Tanulni öröm!
Igen.
Ez egy ilyen látogatós hétvége volt.
A lista tagjai keresztbe, hosszába látogatták egymást.
Azért szerintem az utazásból legnagyobb részt a Nagypapy, és a Mariannka válalták be.
Nézzük, mi is történt:
Akár a Balaton másik felére is eltévedhettek volna, ÉÉN erről is intézkedtem...
Az történt, hogy már jó előre megbeszéltük a teljes tanári karral, azaz a Nagypapyval, és a Mariannkával, hogy itt a soknapos ünnepek alatt agyba-főbe látogatnak.
Így is lett.
Csakhogy ÉÉN még emlékeztem, a legutóbbi látogatásukra.
Ez úgy kezdődött, hogy idézőjelben szólva "eltévedtek..."
Megbeszéltük, hogy melyik vonattal érkeznek, és ÉÉN az utolsó pillanatban rácsörögtem a Nagypapyra, és megkérdeztem, hogy:
- Hol vagytok?
Mondja a Nagypapy, hogy:
- Már leszálltunk a vonatról, és kijöttünk a Keszegre, csak Mariannka tanácstalan, hogy jobbra, vagy balra kell-e elindulni.
- Milyen utcánál vagytok?
- Azt mondja a Mariann, hogy ide az van kiírva, hogy Munkácsy...
- Süsd meg, akkor ezt elcsesztétek! Márián nincs Munkácsy utca!
- He-he-he! Ahhoz korábban kell felkelni, hogy engem átverj! És Keresztúron?
Mondom ÉÉN erre:
- Ott sincs.
Pillanatnyi áramszünet a vonal túl oldalán.
Mondom nekik:
- Az Balatonszentgyörgy, ahol leszálltatok.
Higgyétek el nekem.
Két megállóval túl mentetek...
Ekkor Mariannka kikapja a telót az Attila kezéből, és még egyenlőre bájosan csevegő hangnemben megkérdezi:
-Most mi a lefesz van?
-Hát csak annyi, hogy két megállóval sikerült túllőnötök a célon.
- De hát itt állunk a Munkácsy utcánál!
- ÉÉN is erről beszélek. A Keszthely-Fonyód-Marcali háromszögben legközelebb Balatonszentgyörgyön van Munkácsy utca.
Aztán kihallom a csöndből a teljes összeomlást.
Sikerült!
Végre!
Gondolhatta magában Mariannka...
Hát végre sikerült egy egypályás, nyílegyenes vágányon többedmagammal eltévedni.
Ekkor ÉÉN már magamban elkezdtem sírni a röhögéstől,de sajnos kihallattszottak a gondolataim a fejemből, amit Mariannka meghallva azonnal átlátott a szitán!
Igaz, hogy az egész játék alig tartott 15 másodpercig, de nekem igen jól esett.
Az a 4 utcányi távolság, ami elválasztott minket egymástól, számomra akkor még biztonságosnak tűnt.
Ámde, ahogy elindultak felém, elindult az itt-ott szitkozódásokat is tartalmazó szóáradat is.
Az utolsó szavakat még mindig a telóba mondta a Mariannka, pedig már itt álltak a nappalimban.
Nem volt menekvés.
De szerencsére mire ideértek, megenyhültek annyira, hogy nem kellett az azonnali, kötél általi főbehaláltól rettegnem.
Na ezt megelőzendő még a hajójáratok nagy részét is újra indíttattam erre a 4 napra.
Biztos, ami biztos,hátha most pusztán figyelmetlenségből nem a déli part felé veszik az irányt az amúgy egyébként nem véletlenül a Déli nevet viselő pályaudvarról, hanem az északi oldalt.
Hát nem.
A Nagypapy ennél sokkal nagyobbat húzott.
Konkrétan arról volt szó, hogy vasárnap délelőtt érkeznek, ehelyett már hétfőn délután itt is voltak.
Nagypapy nem tökölt, a kínos eltévedési malőr után bele vetette magát a Guglimapba, és Elvirával közösen előre letisztászták az útvonalat.
Csak az maradt ki a számításból, hogy a Mariannka is belenézett a térképbe, és azt fejjel lefelé rakta vissza.
Így történhetett, hogy vasárnap reggel már rossz pályaudvarra is mentek ki, és véletlenül Gyulán kötöttek ki.
Ha már ott voltak, gyorsan meglátogattak többeket Ördögi tempóban, és pokoli örömmel.
De este még nem ért véget az eltévedések sorozata.
Csabán már megint fordítva ülték meg a lovat.
Akarom mondani, a mozdonyt...
Így eshetett meg, hogy aztán a MÁV-on alucizva, Bukarest, és Zágráb érintésével, hétfő délutánra Nagykanizsán keresztül érték el a Balatont.
Tehették mindezt különösebb anyagi megterhelés nélkül, hiszen a Nacsasszony előre megfontolt szándékkal hozta magával a Vonatjegyserpát, így ez a kis középeurópai kiruccanás, mindössze 10%-ba fájt.
És hogy miért serpa?
Hát kezdjük a múltkorival.
Mert hogy még arra is emlékszem.
Szóval, mikor végre ideértek Szentgyörgyről, :D:D:D, akkor Mariannka elkezdett kipakolni a málhahordó csomagjából, mondván, hogy ÉÉN szegény egyedül álló, éhező, fázó, bánatos gyermek, meg ilyen hülyeségek...
Nem akarlak feltartani Titeket, de csak a kipakolás volt vagy fél óra.
Volt ott lekvár, paprika, vödörnyi halászlé, rántott halak, paradicsomos káposzta, pulyka ragu, kutyafasírt, meg minden, ami arról nyílik...
Miután ezt a sok csodát lefitymáltam, hogy nyugodtan vigyék vissza őket, mert hogy Ági is készült Rájuk, legalább ekkora kupac étellel, kis pihenőt tartottak.
Marian halkan előállt egy kevéske kávénak lefőzésével, majd szerényen megjegyezte, hogy akkor most jöhet az Ő hátiskója.
Ettől persze azonnal sikítófrászt kaptam, és kirohantam a házból, mint Zrínyi, hogy ÉÉN ezt nem bííírom tovább egy másodperccel se! Most azonnal neki megyek a Balatonnak! Nyeljenek el elevenen a habok!!!
Vagy inkább vessetek a móóókusok elééé!
Na aztán egy kis étkezés után lenyugodtak a kedélyek, és gyorsan megtanultam tájékozódni könnyen, és fürgén a saját hűtőmben, és spájzomban.
De még elsajátítottam a tűbefűzés rejtelmeit is.
A végén még gombot is varrtam.
Igaz, hogy az ÉÉN pólómról esett le egy fekete gomb, de sikerült az Ági piros hálórucijára felvarrnom egy égedelem lila kabátgombot, cserében az legalább biztos volt, hogy a foglalkozás elérte célját.
Mind a hárman szakadtunk a röhögéstől.:D:D:D
Az idő hamar eljárt felettünk, ezért még nagyon sokmindent nem tanulhattam meg, de sebaj felkiáltással megbeszéltük a bíztató jövőt.
Ezt a mostani látogatást.
Ekkor Mariannka mindent amit talált, maradék ételeket, mosatlan ruhát, egeret, macskát, de még a kályha kisebb letört darabjait is becsomagolta a serpa hátiskójába, majd a végén Ő maga is felült a legtetejére, és egy kisebb ostor segedelmével irányítva a serpát, elügettek a vasút irányába.
Na de most aztán tanúlva az előző fölöslegesnek mondható cipekedésből, nem csak kétszer annyi készételt hoztak, de engem az életet oktató rehabtanárom, Mariannka még főzni is tanított.
Ehhez persze nem azt mondta, hogy legyen otthon, mondjuk ááá, meg béé,és céé alapanyag, hanem még azt is a málhás serpa hegyibe rakta, és hozták magukkal.
És ha Walakinek még van kérdése a Nagypapy teherbírásával kapcsolatban, akkor, igen, azt is elmondhatom, hogy pusztán magánszorgalomból még egy Braille írógépet is ráakasztott a bal f...ülére, és valószínűleg még viharlámpást is a tőkéjére.:D:D:D
A több liternyi páleszt is csak azért említem meg, mert átmeneti nem jól létem miatt, szembeszálltam magammal a fogyasztás elkerülése végett.
És ez igen fájdalmas volt.
A már-már megszokottnak mondható kipakolási ceremónia végeztével Attila bácsi azonnali táplálék igényének kielégítése után jelentős kávézásban törtünk ki.
Ez idő tájt csendültek föl, persze hogy teljesen véletlenszerűen a vasárnapi Hobby rádiós lápi riport hangjai.
Ugyanis ÉÉN előre meghírdettem a nyilvánosegyütt hallgatás időpontját, de ezt a fent említett tanarakon kívűl csak egyedül ÉÉN vettem komolyan.
Úgy kell Nektek!
Ezt követően csak úgy, ötlet szerűen indult a főző tanfolyam, ahol teljesen egyénileg bemutattam Mariannkának, hogy miért is nem sütök sütit.
És hogy ne csak a tűzhely felgyújtását tanulja meg a segítségem nélkül, mindjárt a kefíres, meggyes nyámnyilát is derekasan odaégettettem Vele.
Ilyen előzmények után, a csirke mell már egészen magától értetődően ugrott vissza a fagyasztóba, szebb idők reményében.
De elvétette az ugrást.
Nem sokkal később egy jófajta lisztes, tojásos bundába került, és még napszemcsi se kellett az álcázáshoz, így is azt hittem, hogy ez egy szelet kenyér.
Ennek meg az volt az oka, hogy törlőpapír kevés volt otthon, kenyér meg sok.
Ezért aztán Mariannka a bő, forró olajban kisütött szeleteket kenyérszeletre tette lecsurogni.
Na az olajos kenyérnek nem volt olyan osztatlan sikere, mint a csincsillás-pipicicinek.
Azért a macskák a kenyeret is jóízűen megették.
Sebaj! Mert van ááám még aztán is munka!
Sok!
Megbeszéltük a másnapi penne sorsát, felhívtam a Tantó néni szíves figyelmét, az ágynemű mosás még előttem ismeretlen relytéjeire,és éjszakára az alvós Macimért cserébe megkaphattam a Braille kockát.
Mondjuk azt is meg kellett volna tanulnom, hogy mi az AAA, ÁÁÁ, BÉÉ, és a CÉÉ kódja.
De a CÉÉ-t már azóta teljesen önállóan el is felejtettem.:D:D:D
Ezekhez a nehézségekhez képest, az a kis apróság nem is számított komolyabb atrocitásnak, hogy egyszercsak a Nagypapy rákérdezett az időre, és hogy ÉÉN megint domborítsak valamit, megnyomtam a karomon már reggel óta pöffeszkedő angol nyelven beszélő karórámat, hogy azonnal eláruljam Nekik a pontos időt,miszerint alig múlt el kicsivel fél 10.
No akkor szedelőzködjünk, mert Ők már kifáradtak az utazás, és a vasárnap nehézségei miatt.
Nosza. Eredjünk.
Mindenki tette a dolgát, amikor a Mariannka kérdezett rá az idő pontra.
Ekkor már a gépem előtt ültem, és hát megnyomtam az insert F12-t, és már mondtam is, hogy mindjárt háromnegyed nyolc van.
Pillanatnyi csend.
Aztán kitört a röhögés...
Az történt, hogy a karórám mintegy két órával volt előbbre állítva, mint a valós idő.
Mi meg ott álltunk háromnegyed nyolc előtt kicsivel, fogkefével, fogkrémmel a kezünkben, a pizsi fellövésére várva.:D:D:D
Hát? Mit mondjak?
Felethetetlen élmény volt!
Így, Salgótarjánon túl, valahol Lőrinci magasságában, Hatvan felé ballagva, de azért ez az időpont kicsit még korainak tűnik a lefekvéshez.
Pláne, hogy ÉÉN egyedül vagyok....
Na de ha már így alakult, akkor csak elpihentünk.
Legalábbis a lakás túlsó fele irányából igen nagy volt a csönd, és ÉÉN is megpróbáltam pihizni kicsit.
Úgyis már majdnem 10 van...
Mindjárt éjfél, még picit fenn maradok...
Már 3 óra, és még egyáltalán nem vagyok álmos...
Jesszusom, már 6 óra! Be kell vennem a gyógyszereimet, és Mircinek is kell kaját adni...
Kár, hogy megint nem aludtam semmit az éjszaka.:D:D:D
Nagy kínok árán azért csak előkecmergek a jó meleg ágyikóból.
Persze.
...
Jó meleg.
...
Már akinek.
...
Jó meleg.
...
Szóval, elfelejtettem szólni, hogy itt a lápon az átlaghőmérséklet a +18° celziusz.
Így aztán még az, - állíthatom, hogy nagyon is hidegvérű, - Mariannka is magára kapott egy takarót, abból a 4-ből, amit a Nagypapira kellett teríteni, kihülés ellen.:D:D:D
De ezek a kis titkok már csak a reggeli elfogyasztása közben derültek ki.
Hát természetesen, a reggelimet már hajnalban elfogyasztottam, túlontúl is elébe menve ilyettén módon a Mariannka féle tobzódásnak.
Hogy milyen lehetett a tobzódás?
ÉÉN csak abból tudom, hogy a Nagypapy panaszba tette, hogy mindent külön, "Csak" kistányérban kapott.
Aztán mosogatásnál csak arra lettem figyelmes, hogy Mariannka már törölgeti az első 15 kistányért, hogy a többi is elférjen a csepptálcán.:D:D:D
Miután így elmerültem az étekpusztítás Várkapitányi mértékeiben, észre sem vettem, és már a Braille írógép előtt ücsültem, és püföltem azokat az idétlen, hosszú billentyűket.
Pedig még csak hajnali 8 óra volt.
Persze egy frankó órán nézve.
Körülbelül 1 óra hosszát tudtam figyelni.
Ez nem is volt csuda, ahhoz képest, hogy amíg a Főgépész Úrnak magyaráztam a Braille írógép mechanikai működését, közben még figyelnem kellett arra a lakatosra, aki épp átalakította a rernimet használhatóbbá.
Ha nem tudom, hogy ez egy gyári lakatos volt, a jobbik fajtából, még azt kellett volna feltételeznem, hogy Mariannka barkácsol a hidegvágóval, köszörűvel, és még hegeszteni is megtanult idő közben.
És még a Fő konyhatündért is irányítgatnom kellett az ebédkészítésben.
Azért a lakatos bácsinak, vagy inkább néninek? ezúton is megköszönöm átalakítási tevékenységét!
Ja, és közben még tanuljak Braille-t is.
De sajnos figyelmem csökkenésének sokkal gonoszabb okai voltak.
Azért még a délelőtt komolytalanul telt.
Vidámság, kacagás, ökörség, sütés, főzés, szóbeli braille oktatás, és sok-sok napozás.
Aztán egyszer csak, úgy vagy déltájban teljesen kimerültem.
El kellett bújnom, aludni picit.
Úgy egy óra múlva előkerültem, hogy még meghallgassam a Nagypapy hosszas dícséretét a vizsgaebédemről, amit természetesen a Tantónéni kezeivel fejeztem be.
Állítólag nagyon ízletesre sikerült.
Azért maradt még belőle nekem is egy derekas adagnyi, de akkor, és ott, kimaradtam belőle.
Kezdődött a szokásos nagy pakolás.
Először kevésnek bizonyultak a műanyag edények, aztán soknak a kaják, de végül is csak elcsendesedett a pakolási vihar.
ÉÉN pedig már megint szétestem.
Részemről újabb alvás, indulásig.
Ha jól emlékszem, talán háromnegyed négy tájban kerekedtek fel vendégeim.
Még arra emlékszem, hogy utánuk áthívtam a szomszéd bácsit, és lázat mértünk.
Az eredmény lesújtó.
39,5°.
Gyógyszer, alvás
....
Valamikor ébredés, gyógyszer, alvás.
...
Aztán megint egy ébredés.
Már a láz nem jelentős, inkább csak hőemelkedés.
Ezzel szemben szerencsére, csak az, nincs begyulladva rajtam, ami nincs is rajtam.
A fejem fáj, a torkom bedagadva, a lábam, mint egy hordó, az ízületeim mintha smirgliből lennének.
...
Hát imígyen zajlott a nagyLápi látogatás.
Tudom ÉÉN, hogy nem így kell vendéget látni, pláne nem a Tanáraimat, és legfőképp nem a BARÁTAIMAT.
S bár szégyenlem magam, de ez akkor is így sikerült.
A BARÁTAIMTÓL külön 1000 bocs a viselkedésemért, a Tanáraim meg remélem kis jó indulattal lesznek irányomba, és a jobb jegyeket írják majd be a naplóba.
:D:D:D
Ezt előre is köszönöm, remélve, hogy azért még lesz folytatás.
