Téli ragyogás
Bokrokon és fákon fehér téli takaró,
ágaikat belepte a hidegtől megfagyott hó.
A téli napsugár fénye megcsillan rajta,
még akkor is ha a nap ezt igazán nem akarja.
Így lesz a bokor, a fa dísze a ráfagyott hó,
így válik fényes palásttá a meleg takaró.
Csupasz ágaikataz aranypalást jól eltakarja,
melegétől a bokor, a fa nem hederít a fagyra.
Mikor eljön az este,eltűnik a fény, a pompa,
mert a sötétség fekete fátyla a fényt bevonta.
Az égről nem néz le más, csak a hold szelíd fénye,
a csillagok sem sokat látnak a koromsötétbe.
Irígy az este, mert neki nem sok jut a fényből,
hiába akar kiszabadulni a sötétből.
Megpróbált mindent. Erőlködött, de mindhiába,
így kerül sor esténként
megtorló bosszújára.
Kárörömét megtartja önmagának
neki úgy jó, ha ebből semmit se látnak.
Reggelig uralkodik a sötétbeborult világban,
elrejtőzik a kíváncsi szemek elől
a mindent elrejtő magányban.
Felkel a nap, mert újra eljött a reggel,
a napsugarak végigvizsgálnak mindent kíváncsi szemmel.
Újra csillogni kezd a bokrok,fák fehér palástja,
így aranyoz be a világon mindent a téli nap ragyogása.
