Tízujjú tekintet
A lélek tükre a szem. Nekem ezen a kezem - tízujjú szemem - segít.
Erre kényszerít a vakság rabsága.
Érintő varázzsal, lágy simogatással melegít.
De csak azt, akinek a bőre a vére őre
S juttatja vágymezőre álomperc időre.
Vággyal szőtt tekintet - épp csak intett -
S már távolról hevít, felderít didergő szívet,
Táplál lebbenő hitet a magányosnak.
Szemsugár-drótokon a vágyas vonzalom
Szótlanul születik, miközben lenézőn megvetik
Az odacsúszó kezet. Vétkezett
A magáról megfeledkezett.
Vérforralás szemsugárral nem bűn, mert az árral
Csak gondolatban úszik a társ. A hárs nem bűnös,
Ha hűvös órában, illatában méz kereng
S belereng két bolyongó pillangó.
Ez a természet műve és csak a vak bűne, ha szemét
- tízujjú tekintetét - nem titkon, csillagnézéssel,
De tudatos érintéssel élteti.
Bocsássátok meg neki!