Szülinapos hétvége
Na idefigyeljetek ÁMBÖRÖK!
Hát a hétvégén mesmeg pattant a buli!
Természetesen egy születésnapról emlékeztünk meg.
Az érintett nem más, mint a Bunbi unokahúga, a Hugi...
Mondjuk az ünnep maga valamikor hét közben volt aktuális, de most tudták megszervezni, hogy mindenkit ide egyen a fene.
Nézzük csak, időrendi sorrendben:
Hugi, már korábban befutott, hogy mindent előkészítsen, béévásároljon, meg egyebek.
Rajta kívül még Bunbi Uram tette twiszteletét, és a Bősze Gyurci Sitkéről, aki a Bunbi régi cimvije.
Vártunk még két csajszit is, de Nekik sajnos igazolásuk lett a távolmaradásról, így ki is maradtak minden jóból.
Tehát péntekena mi kis Bunbikánk letette a lantot a munkahülyén, és neki indult az ismeretlennek.
Történt, hogy kimasírozott árokon, és berkenye bokron átal az hírös Népligeti buszpályaudvarra.
Itt megkereste egy ösmérösünk segedelmével a Keresztúri járatot, föltuszakolódott rá, és bééaludott.
Két órával később felriadt, még épp időben ahhoz, hogy a félötös érkezéskor kényelmesen leeshessen a járgányról...
Ez a viszonylat nem túl közel a kecóhoz landolt, a templom előtt.
Hugi már kint várta, és mintegy 20 perc alatt hazasétállottak.
Persze, mind ez Bunbi legnagyobb útálata mellett, merthogy egy alig 100 kilós hátiskó lapult a girince fölött.
Meg persze kissé az is frusztrálta, hogy egyetlen árva hangulatkarbantartó egység sem jött szembe.
Na így aztán 5 óra előtt bé is futikáztak.
Lepakolás, és egy kisebb dumaparti után már indultak is ki a vasútállomás melletti buszmegállóba, ahova Gyurci érkezett.
Ő Sitkéről egyenesbe eljutott Keszthelyre, és onnan busszal ért ide, 6-ra.
Ez az út már jobban tetszett Bunbinak, hiszen mindössze 8 percet se vett igénybe, és a cél nem annyira Gyurci megszerzése volt, hanem a Koccintó nevű műintézmény bevétele.
Ja, és el ne feledjem, hogy ezen az úton nem az Ő vállát húzta a mérhetetlen súlyos hátiskó, hanem Gyurci barátunkét.
Ezzel persze teljesen hazáig lehetett zrikálni, még meg azon a módon, hogy hol Bunbi fűzte béé a cipőfűzőjét lépten-nyomon, hol a Hugi igazította meg a csizsmáját, természetesen elég alaposan, hogy legalább 1 perc elteljen, minden alkalommal.
Így sikerült elhúzni az időt úgy 15 percig.
Hehe.
Azért a korcsmáról is essék néhány szó.
Ez a 3 hülye úgy felforgatta a békésen iddogáló bentlakókat, hogy másnap már várták a feltűnésüket...
Itthon aztán Gyurci is lepakolt, és béé lett mutogatva néköm, aki eddig csak skype-on tartottam Véle a kapcsolatot.
Itt már előkerült az a híres sitkei guggolós pálesz, ami az idén sokkal fogyaszthatóbbra sikeredett, mint a tavalyi.
Ez pedig még fokozta a hangulatot.
Hugival már előkészítettük a szalontüdőt, és a zsemlegombócokat, de minek is?
Ugyanis a művészkéim inkább vágytak egy-két szeletke, medvehagymás kenyérből készült, alaposan megvajazott, és kevéske szarvas kolbásszal megpakolt, reszeltsajttal letakart NDK melegszecsára.
Ez a megjelölés mindösszesen annyit takart, hogy még az NDK-ban gyártott, Aka electric, felnyitható tetejű grillben melegszik, és pirul meg alaposan.
A mi kis Matula barátunk ezidő tájt erősen küzdött a túlélésért.
Ennek oka meg nem volt más, mint egy kis eszetlen gyógyszer túladagolás.
Az történt, hogy még reggel kaptam egy hírt, amitől 200 fölé ugrott a véremnek az nyomulása, amit úgy toroltam meg, hogy a nyelvem alá fújtam a lórúgás típusu csökkentő sprayt.
Csakhogy idegességemben elszámoltam a pöffök számát, és 2-vel több sikeredett.
Ez mondjuk attól vált fölöttébb veszélyessé, hogy mindösszesen 2-t kellett vólna pöffenteni, és ez így pont 4 lett, ami ugyibár mégiscsak a duplája.
No ettől le is ment az érték 100/70-re.
Még ide tartozik magyarázatként, hogy néköm a normális érték a 150/100, és már a 120/80 mellett is csak kóválygok, mint gólyafos a levegőben...
Na, de az éccakai műszakra már valahogy sikerült hozzám térni.
Meg is orroltam a bandára, hogy millen alapon nem kértek a pájsliból?
A firtatás hatása leírhatatlan volt.
Mindenkinek azonnali lefeküdhetnékje támadt.
Höhö.
Na ekkor szembesült a két kan, hogy egy 120-szor 190-es halálosan keskeny hitvesi ágyban kellett volna eltölteniük, édes kettesben, az éccakát.
Esmét csak Höhö.
Robbant a bonba, ugyanis Bunbi Urunk nem igazán támogatja az azonos neműek szerelmét.
Most már hehe is.
Ebből aztán az lett, hogy Hugi, miután alaposan kiröhögte magát, csak-csak megágyazott a másik ágyon is.
Bunbi meg rögvest ki is próbálta, és jelentős, azonnali horkolással dícsérte a fekhelyet.
Mi még dumcsiztunk tovább.
Fél 1 körül már ÉÉN is elvonultam, és Gyurciék a saját bevallásuk alapján még fél 2-ig húzták.
A szombati kaja egy hamis gulyás lett vóna, desznyóból, és természetesen borgácsban.
De hát sajnos az időjárás ezt nem díjazta.
Szakadt az eső.
Hugi kijelentette, miszerint "Ő ugyan nem fogja megkockáztatni a Tüdő Gyulát, 3 ilyen pöcsorrú kedvéért."
Ennek jegyében neki is veselkedett a silónak, egy hatalmas fazék belsejében.
Persze kb 1 óra múlva meg máá szakadt a napsütés.
Hihihi!
A recepicét szükség esetén elkérhetem Tüle, de ide mindenki béé is helyettesítheti a sajátját.
Ez idő tájt Bunbi Uramék is előkászálódtak, és indult a kávéfőzés, szakmányba.
Valahogy reggelit senki nem óhajtott.
Ki is alakult egy kellemes fecsegés, nanáá, hogy a 10 négyzetméteres konyhában, szagokban, gőzben, melegben, szellőztetve, de legalább mindahányan.
Ott a nagy, legkevesebb 25 négyzetméteres kényelmes nappali, kanapé, székek, asztal, meg minden, ami arról nyílik, de neeem.
Legyen.
Egyszercsak Bunbi eltűnt.
Hát ÉÉN teljesen el is feledkeztem róla, hogy megrendeltem Tőle egy ugyan olyan ledszalagot, amillenet felszereltet nekem még karira a gonyhai polc alá, rája adásul a két szekrénysor is édes tesók.
Na Ő nem felejtette el megvenni, és elhozni.
Gyakorlatilag egész nap azt szerelte, de nagyon akkurátusan, és gyönyörüen.
Szóval, ennek állt nékije.
Mi meg povedáltunk tovább.
Közben Hugi keze alatt meg égett a munka.
Ebédre aztán alaposan béé is kajáltunk, abból a mennyei mannából.
Ebéd után Bunbi folytatta áldásos tevékenységét, a "fiatalok" ( Hugi 48, és a Gyurci 43) meg kitalálták, hogy bringáznak egyet.
Engem azonnal ki lelt a hideg.
Ehhez tudnotok kell, hogy a Gyurci is gyengénlátó, egyre romló világképpel.
De Ő ragaszkodott hozzá, hogy Ő bizony képes még kerekezni.
Elő is vettek két drótszamarat a kazánházból, kicsit portalanították, és igazán csak 3 kerék volt leeresztve, a 4-ből.
Höhö!
Nosza, elárultam, hogy van ám egy remek kézi levegő sürítőm, de Ők ezt nem lelték föl.
No, kissé mögnyugodtam, hogy ebből sem lesz tekerés.
Aztán a fiatalok eltűntek.
Alig két óra múlva kerültek elő, amikor is a Bunbi már erősen zsörltölődött, merthogy beígértek Nékije pár doboz sört...
ÉÉN eközben szunyókállottam picinyét.
Na, amikor elmesélték, hogy mégis bringáztak, nálam kitört a pánik!
Mit csináltatok?
Na de legalább épségben, egészségben megérkeztek.
Szóval, röviden annyi történt, hogy nem akartak sokat keresgélni a sufniban, tehát megfogták a bringákat, és eltolták a cuccost az alig két és fél kilóméterre elterülő benzinkútra. Itt aztán fújtak beléjük friss, keresztúri levegőt, és innen már tényleg tekertek is.
Elöl ment Hugi, merthogy Ő legalább egészséges, legalábbis a szeme,és mögötte haladt a Gyurci.
Mondta is, hogy elég jó volt a látvány.
Mármint a Hugi nőiesen gömbölyded popsija.
Aztán körbe járták a falut.
Megtalálták, ahol Gyurciék családostúl nyaraltak pár éve.
Lementek a partra, sétáltak egyet, és természetesen betértek a korcsmába is.
Ezek után telóztam Rájuk, miszerint a Bunbi már a kiszáradás határán van.
Megvették a kávét, meg a sört, és 5 perc múlva már itthon is voltak.
Na ezeken a sztorikon aztán megint elcsámcsogtunk, és jókat röhincsélgetve el is telt az idő.
Ezalatt Bunbi is elkészült, és majdnem sírva fakadt, amikor éppen csak nem világított a szerkezet.
Na, de mielőtt infarktust kapott volna, Hugi felvilágosította, hogy az elosztó másik vége nincs béédugózva a malacorrba.
Na ezek után a LED sor meg fölvilágosította az egész kredencet.
Vacsorára meg ollan pékárut toltunk, amiket a Gyurci hozott egy otthoni sütödéből.
Igen ízletes volt, és rendkívül sokféle ízben volt kapható.
Aztán már mesmeg éccakába nyúlóan dumáltunk, és iddogáltunk.
Ennek ellenére Hugival már hajnali 3-kor ütköztünk a konyhában.
Erről eszembe jutott egy történetünk, amikor is egy illen hajnali 3-kor való ébredésünk alkalmával megkértem, hogy ugyan süssön máá néköm egy pár plecsintet.
Ennek baráti körökben azóta is kering a mondája.
Na mondok, itt az idő, hogy a kanokat egy indiánüvöltés segedelmével kibasszam az ágyból, és Hugi meg friss, forró, krémes palival fogadja Őket.
Már keveredett is a tészta, és elkezdődött a sütögetés.
Talán a másodikat, vagy a harmadikat sütötte, amikor megkértem, hogy ugyan tegye máá mög aztat a baráti szívességet, hogy az utolsó néhány darab tésztájába keverjen bele néhány girizd fokhagymát, majd kisülés után kenje mög alaposan kávékrémmel, és azt kínálja föl a gazembereknek.
Kíváncsi voltam, hogy még erősen csipás szemekkel, kissé tán fejfájósan,milyen lesz a fogadtatás.
Na erre azonnali hatállyal megjelent először Bunbi Uram, majd 2 perccel később Gyurcika is, mondván, hogy "Isteni palacsinta illatok terjengenek!"
Puff neki!
Az első alattomos meglepinknek azonnal vége is lett.
Mármint az indián üvöltéses hajnali ébresztőnek.
És mi lesz, amikor megérzik a fokhagyma szagot is?
Hát még annyira kómások voltak, hogy azt nem vették észre.
Az utsó 3 sikerült erősen fokhagymásra, ami akkor jó is lett vóna, ha megrakjuk mondjuk sonkával, és sajttal.
De neeeem!
Akkor hol az aljasság?
Hát Hugi tornádóként söpört béé a nappaliba, és Gyurci elé tette a büdös palát.
Két citromosat, és egy kávésat.
Gyurci kikapta a hozzá legközelebb esőt, és elkezdte béétolni.
Erre Bunbi lecsapott a feléesőre, hogy ugyan ne legyen már irígy a Gyurci!
Mi a Hugival már sírtunk, néma könnyekkel, és remegő vállakkal.
Ezek meg versenyeztek, hogy melyiküké lesz a harmadik?
Nem sokkal később, miután Gyurci lecsapott a maradékra, és abba is beleharapott, feltette a már várva-várt kérdést:
-Nincs ennek kicsit furcsa íze?
Még mindig nem mertünk felrobbanni a röhögéstől.
Erre megszólalt Bunbi is:
- Szerintem is kissé mintha fokhagymás beütése lenne!
Na itt elszabadult a pokol!
Hangosan visítoztunk a Hugival, hiszen már csak alig volt hátra pár falatjuk.
Annyira plecsintre áhítoztak, hogymajdnem észre sem vették a turpisságot.
Mondtam is Nékijek, hogy:
- De hiszen ennek csak az az egy oka van, hogy rakattam a tésztába néhány girizdnyit...
Voltam aztán ám minden, csak jó ember nem...
Hát így indult a vasárnapunk.
Délelőtt még kis szuttyogás, duma 6-ér, meg minden.
Ebédre a kanok még mindig nem merték bevállalni a pájslit, inkább maradtak a jól béévált ungarische gulaschsuppe mellett, mi meg Hugival legelésztünk egy pár tányérnyit abból is.
Ebéd után került felszolgálásra az ünnepi torta, ami szintén a Hugi kezemunkáját dícsérte.
Nem akarom nagyon ragozni, hiszen igen nagyon egyszerűen készítette.
Sütött egy fehér tortapiskótát, és lapjában 3-ba hasította.
Az alsó rétegre került egy kevéske diókrém, a második emeletre némike karamellkrém, mondjuk úgy vagy 1 ujjnyi vastagon, és az egész be lett borítva csokikrémmel, amibe darabolt, pirított dióbél volt keverve.
A krémek pedig azok a főzött krémek voltak, amiknek már egy esetben bééküttem a recepicéjét.
A csodácska beült dideregni a hüttőbe, és tálalás előtt tejszínhabbal meg lett díszítve.
Azaz, csak meg lett vóna, ha az előre felvert tejszínhab meg nem folyt vóna.
Így csak el lett mondva, hogy mit is tartalmazott vóna a felirat.
Kaja kóma helyett azonban Gyurcinak már indult is a busza.
Miután Őt kikísérték, vissza jöttek, és volt kis idő ejtőzésre.
fél 5-kor már Bunbit is kivezette a teremből a Hugi, mármint a templom irányába, és elintegette.
Mikor aztán visszaért ide, már jártányi ereje sem maradt, a fizikai, és a szellemi megeröltetés után.
Még egy darabig hallottam, hogy panaszkodik, mármint a kimerültségre, és a fájó lábaira, meg a bicikliüléstől sajgó popójára, aztán már azt sem lehetett hallani, csak az egyenletes szuszogását.
Most meg már készen áll a rajtra.
...
Ezt sikerült ezen a hétvégén produkállani.
Pusza: A Matula
***
És egy kis kiegészítés, a Bunbi tollából...
Szevasztok Pókhasúak!
Majdnem igaz szóról, szóra vén barátom beszámolója, de azt elfelejtette megírni, hogy a hajnali foghagymás palacsinta kinyitotta a csipámat, mikor kivonultam a teraszra némi, mesterséges lélegzésre, azaz, reája gyújtani.
Mondok is magamnak, hogy "no a hugicám vagy bolond a fejére, vagy sima liba, baromira elfelejtette a palacsinta sütőt, vagy, hogy a rossebbe hívják azt a szerkezetet amibe ezeket a gaztetteket elkövetik elmosni"!
Hajnali fél négykor, bocsánat, de nem jutott az eszembe, hogy ez a két aljadék merényletet akar elkövetni ellenünk!
Az, azonban, baromira furcsa volt számomra, hogy mitől füstöl az egész konyha, és mán azon gondolkodtam, hogy hívok némi segedelmet a piros autósok tol, de lemondtam róla és bele mentem a játékba.
Mivel, lánggal nem találkoztam, csupán baromi égett szaggal, hát gondoltam, nem olyan katasztrófa az egész!
Ugyan furcsállottam, hogy a palacsintához, vajon miért is párosul foghagyma illat, de gondoltam, ez biztos valami hanyagság okozója és tovább nem is foglalkoztam a dologgal.
Meg kell, hogy mondjam, igen érdekes íze volt a pacsin tának, de nem is volt annyira borzasztó.
Meg is jegyeztem, hogy máskor némi darált husikával és némi ízesítéssel meglehetne dobni a cuccost, de valahogy a citrom krém, hát nem igen passzol a foghagymás motyókhoz!
A találkozáshoz, azaz a péntekhez azért volna még néhány szavam.
Történt pedig, hogy nem busszal, hanem vonattal érkezet a gyurci tesóm és rögvest be estünk a koccintóhoz címzett, vendéglátó iparegységbe, ahol is elkövettem egy igen nagy mocsokságot.
Történt pedig, hogy midőn kinyitottuk a kifelé nyitódó ajtót, elő vettem Besenyő család figuráját és imígyen szóltam, miközben az ajtó jobb oldalára mutattam, természetesen a pulttal ellentétes irányba, majd közöltem a kislánnyal, hogy " HALA LALA, szomj oltó"!
Ez volt a tűzoltó készülék.
Lett erre akkora nyerítés, hogy szerintem még Tihanyban is lehetett hallani.
Drága rémes barátom, nem is sejti, hogy micsudi finom néni a pultos! No, de addig jó nekem, hisz nem csaphatja le a mancsomról. Hihihi.
Vasárnap, mikor tesókámat, azaz a gyurcit ki kis értük, most már tényleg essen a buszhoz, mivel azzal óhajtott Sitke tanya központig zötykölődni, hát esmételten, de csak azért mert volt még időnkaz indulásig, hát csak betértünk egy koccintásra.
Naná, hogy a pultos csaj már kacagott, midőn a díszes társaság tiszteletét tette, eme nemes helyen! Bocsika, de az aljasságért és némi mocsokságért, hát nekem sem kell a szomszédba mennem.
No, de jött az idő, hát nekünk távoznunk kellett, mikor a kicsi lány pusztán érdeklődési szándékkal kérdezvén, hogy "mikor talizunk?" Természetesen a válasz nem váratott magára, és közöltem véle, hogy talán 10 perc múlva itt is vagyunk.
Naná, hogy ott is voltunk, de egy kis csavarral, mivel nem a fő bejáraton támadtunk, hanem a hátulsó ajtón! hihihi.
Volt is meglepi! Szegényke a fő bejáratra koncentrált, és eszébe nem jutott, hogy mink hátulról követjük el a behatolást. höhö.
Épp töltötte fel a pultot némi áruval, mikor a hugival nyitottuk az ajtót és közöltem vele, hogy "kicsiny kacsóját csókolom,de nem késtünk el?"
Hát nem sok hiányzott hozzá, hogy a kezében lévő árut, hirtelen felindulásából ne a földre rakja, vagy ami baromira kellemetlen lett volna, a pofánkba landoljon!
A többi, naggyábol megegyezik Zoli beszámolójával, de lehet, hogy valamit ki is felejtettem.
Ha így van, akkor bocsika!
Üdv: bunbi.
