Távol és mégis ...
Távol és mégis oly közel hozzád!
Lehunyt szemekkel tekintek föl rád.
Kedves éned napjának sugara
Éltető fényét távolról ontja.
Mint felhő, ki az égen vándorol,
Nyitsz derű egét, mely rajtad honol.
Vagy borítsz kétség homályát reám,
Tiltó szavad nékem sújtó villám!
Víg kacajod hullt harmatként éltet.
Jéggel versz, ha nem láthatlak téged!
S ha szerelmünk csókködébe burkolsz,
Feledem, hogy van, mit tőlem titkolsz.
Borúra derűt, fényre sötétet!
Langy esőre havas hidegséget.
Te vagy, akit vágylak, kitől félek!
Tenélküled nem élet az élet!
Ne légy hát hangulat felhőképe,
Kit kerget sors szelének szeszélye!
Légy való! Kit kézzel érinthetek,
Hogy érezzem igaz szerelmedet!
