Tavaszi portré
Valahány arcot felmutatnak,
Csillag gyúl ki a szemekben,
Vagy eső hull,
Földig érő szakálla napnak;
Sírnak tehát: Könnyfelhő rebben,
Vagy mosolyognak...
Most éppen mosolyt szeretnék,
Olyat, mint aminőt
A reggeli ég láttat földdel,
S dal meg virág nő ki a földből...
Itt van tehát György Józsi bácsi,
Józsi bácsi, a mezőőr...
Mezőőr, tanácstag, ülnök,
A fiatalok tanácsadója,
Nem dadogok, mikor kimondom,
Ezzel még nem teljes a lista...
Elnökhelyettes a jó öreg
S mindezt hatvan évvel állja,
Hajnalban áll, határnak indul,
- Milyen a rögök muzsikája?...
Milyen, mikor napot kérlel,
Hogy legyen sugár legelébb,
Milyen, ha dús vetése mondja
A csapadékért énekét?...
Milyen, mikor emberszemek
Vigyázzák, sarjad már a rozs,
S táskában a jelentésre
Hűséggel vár a papiros.
Már alkonyodik - hazaindul,
Elmaradnak az iskolák,
Iramodó nyáj után ballag,
S harangszó viszi tovább.
Én róla írok, az igazról,
Ki attól lett még igazabb,
Hogy értet és ért tiszta szóból,
S azt is, mit ki nem mondanak...
S én mit kívánjak most, márciusban,
Az évszak-idus hajnalán?
Éljen ő! - S mind, e Józsi bácsik...
(Ha élne, ilyen volna az apám...)
