Töprengés
Ha a mellem a friss levegőre feszül,
Karomat kikeletre kitárom,
Örökös ragyogás, csupa rügyfakadás,
Zeneszó, ölelés ez az álom.
De ha hullik a fáról a sárga levél,
S csak a szél suhan át csupasz ágon,
Menekülnek előlem a kurta napok,
S kialusznak az éji világok.
Tapogatva keringnek a hársfa körül:
Betakargat az éteri illat,
Tavaszom oda már, meg a tűz, meg a nyár,
De a cél az a távoli csillag,
Ami vonz, ami szép, amitől a sötét
elinal, s jön fénnyel a holnap.
