Szürkéskék
Bezúzott tükrök arcába bámulok.
Már végtelen mező a múlt,
Melyben hiába keresem
Elkóborolt vonásaimat.
Az április sáros vizein
Moccannak így a részletek.
Fodrozódnak, örvénylenek,
Akár az emlékezések igéi.
Tegnapok terei átrendeződnek,
Csak az ágy marad, a magnó meg a telefon, No és a készenlét közönye.
Szürkéskék csönd, ami belep,
A gesztusok elvesztik értelmüket,
Nincs konkrét kép már, csak fogalom, képzelet.
Akár egy felütött könyv hallgató lapjain.