Tükröm, tükröm
Leányszoba rejtekében
tükröm, tükröm mond meg nékem,
hogy milyen is vagyok én?
Óh, mutass be önmagamnak!
Gyors éveim elsuhannak.
Édes csoda! Üde fény!
Láthatok-e nyíló hársat,
holdas éjt, egy ifjú társat,
mielőtt a sír bezár,
ha hűs patak puha partján,
völgyek ölén valahol tán
itt feledne a halál, én csak egyre várnék, járnék,
mint elűzhetetlen árnyék,
a jövendő nagy ablakán,
míg egy orvos bűvös késén meghallna a sötét, és én
fél életnyi éj után
elzokognám azt az áldott
azt az egy kis szót, hogy látok.
Menyj el ábránd, mért hazudsz?
Játszótárs, te hű, te halvány!
sorsom örök vas-tilalmán
változtatni úgyse tudsz.
Egy kis árva éji lepke,
viaskodó riadt röpte
az én kurta életem,
mégis lobog ifjú vérem,
akarat, és büszke szégyen
tűr és tetteket terem.
