Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Terhes Gábor


Születésnap

Jóbarátok ünnepelve összeültek,
Két Márti, Attila, Gergő, Zoli és én,
Köszönet, hála Attila Szüleinek,
Mert szeretettel vártak Fiuk ünnepén.

Rózsika néni sütött-főzött lelkesen,
Lajos bácsi pálinkával kínált minket,
Örömünket leltük a délszláv ízekben,
Nemes itallal szenteltük az ünnepet.

Okos beszélgetéssel telt a délután,
És tudtuk, hogy egymásnak hasznára vagyunk,
Attila barátunknak születésnapján
Rájöttünk; az életben van közös utunk.

Nem tudhatjuk, mit hoz a rejtelmes jövő,
De előttünk áll jelenünk biztonsága,
És van közöttünk egy láthatatlan erő,
Amely sarkall minket örök barátságra.

Egy barátunk hiányzott, kissé beteg lett,
De mégis magunk között tudtuk lélekben,
Fényes őszi napra este közeledett,
Átsuhant az idő a beszélgetésen.

Témánk adott volt, emberi viszonyokról,
Becsületről, amely nélkül nincs barátság,
Mely a világon van, de nem e világból,
És nélküle szegényebb lenne a világ.

Így történt hát ezen a jeles kis ünnepen,
Hogy erősen megfogadtuk szavak nélkül;
Barátok maradunk ebben az életben,
Segíteni fogjuk egymást önzetlenül.

2011. szeptember 21.

doboz alja
oldal alja