Szürke szemüveggel

Hogy a szokatlan fény ne bántson!
Elfátyolozod a derűt! ...
Mi, szent-csuda-várók,
Mi Lázár-társak, kiknek béna válla
Örök súlyú krisztus-keresztet hurcol,
S nem térhetünk a Golgotás, nagy úrtól
Az épek szebb, rögmentesebb honába:
Hozzátok sírunk, álljatok meg, épek,
Figyeljetek egy percre énekünkre!
Zenéje közt a szép, szabad, nagy létnek
Villanjon rátok bánatunk mély tükre!
Mimelletünk is álljatok meg, épek,
Ha utatokba botlunk béna-árván,
Bár tudjuk: Lázár-voltunk csúnya látvány -
Egy ép van bennünk, s az sír: A lélek!
Az sír felétek irigyen és vádlón,
Vádlón, hogy nektek minden, minden nyitva,
És mégis minden jó szóért megáldón,
Mély szívünket új tűrésre tanítja!
FiGyeljetek! Mi siketek, vakok,
Mi csonkák, bénák hozzátok sikoltunk:
Valaha mink is, mink is épek voltunk!
Mosolyt, türelmet, jó szót adjatok!
Elétek tárjuk százsebű szívünk
Oh, volt nekünk is valaha hitünk!
Hitünk egy szent, egy krisztusi csudában -
A gyógyulásban ...
Ma már e hit csak sápadt, bús lidércfény,
Amely még fénnyel hinti éjszakánk.
Nem lobban fel, csak álmok néma éjén,
Hogy aztán mélyebb árny szálljon le ránk ...
Létünk ma már csak bús kérdéseké,
Amikre válasz nincs e földi téren!
- Így vonszoljuk a vak-gödör felé
Szent csudaváró szívünket szegényen.
Mimellettünk is álljatok meg, épek!