Tárgyaim
Leltározom ismerős tárgyaim:
Hogy boldogulunk egymással mi ketten,
Ha nem szolgál már többé a szemem.
Ez irgalmas lesz, amaz ott kegyetlen,
Ez ujjaimhoz hűséggel simul,
Lopakodik, hogy könnyen megtaláljam,
Ételt és italt juttat árva számhoz,
S elfödi arcom vér- és hóhullásban.
Vigyázzatok rám, szobasarki árnyak!
Ti lesztek majd a menedék, a mentség.
A vak ember az ürességbe bámul,
Mint eretnek, ha véresre kövezték.
Ti térjetek ki, sarkok,szögek,élek,
Ha nincs élő, ki ösvényen vezessen!
Vén fiókok türelmes polcai,
Szekrények, könyvek, vigyázzatok engem!
Ti őrzitek a régi arcot, álmot,
S amit a porban csillagoknak láttam.
Irgalmatok majd hallani fogom
Minden mesélő bútorropogásban.
S míg beföd együtt minket a homály,
Egymáshoz érünk: vak tárgyak, vak ember.
Így üzenünk a roppantó időnek
Láthatatlan, rejtelmes ős-jelekkel.
