Tükröm, tükröm mond meg nékem
Kedves Mindenki!
Akik a címből valami féle huszonegyedik századi Hófehérke történetre
asszociálnak - azoknak csalódást fogok okozni. Az eredetileg 3 napra
tervezett, 17 napra sikeredett úgymond "vendégeskedésemet" mesélem el
melyet
a Szent János kórház Urológiai osztályán tettem 2016 nyarán. A történettel
célom egyfelől a sorstársak számára felvillantani a lehetséges
helyzeteket,
a magam megoldásait leírva azokban, másfelől a velünk foglalkozók, a
nekünk
segíteni akarók számára elmondani: hogyan lehet velünk együtt működve
lebontani akadályainkat. Gyenge idegzetűek, naturális leírásokat rosszul
viselők kíméljék meg magukat beszámolóm olvasásától.
* Előzmények
Június elején észlelte a feleségem, hogy a kelleténél sötétebb a
vizeletem.
Telefon a házi orvosunknak: dr. kovács Ildikó vevő volt egy vizelet
vizsgálatra. A labor leletben 200 egységnyi vér tartalom volt a
megengedett
10 egység helyett. Újabb telefon a urológiai ambuláns rendelésre: dr.
Vanik
Miklós professzor szabadságon. Ragaszkodván megszokott, tapasztalt
orvosomhoz, no meg nekem tulajdonképpen nem volt panaszom - elfogadtam a 3
héttel későbbi időpontot. Azért együtt működve házi orvosommal, nejemmel -
újabb labor vizsgálatot is végeztettünk közvetlenül a járó beteg
rendelésen
való megjelenés előtt, ahol az érték 50-re csökkent. Még a
rendelőben is kértek mintát és a gyors teszt is jelezte: túl sok a vér a
pisiben. Vanik tanár úr hümmögött, "Valamit nem vettünk figyelembe az
eddigi
találkozásaink során ..." mormogta és beutalót írt a urológiai fekvő beteg
osztályra. "Mindössze 2-3 nap." nyugtatott és még az eredetileg július
negyedike dátumot is hajlandó volt átjavítani egy héttel későbbre amikor
halasztást kértünk az esedékes lakás felújítás miatt.
* Rövid ismertető
A Szent János kórház Urológiai-sebészeti osztály 1912-ben kezdte meg
működését.Az osztály az urológia teljes spektrumát műveli jelenleg is a
hagyományoknak megfelelően. Megtalálható a teljes urológiai radikális
műtéti
repertoár /vese, hólyag, prosztata, here rosszindulatú daganatos
megbetegedések eseteiben/, valamint a helyreállító, szervmegtartó,
rekonstrukciós műtétek egész tárháza, illetőleg a uro-traumatológiai
betegek
ellátása, mind izolált, mind polytraumatizált esetekben egyaránt. Emellett
az osztály az urogenitális köves megbetegedések kezelésének minden
formáját
végzi /ESWL-vesekőzúzás, endoszkópia, percutan technika, valamint a
feltárásos, nyílt műtétek/.
Az osztályon összesen 10 fő orvos dolgozik (9 szakorvos, 1 szakvizsga
előtt), s ezek közül már 2 orvos, mint nyugdíjas korú, de teljes
munkaidőben
látják el feladataikat jelenleg is.
A fekvőbeteg részlegen évente 1800 körüli a műtétek száma, 2200 körüli
ápolt
beteggel. Az ambulancián és járó beteg szakellátás területén évente kb.
23.000 beteg ambuláns vizsgálata és ellátása történik.
* Karkötő a bal csuklómon
Eljött a nevezetes nap, július tizenegyedike. Napfényes nyári reggel
köszönt
ránk. Nyugodt készülődésbe még néhány e-mail megválaszolása is belefért.
Időben sikerült elindulni, a társasházunk kerítését felújító erdélyiekkel,
a
házban lakó orvossal is szóba elegyedtünk amikor hiány érzetem támadt: a
fehér jelző botom nem volt a kezemben. A visszafordulás azt jelentette,
hogy
a kiszemelt menetrend szerinti fogaskerekűt már nem tudjuk elérni. Azonban
a
21-es busszal, Széll
Kálmán tértől villamossal is időben célhoz értünk. Ezen a napon hatan
jelentünk meg betegfelvételre, mi ötödikként érkeztünk az iroda elé. Az
adminisztrációs procedúra során nevemet, születési évszámomat valamint
egészségügyiek által értelmezhető kódot tartalmazó, vízhatlan csomagolású
karkötőt kapcsoltak bal csuklómra. Amikor mindenkivel elvégezték a
betegfelvételi eljárást együtt indultunk el felfelé a lépcsőkön. Mert hogy
az
épületben lévő egyetlen liftet javították. Kísérőnk a fele társaságot
átadta
az első emeleti nővérnek, a többiek a másodikon kerültek elhelyezésre.
Engem
a hármas szobába vezettek.
* A kórterem
A nővérszoba szomszédságában lévő teremben 6 ágy található:. Amikor
belépünk
a kórterembe, szemben az állandóan nyitva lévő ablakok köztük
hűtőszekrény,
jobbra az ajtótól számozva az egyes, kettes, hármas ágyak - balra az
ablaknál a négyes, majd az ötös, végül az ajtónál a hatos fekvőhelyek. A
szoba közepén közelebb az ablakokhoz asztal 6 székkel. Az ágyakhoz
tartozott
még három polcos éjjeli szekrény és felette a falra erősített, zárt
szekrény. A hatos ágy mellett használaton kívüli, alig 85 centiméter magas
szekrény volt. E szekrény és az ajtó között a hideg-meleg vizes mosdó
helyezkedett el.
* Az első nap
Henrik nevű áttoló vett át az irodástól a lépcsőházban. A szobába érve
választhattam a három szabad ágy közül. A hatos sorszámú nyerte meg a
tetszésemet az ajtó és a mosdó közelsége miatt. Később tapasztaltam meg,
hogy az asztal megközelítése sem esett nehezemre. Nejemmel elhelyeztük a
dolgokat az éjjeli szekrény polcain, pizsamába öltöztem át és a kézi táska
elkerült a fürdőszobákhoz vezető folyosón fellelhető zárható szekrények
egyikébe. Megejtettük Henrikkel az ilyenkor szükséges kérdés-felelet
társasjátékot: dohányzik-e, cukorbeteg-e, gyógyszerei satöbbi. Mielőtt
búcsút vettem volna
páromtól - betanultam az útvonalat az ágyamtól a legkisebb helységig, majd
elhelyezkedtem az ágyamon.
Hamarosan megmarkolták a bal kezemet és fiatal férfi hangot hallottam:
"Doktor Salom vagyok!"
Nahát! Előbb az ápoló, most meg az orvos mondja a nevét a vaknak és még
meg
is érinti a kezemet - ezzel jelezve hogy hozzám szólnak!
Doktor úr alaposan kikérdezett, tanulmányozta egy mappában magamnál
tartott
legfrissebb leleteimet. Úgy egy órával később műtős fiú jött értem azzal,
hogy lekísér az első emeleten található vizsgálóba. Vitt volna lifttel, de
a
felvonót csak annyira tudták megjavítani, hogy az első emeletet kihagyva
volt képes üzemelni és ez az állapot volt végig bent tartózkodásom 17
napja
során. Természetesen az első emeleten található a műtő, vizsgáló - az
orvosi
munka legfontosabb helyszínei.
A vak ember ritka az urológián mint a fehér holló. Így aztán ha a helyzet
és
az idő engedte - mindenkit próbáltam tanítgatni a "hogyan vezetjük a
látássérülteket" probléma megoldására. Orvostól nővérig, látogatótól
betegtársig voltak sikeresen segítőim, de akadt kudarc is: Úgy háromszor
ajtó, ajtófélfa, kétszer nyitott ablak szárnya kötött velem közelebbi
ismeretséget ...
Röviden megfogalmazva a kísérés lényegét: a segítő valamely karját,
könyökét
fogja meg a látássérült és mintegy lemásolva a kísérő mozgását, követi a
látó embert. Ha fel, le vagy átlépni szükséges akkor egy pillanatra megáll
a
segítő és rövid információt közöl az általa vezetett embernek. Például:
"Lépcső fel.", "Küszöb." satöbbi.
A nagy rutin során bekerülve a vizsgálóba elgatyátlanodtam, majd a műtős
fiú
olyan asztalra fektetett, mint amilyenen a nők vizsgálatát végzik,
szüléseket
bonyolítják le. A vizsgáló asztal végéhez vezettek, két lépcsőn kellett
fellépnem, hátra arc után ráültettek az asztal végére,
lábakat magasba, rögzítve, bal kar leszíjazva, jobb karomat most
tarkóm alá kellett helyezni. A lökdösődő, taszigáló irányítás helyett
bizonyára egyszerűbb lett volna a felfektetésem, ha jobb kezemet ráteszik
arra a helyre ahova ülnöm, feküdnöm kellett. Miután kitapintom azaz
úgymond
"látom" a terepet, magam elhelyezkedtem volna. Oda lépett az orvos,
bemutatkozott. Ő Molnár
Ádám főorvos, elmondta hogy kik vannak jelen (dr. Salom, főnővér, Józsi
nevű
műtős) majd lebonyolították az ultrahangos vizsgálatot. Meglepődtem azon,
hogy mindenki figyel arra, hogy bemutatkozzon. Sajnos a további napokon
elmaradt a nevek mondása, sokszor meg sem tudtam állapítani, hogy ki szólt
hozzám és egyáltalában hozzám szólnak-e.
Kedves látó olvasóim! Nagy segítség a látássérülteknek ha hozzájuk szólva
mindig bemutatkozunk, mondjuk a megszólított nevét, sőt megérintjük -
jelezve hogy nekik szólunk, hozzájuk
beszélünk.
Visszatérve szobámba már folyt az ebéd osztás. Aznap már nem történt
említésre méltó dolog.
* Kukucs!
Ezen az osztályom a nővérek reggel és este fél hétkor váltották egymást.
Az
éjszakás feladata volt az ágyhoz kötött betegek lemosása, valamint a
katéteres zacskók ürítése, valamennyi beteg lázának mérése. Műszakváltások
a főnővér, a két nappalos és az éjszakás csapata tartott vizitet
betegenként
megtárgyalva a történéseket, teendőket. Nyolc óra után zajlott az orvosi
vizit. Jó választásom volt a hatos ágy, mert mindig az egyeskénél kezdték
a
tárgyalást, mire hozzám értek már csupa fül voltam. Az aznapi programom:
"Belenézünk a hólyagba!" Valószínűleg Molnár főorvos úr mondta. Ezután
osztották a reggelit, diabetikusoknak zsömlét a reggelihez és további
kettőt
egész napra. Nekem többnyire ketté vágták a péksüteményt, megkenték a
mellékelt kenhetővel, rátették a felvágottat. Lehetett kérni tejet, kávét,
kakaót vagy teát. Majd minden nap kiegészült a reggeli, vacsora a
feleségem
hozta paprikával, paradicsommal.
A táplálkozást követően két órával új műtős fiú jött értem. Lejutva az
első
emeletre leültetett a vizsgáló előtt. Nem kellett sokat várnom, majd az
előző napi folyamat játszódott le. De most az ultrahangos vizsgálat
helyett
fertőtlenítették nemi szervemet és környékét. a fityma lehúzásával
ugyanígy
tettek a makk felületével. Azon töprengtem, hogy emlékeimből előbányászott
pornó képekkel, filmekkel provokált izgalmi állapot vajon mennyire kedvez
ebben a helyzetben, de gyorsan zajlottak a további történések. Azt hittem,
hogy érzéstelenítésben részem, de ez elmaradt. A főorvos úr bevezette a
húgyvezetékbe az endoszkópos műszert.
Ki ne látott, hallott pici babát oázni? És hatvanöt éveset? Na ez voltam
én.
Legfeljebb színeztem a nyögéseimet egy-két au-val ...
Amíg azzal voltam elfoglalva, hogy minél kevesebbszer minél halkabban
zavarjam a vizsgálatot - már véget is ért a tortúra, kivették a műszert
belőlem. Aztán Molnár doktor hozzám lépett és a következő párbeszéd
zajlott
köztünk:
"Soltész úr, daganatot találtunk a hólyagban, endoszkópos műtéttel, vágott
seb nélkül, fogjuk eltávolítani."
"Mikor kerülhet sor erre a műtétre?"
"Azt nem lehet még tudni."
Ebben maradtunk és mire a saját lábamon visszasétáltam az ágyamhoz, már az
ebédet osztották. Szerencsém volt, mert a főtt tyúkhúsról a bőrt,
belsejéből
a csontot az egyik nővér le- és kiszedte. Nem mindig voltak ilyen
empatikusan
segítők ...
Délutáni látogatás kezdetén kellemes meglepetéssel szolgált a párom:
termoszban frissen főzött feketekávét, skálám szerint nyolcas erősségűt,
hozott nékem. A további látogatásai során is mindig gondoskodott a minden
napi innivalómról, csak a műtét napján maradt el a szertartás: az élvezet
első felét érkezésekor, másik felét távozásakor kortyolgattam el.
Ideje volt a fürdőszoba meglátogatásának. A második nap délutánjáig a
nővérek nem ajánlották fel a segítséget, én meg még nem tudtam, hogy mi
merre hány óra. Hát nejem révén közelítettem meg a kissé zeg-zudos
útvonalon
a férfi zuhanyozót, mely helység kicsit szélesebb a kitárt karokkal
átérhető
távolságnál és két és félszer hosszabb mint amilyen széles. Az ajtóval
szemben
kicsit balra volt a hideg-meleg csappal ellátott keverő részből
csatlakozó,
mozgatható zuhanyrózsa. A hideg vizet adó csapot soha sem használtam, mert
többnyire kéz meleg vizet sikerült varázsolni a meleg vezetékből. A 14
fürdési alkalomból mindössze kétszer fordult elő kellemes meleg víz, a
többi
zuhanyozás kivitelezése a következő volt: előbb nagyon gyenge sugárral
szoktattam magam a hideg vízhez, majd erősebb zuhannyal átöblítettem
mindenhol a testemet. Tusfürdővel átkentem magam tetőtől talpig, végül
erős
bíz sugárral szabadultam meg a kosztól, mosószertől. A törölközésnél
vigyázni kellett, hogy ne érjen a földhöz, mert a dohányosok nem törődtek
a
betegtársakkal és a zuhanyozót, WC-ét is használták szenvedélyük
kielégítésére a kijelölt helyeken túl. A zuhanyozó előterében volt egy
szék,
a nővérhívó madzag és egy mosdó. A tisztálkodás utolsó mozzanataként lábat
mostam a mosdóban, megtörölve tisztán bújtam a papucsomba. A sikeres
tisztuláson felbuzdulva estéről estére csak annyit kértem az éjszakás
nővértől, ápolótól, hogy nyissák meg a meleg vizet, ébresszenek fel és
kísérjenek a zuhanyozóba - a többit önállóan tudtam végezni. Tudtam volna
egyedül is kimenni, de a lehetséges váratlan helyzetek miatt igénybe
vettem
a látásukat.
Visszatérve a látogatási időben kialakult történésekre: párom mindig
megsétáltatott egy kicsit, megbeszéltük a velem, illetve a
lakásfelújítással
kapcsolatos történéseket, elfogyasztottam a nejem elkészítette vacsorát.
* Sok hűhó semmiért!
A harmadik nap reggelén az orvosi vizit során közölték velem: másnap
műtét,
este 9 után már ne igyak, ne egyek semmit. Az előkészületek jegyében
speciális vizelet mintát kértek: egy befőtt szerű üvegbe úgy kellett
pisilnem, hogy az üveg alját foghattam csak meg. Utólag tudtam meg, hogy
üledék vizsgálatot végeztek. Délután jött a nővér, hogy nem tudják a
vércsoportomat, szúrni akar. De beállított egy fiatal altató orvos dr.
Katona személyében és persze megjött a vacsora is. Hát nem unatkoztam! A
doktor úrtól megtudtam, hogy gerincbe adott érzéstelenítéssel fog
lezajlani
a műtét, hogyan lazuljak el a testtartásomban ahhoz, hogy sikeresen
megtalálják az ötödik csigolya feletti pontot ahova adhatják a szurit.
Rákérdeztem arra, hogy a hallókészülékem zavarhatja-e a műtétet, de azt a
választ kaptam: az altató orvos szempontjából nem probléma, forduljak az
operáló orvosokhoz. Kihasználva az esti orvosi vizit nyugodt tempóját -
éltem az alkalommal. Orvosunk válasza: őt nem zavarja a készülékem,
kérdezzem az altató orvost ...A vércsoportom B Rh+ (Bé erhá pozitív) és
a vacsora kenyér volt ami nem éppen a diabetikus étrend része.
Este 9-ig megettem, megittam mindent ami fellelhető volt az éjjeli
szekrényemen, szekrényemben.
Reggel kivirradtkor jött az éjjeles - hogy elvégezze a beöntést. Talán 8
éves lehettem amikor
legutóbb ezt az élményt átélhettem. A nővér kivezetett a női és férfi WC-t
összekötő szűk folyósóra, ahol a mosdóval szemben a falra felhajtva egy
vasaló deszka volt felhajtva. Ezen a lehajtott, keskeny valamin kellett
oldalt feküdnöm a falnak fordulva. A végbél nyíláson át megkaptam a
szükséges
mennyiségű folyadékot, majd összeszorított farizommal eltotyogtam a közeli
WC-be. Nem tudván a beöntés során szükséges teendőket, papír sem volt
nálam.
A nővér hozott toalett papírt, a szükségletnek legalább a négyszeresét. A
felesleget behelyeztem a tartóba: napokig senki nem nézte, magam
használtam
el a teljes rejtett készletet. Miközben trónoltam és megkaptam a
toalettpapírt - érdeklődött a nővér: hogyan legyen a mosakodás?
Elképzeltem
ahogy félmeztelenül tökösen átszaladok a WC-ből a fürdőszobába ...
Realitás
talajára visszatérve mondtam, hogy megyek a szobámba törülközőért,
tusfürdőért addig legyen szíves megnyitni a meleg vizet. Miután
lezuhanyoztam, tisztán vártam a továbbiakat.
Amíg a többi szobatárs a reggelit kapta nekem infúziót kötöttek be és
megmérték a cukromat is. A második adag infúzió bekötése előtt kértem
pisilési lehetőséget és a nővér segítségével gyorsan meg is jártam az
utat.
Már délután fél kettőre járhatott, az infúzióból sem volt már sok amikor a
műtétre félig beöltözött Molnár főorvos rohant be a kórterembe:
"Soltész úr, a műtét a berendezés meghibásodása miatt elmarad!"
Na tessék! Se reggeli, se ebéd, se műtét! Ez aztán a fogyókúra! De nem
lett
igazam. Megjött a feleségem és a megismert helyzet alapján felhívta
mobilon
a látogatásomra készülő fiúnkat - tegyen kitérőt a lakásunkba, hozzon a
hűtőben lévő tartalék ételekből. Hála a megrendelt ételszállítások során
időnként félre tett ételeknek - ezen a napon sem haltam éhen!
Amíg a lépcsőházban nagy növények között várakoztunk fiúnkra, a liftből
Molnár főorvos úr lépett ki. Hozzánk lépett és újból elnézést kért.
Megkérdeztem, hogy hazamehetek-e, de nem javasolta. Később értettem meg,
hogy miért.
Ezekben a napokban annyira meleg volt, hogy az otthonunkban alaposan
mikróval felforrósított étel
a kórtermi asztalra melegen érkezett és nem kellett újra melegíteni a
nővérszobában. Rántott húst ekkor ettem a kórházban...
Számomra július 14-e nem a francia forradalom ünnepe, hanem a meg nem
történt műtétem miatt vált emlékezetessé.
* A várakozás
Előbb július 19-re, keddre, majd két nappal későbbre ígérték a
beavatkozást.
Addig egyhangúan teltek a napok. Kezdettől fogva jelző botommal
közlekedtem
a folyóson és bezsebeltem a nekem szóló elismeréseket önállóságomért.
Mindig
hangsúlyoztam, hogy amit meg tudok csinálni, azt hagyják elvégeznem - majd
szólok ha segítségre van szükségem. Azért ha valaki kedvesen ajánlotta
segítségét nagyon köszönve elfogadtam. Mindig dilemma számomra:
lelohasztani
a szívből jövő segítőkészséget az önállóságom védelmében vagy mosolyogva
elfogadni a
túlzott kényeztetést. Hol a határ? Mindig az adott helyzet, a résztvevők
alakítják együttműködésüket. A túlzott segítség legalább annyira véglet
mint
a mindenáron erőltetett önállóság. A kölcsönös empátia viszont jó
hangulatú
együttműködést eredményezhet.
Hétfőn, Julius 18-án megtelt a szoba: műtétekre rendelték be a betegeket.
Ekkor értettem meg, hogy miért nem mehettem haza. Lehet, hogy orvosi oka
is
volt az osztályon tartásomnak, három injekciót, tablettákat kaptam
naponta,
de valószínűleg valamiféle várakozási listára kerültem volna ha kiteszem a
lábam a János kórházból. Az pedig több hetes, hónapos csúszás lett volna
szemben a megvalósított egy hetes tébláboló időtöltésemmel. Persze, ez
csak
az én laikus
morfondírozásom.
Az egyhangúságot Anna tanítványom jelentkezése törte meg: Szentlőrincről
próbálkozott vezetékes telefonon és a főnővér engedélyével a kórtermem
mellett lévő nővérszoba mellékén keresett. Szerencsénkre olyan nővér vette
fel a telefont, aki hajlandó volt átkísérni a telefonhoz és kezembe adni a
kagylót. Jókedvem kerekedett Anna szívós kitartásának köszönhető
beszélgetéstől. Ezt a telefonálási bűvész mutatványt egyébként egy héttel
később is megismételte.
* A műtét
Az egyszer már végig csinált előkészületekhez képest annyi változás
történt,
hogy a beöntéshez már törölközővel, tusfürdővel és kellő mennyiségű WC
papírral felkészülve mentem, illetve egy nejlon szatyorba készítve
legszükségesebb dolgaimat leköltöztem az első emeleten lévő, úgynevezett
műtéti figyelő szobába. Pizsamámat levetve kellett az ágyba feküdnöm,
letakartak takaróval és infúziód kötöttek be. Velem együtt jött a második
emeleti hármas kórteremből az ötös ágyon fekvő szobatársam is, rá
prosztata
műtét várt. Majdnem összecseréltek minket ...
Ahogy az ínfúzió csepegett belém megjelent az altató orvosnő segítőjével:
bemutatkozásukból a keresztneveik maradtak meg emlékezetemben - Ágnes és
Regina. Magázva, de keresztneveinken szólítottuk egymást a doktornővel.
Szimpatikus, megnyugtató személyiség - ideális alkat hivatása és a műtétre
szempontjából.
Fél tíz táján megjelent a Karcsi nevű műtős: át kellett másznom a deréknál
magasabb keskeny kocsira, letakartak és infúzióstul gurítottak a műtő
előterébe. Ágnes fogadott:
"Izgul, Miklós?" - kérdezte.
Valami olyasmit válaszoltam, hogy jó kezekben vagyok, nincs okom hergelni
magam. Az altató orvosnőt elhívták egy idős hölgyen végzendő műtét
kapcsán,
pár szót váltottam Karcsi műtős fiúval, szunyókáltam majd 11 óra táján
indultunk be a műtőbe. A műtőasztal végén ülve tőlem telhetően igyekeztem
lazán görnyedni az ötödik csigolya feletti pont megtalálásához és az első
injekció beadásához. Ágnes jól adta be a szurit, talán egy szúnyogcsípést
ha
éreztem. A másodikat már csak inkább sejtettem. Előbb a farizmaimat
kezdtem
nem érezni, végül lábfejeim mozgatását nem tudtam érzékelni. Ágnes
deréktájamon
csipkedett, mondta is, ha netán kérdi a nejem a foltok okát, ő majd igazol
...
Innentől kezdve nem éreztem semmit a bennem, rajtam végzett műveletekből.
Ágnes figyelte a jobb karomra erősített szerkezeteket, időnként
érdeklődött
hogylétem iránt. Egyszer azt fejtegettem neki, hogy a földön kívüliek
hólyagnak, vízhólyagnak hívják az embereket, tehát én egy hólyag vagyok, a
hólyagban egy hólyag van, amelyből hólyagokat távolítanak el most. Nem
volt
sikerem az ironizálásommal, a doktornő közölte velem, hogy nem vagyok
hólyag
...
Hallgattam a berendezés különböző hangmagaságú zúgását, bizonyára a
különböző műveletsoroknak megvolt a maga jellegzetes zúgása. A beszéd
számomra értelmetlen hangfoszlányként került észlelésre - így nem tudtam
követni a történéseket.
Aztán Karcsi nyakába kellett csimpaszkodni és átemelt a guruló kocsira,
utazás a figyelő szoba ágyáig, majd csimpaszkodva újfent az ágyamba
kerültem. Az érzéstelenítéstől számított 24 órás szigorú fekvés várt rám,
elkerülve a gerincbe adott bénító injekciók nem kívánatos mellék hatását.
* A megfigyelő szobában
Tehát fekve fogadtam a látogatásomra érkező feleségemet, fekve
fogyasztottam
a vacsorát, reggelit és fekve maradtam akkor is amikor az éjszakás ápoló
hajnalban az ágyban lemosott. fokozatosan szűnt meg az érzéstelenítő
hatása,
mely deréktól lefelé órákig bénította az idegrendszert: előbb a lábfejemet
tudtam megmozdítani és érzékelni, majd a lábszáraim, combjaim, végül a
farizmon nyerte vissza a műtét előtti funkcionalitását. Eközben meg
kellett
ismerkednem és barátkoznom új testrészemmel, a húgyvezetékbe helyezett
katéterrel, az abból kivezető csővezetékkel és a végén található gyűjtő
zacskóval. A zacskó az ágy oldalára volt akasztva, kapacitása kettő és
fél,
három liter vizelet, de a figyelmesebb nővérek, ápolók nem várták meg a
telítődést, sűrűbben ürítették. Eleinte fekvő helyzetben csak arra kellett
ügyelnem, hogy a műanyag hajlékony csőnek törjön meg, ne feszüljön. Amikor
már szabad volt felkelni - több figyelmet igényelt a szerkentyű: a
vezetékben akadálytalanul áramolhasson a vizelet, ne akadjak el kiálló
tárgyakban a vezetékkel, zacskóval, a zacskó kezemben tartva vagy
pizsamakabát illetve köpeny zsebébe vagy derékszíjba akasztva ne hagyjon
el
mozgás közben.
Ismerkedtem a szobával: az ágyban fekve tőlem balra az éjjeli szekrény és
az
ablak, jobbra két ágy. Az ágyammal szemben az utánam műtött szobatárs
ágya,
mellette még egy ágy. A harmadik ágy helyén mosdó és egy szekrény, majd a
nővérszobába vezető ajtó. Az ágyakkal merőleges folyosó vonalában volt
található az emeleti folyosóra nyíló ajtó. Szűken voltunk, de a két
legkényelmesebb ágyban voltunk elhelyezve.
A szigorú 24 órás fekvést követően felülhettem ágyam szélére. Ebéd előtt a
nővér kezembe nyomta a fehér jelző botot, hogy megyünk sétálni a
folyosóra.
Bal kezemben a zacskóval és bottal, jobb karomba karolva a nővér - tettünk
egy pár lépést a folyosón. Nővér azt szerette volna, hogy egy pillanat
alatt
betanuljam a terepet és majd önállóan mozogjak. Nem tudhatta, hogy az
ilyesmit fokozatosan építjük fel a fejünkben, megannyi apró mozzanattal
memorizáljuk a szituációkat, próbáljuk pótolni látásunk hiányát.
Visszatérve a szobába az ágyam szélére ültem, a kezembe lévő zacskót a
helyére akasztottam. Ekkor elképesztő dolog történt: a nővér az ebédemet
tartalmazó faládát szétnyitva tőlem balra mellém helyezte az ágyra és jó
étvágyat kívánt. Elképedtem. 90 fokkal elfordulva, vakon a fenekem
szintjéről meregessem a levest a számba? Szobatársam észlelte
megütközésemet
és kreativitása mentette meg a helyzetet: kérte a nővért, hogy az egyik
üres
ágy éjjeli szekrényét gurítsa elém, hajtsa ki az oldalába csúsztatott
lapot
és máris előttem volt egy asztal. Így már kényelmesen el tudtam
fogyasztani
az ételt. De a még látó embert is próbára tevő bűvész mutatvány
gondolatára
most is összerázkódom ...
Az éjjeli műszakra érkező ápolónak jeleztem, hogy az éjjeles ügyeletes
orvostól szeretném megkérdezni: eltávolítható-e a csuklómon fityegő kanül
vagy még esedékes további infúzió? Mire az ápoló kétszer is elmondta: most
hogy megakarom kérdezni a doktort, ő nem hajlandó eltávolítani a tyütyűt.
Nem értettem a sértettségét. Kívül állókén járatlan vagyok a gyógyításban
résztvevők hatásköreit illetően és nem akartam konfliktust gerjeszteni
orvos
és ápoló között a kérdésemmel. Gondoltam, majd az orvossal rendezem a
kanül
problémáját. Csak hogy aznap este nem járt nálunk orvos. Lefekvés előtt
átbotorkáltam a nővérszobába, de emberünk hajtogatta a magáét.
Megjegyeztem,
hogy hallásom a hallókészülékem ellenére sem kifogástalan és lehetséges,
hogy valamit nem hallottam a magyarázatából - azzal ott hagytam. Valami
kattanhatott az agyában, mert kisvártatva utánam jött, leszedte a kanült
és
fertőtlenítette helyét. Néha be kel vállalni egy kis konfliktust ...
A műtét utáni második reggelen szándékomban állt zuhanyozni, de az első
emeleti ápoló féltve a megfázástól valahonnan egy lavór meleg vizet hozott
a
zuhanyozóba és egy párnahuzatot szivacsként használva megmosakodtam
tetőtől
talpig. Megtanultam a katéterrel való bánást is a különböző mozdulatok
közben. Tisztán, felfrissülve vártam a reggeli orvosi vizitet. A doktor
"hogy van?" kérdésére "Köszönöm jól!" és rögtön visszakérdeztem: "Mi az
akadálya a visszakerülésemnek a régi helyemre?". A szobatársam előző este
feltérképezte, hogy az ágyaink a második emeleti hármas szobában szabadok.
Doktor úr továbbította kérdésemet a nappalos nővérnek és mivel ő sem
tudott
okot a megfigyelő szobán tartásomra, az orvos elrendelte
visszahelyezésemet
a régi, vakos szempontból előnyösebb helyemre.
* A látogatások
Nap mint nap a párom jött és a már említett koffein dózis mellett
gondoskodott a napi gyümölcs szükségletemről. Ennek is volt köszönhető,
hogy
a többi betegtárssal szemben mentes voltam a széklet problémáktól. Mindig
volt tartalék pizsamám, elegendő ásványvíz, a kis rádióhoz, MP3
lejátszóhoz
elem.
Lengyelországi útja előtt, kórházi tartózkodásom első felében tudott
többször meglátogatni fiúnk. Néha családi kupaktanáccsá alakultunk a
folyamatban lévő ügyek megtárgyalására, mintha nem is a kórházban lettünk
volna. Főleg a zajló lakás festés, mázolás, parkettázás igényelte az
átbeszéléseket, döntéseket, de voltak más ügyek is. Nagyot lendített az
időm
eltöltésében, amikor behozta az ő kis rádióját: sokkal több adót tudtam
azon
hallgatni, köztük a kedvenc adómat is.
Az első hétvégén meglátogatott sógornőm is, aki Szentendre városából
utazott
be megtekintésemre. A Kanadában élő barátunk és felesége is meglátogattak
kórházi tartózkodáson utolsó hetének elején. Majd egy órát beszélgettünk a
második emeleti teraszon.
* A távozás mezejére lépve
A zacskóban egyre szebb színű pisi gyűlt, a műtétet követő ötödik nap
reggelén elrendelték a katéter kivételét. Tapasztalt nővér végezte:
"Sóhajtson!", de mire észbe kaptam már nem volt bennem a szerkezet. Még
egy
napon át figyeltek, majd elhangzott: "Hazamehet."
Amit csak lehetett, mindent a kézi táskába csomagolt a nejem, de az utcai
ruhába már a zárójelentés átvétele után öltöztem át. Az egyik nővér
figyelmessége okán lifttel mehettünk az alagsori szintre, ahol közvetlenül
az udvarra jutottunk. Itt ért a nővér két figyelmeztetése: tilos emelni és
legalább két és fél liter folyadékot kell inni naponta.
Jól éreztem magam, tömegközlekedéssel mentünk haza.
Üdv Miklós
