy azidőben reád szálljon, a teremtett jókívánság ott, s akkor áldássá válljon.
Vajon mit kérhet lelked legszebbet neked?
Nem sejthetem, így hát küldök szívből pár hangjegyet, mit repít egy lelkes hangszer zengedelme, meglehet, hogy gondolatok legmélyén szépet lelhetsz benne.
Mindenkor feltétlenül eként teszek,
hisz gyűlölet tanácsát lelkemre nem veszem, s ez részemről másképpen nem lehet, ezért merem feltárni a távolból betűtlen hangjegyem.
2015. december 29.
