1.
A napsugár, ha felragyog a nap,
újból felmelegít és tisztára mosdat.
A napsugár, ha érinti bőrömet,
lágyan s kedvesen simogat.
Szellő, ha fúj reggel, hűvösen
arcomra pírt lop s mosolyt csalogat,
a szellő, ha csendben lengedez,
szárnyait kiterjeszti, hívogat.
S ha jő a köd és eltakar,
akkor majd titkon elindulok;
és a ködfelhővel repülni fogok
addig, míg hozzád eljutok.
2.
Nem bántalak, ne félj,
tenyerembe veszlek, mint egy kisverebet.
Miért reszket szíved?
Miért van félelem szemedben?
Tudom, mindezt én tettem veled, -
de ha már tenyeremben tartalak,
bekötözöm fájó sebeidet.
Tartozom egy-egy öleléssel minden könnyedért,
egy-egy csókkal minden gyötrő emlékért,
s ha egyszer behegedtek a sebek,
és a csókok elűzték a fájó emlékeket,
akkor is majd százszor megölellek,
ezerszer csókollak,
hogy érezd mennyire szeretlek.
3.
Ha kezed kezembe foghatom,
mosoly villan arcomon,
felcsillan két szemem, -
veled vagyok kedvesem. -
Ha kezem kezedbe fogod,
látom arcodon mosolyod,
látom felcsillanni két szemed, -
mert én vagyok a kedvesed. -
4.
Úgy kellesz nekem, mint egy falat kenyér,
mint pusztának a lágyan lengő szél,
mint meleg napsugár tavasszal a földnek,
mint harmatcsepp fán a fakadó rügynek...
Úgy kellesz nekem, mint levegő a fuldoklónak,
mint egy korty víz a haldoklónak,
mint az élet a ma született gyermeknek,
mint boldogság az utánad vágyódó szívemnek.
5.
Egyedül fekszem az ágyamon,
titokban rólad álmodom.
Ha behunyom szemem,
téged ölel karom,
De ha kinyitom,
eltűnik a kép
és én egyedül fekszem az ágyamon,
titokban rólad álmodom.
Magam elé azt képzelem,
hogy ajkad forrón csókolom,
de a képzet ellebben
és én egyedül fekszem ágyamon,
titokban rólad álmodom.
S ha eljön az éjjel,
álmomban is rólad álmodom,
de mindig felébredek
és akkor egyedül fekszem az ágyamon,
titokban rólad álmodom.
Ám egyszer eljön a pillanat,
nemsokára, jól tudom,
mikor itt leszel velem
és én nem fekszem majd egyedül ágyamon,
s nem kell többé titokban rólad álmodnom.
(Pest, 03. 05. 18. vasárnap)
