Új-Mexikóban és Arizónában jártam
Kedves Mindenki!
Július 13tól lehetőség nyílott a közlekedési karom végzett fiammal 15 napot
az Amerikai Egyesült Államok dél-nyugati részén
tölteni. Figyelmeztetés: ezen beszámoló terjedelme több mint 66000 karakter.
Július 13 kedd - Utazás Amerikába
Eljött a nagy nap! Reggel negyed 6-kor megszólalt a vekker - ekkor
Új-Mexikóban még hétfő este negyed 10 volt. Először én
kezdtem meg reggeli tevékenységeimet, negyed órával később a páromat
keltettem, végül a leggyorsabb családtag, Tamás
gyermekünk pattant ki az ágyból. Háromnegyed 7-re ház előtt a rendelt Taxi
és nyugodt tempóban tartunk a Ferihegy 2A
termináljához. A sofőr még élcelődik is, hogy túl koránra szervezte őt a
központja, de belépve az indulási csarnokba
tapasztalhatjuk, hogy 3 sor kígyózik a Lufthansa légitársaság gépeihez. Te
jó Isten - mi lesz itt !? Nejemet leültettük,
csomagok mellé és én Tomival beálltunk a sorba. Egy órás araszolás
következett - hiába ezek a hazai viszonyok - majd a
csomagokat leadva és a beszálló kártyákat kézbe kapva néhány perces
búcsúzkodás következett feleségemtől. Eszter nem vállalta
a kontinens váltással és a kinti jövés-menéssel járó terheléseket.
Útlevél vizsgálatot követően fémtelenítő vetkőződés, kesztyűs hölgyek
átnavigálnak a kapun, de hiába: várni kell a smároló
férfiúra mindkettőnknek. Csipkelődőm a jóemberrel, hogy az ellenkező nemű
tapizás izgalmasabb lenne, de a motozás
menthetetlenül alapos, már csak oda nem nyúl ...Lábbeli, derékszíj vissza,
ruházat elrendezése, mosdó és máris beszállhatunk.
Felszállás után egy pillantást vetve a Fradi pályára, tatai tóra majd Bécs
és Pozsony között elrepülve másfél órás repüléssel
Frankfurtba érkezünk.
A földön repülőgépek, csomagkonténereket fuvarozó kamionok, utasokat
szállító buszok rengetege keresztezik egymás útját.
Percekig tartó gurulás követően megállt a Boeing 747-es a nyílt platszon és
magas lépcsőt tolnak a géphez. Nahát! Az elmúlt
két évtizedben csak egy hernyó meghibásodás miatt volt ilyesmi. Mivel
ülőhelyeink a hátsó sorokban voltak utolsók között
léptünk az alacsony padozatú buszra. A központi épület tranzit részének egy
hosszú mozgójárdáján és lépcsőjén át kombinálva
egy ismételt átvizsgálással jutottunk a nekünk fontos A24-es kapuhoz. Van
még 42 perc a gépindulásig. Sms haza - mindjárt
beszállunk! és irány a mosdó. Mire kijöttünk a mellékhelységből és
odaléptünk a beszállási kártyákat ellenőrző pulthoz,
csilingelt a mobil: nejem első önálló sms üzenetében jó utat kívánt nekünk.
Heuréka! nyugtázom a piros pontot páromnak és már
a pult előtt szorongatom a fehér botomat. Kontroll után indulnánk fiammal a
többi utas után a földszintre vezető lépcsőhöz, de
a reptéri alkalmazott elterel minket egy lifthez. Tomi érdeklődésére fülig
érő szájjal közölte: mi vigyázunk utasainkra! Egy
emeletet süllyedve lég autóbusz várt ránk, amely a tengerentúli járat
startolási időpontjában lódult neki az óriás
géphez. Fedélzetre érve megkerestük a 40. üléssort (még 3 sor van mögötte),
elfoglaltuk helyeinket: gé jelű jutott Tominak,
enyém lett az ef jelű. Fiam ablak mellé került, mellettem közlekedő folyosó
húzódott. Az előzőekből következik, hogy a turista
részlegen egy sorban 7 hely helyezkedik el 2-3-2 felállásban. Az üléseken
lezárt fóliában kis párna és takaró várt ránk,
hogyha aludni szeretnénk a több mint 8 órás út alatt, azt minél
komfortosabban tehessük. Az előttünk levő ülések hátán
monitorok voltak, amelyre vetített térképen nyomon követhettük a repülési
útvonalat, paramétereket. A karfába épített
kapcsolótábla segítségével filmek között válogathattunk, rádió- és
zenecsatornák garmadája állt rendelkezésre
szórakoztatásunkra. A karfába dugaszolt fülhallgató révén a többi utast nem
zavarva élvezhettük a kiválasztott műsort. Az
utazás első felében meleg ételt szolgáltak fel és többször kínáltak üdítőt,
kávét, teát.
Washingtonba 2-3 perces késéssel érkeztünk, ahol alacsony, szűk folyosóban
kellett 15-16 percig bolyonganunk. Közben más
járatok csatlakoztak be, onnan más gépek utasai sorolódtak közénk. Csak ne
emlegettük volna Kafkát! Ez a lidérc nyomásos
egérlyuk rendszer! Végül egy csarnokban terelőkorlátokkal kilencer megtört
sor várakozott 7 határőrre. Egy óra 45 perces
cammogás után egy hölgy szortírozta az afrikai, ázsiai és európai tömeget a
repülőgépen kitöltött nyomtatvány alapján, hogy
ki melyik határőr előtti kisebb sorba állhat. Nekünk a hetedik jutott egy
hangoskodó orosz csoporttal ízesítve. Itt még
visszafordíthatnak minket? Gondos papír előkészítés, simogatom az
összecsukható fehér botomat, rendezzük mosolyra arcunkat.
20 ujjlenyomat és egy kérdés: kihez jöttek? Középiskolai volt
osztályfőnökömhöz és magyaráznánk tovább, de int, átjutottunk
az akadályon. A hosszú várakozás alatt Tomi már kiszúrta bőröndjeinket a
csomag részen, gyorsan kulira rakta, futás a
vámvizsgálathoz, ahol 2-3 perc alatt végeztünk és csomagjaink ismét önálló
útra keltek. Repülőjegyeinkre írt szöveg szerint
egy órával az indulás előtt a kapunál kellett volna lennünk. Átrohantunk a
reptér Cé részén és persze a Dé rész legtávolabbi
kapuja a miénk. 25 perces loholásunk jutalma: 2 beszélgető tisztviselő és
sehol senki. Elment a gép? Vagy csak nekünk
rezerváltak egy gépet? A kezdődő fáradtság jelei. Hát egyik sem, hanem a
hamarosan meginduló beszállásnál elsők között
foglalhatjuk el helyünket a 12. sorban. Vihar miatt 40 percet késik a
felszállás. A 9-es hangcsatornán belehallgathattunk azz
irányító torony és az előttünk sorakozó 14 gép beszélgetésébe.
Több mint 4 órás levegőben tartózkodás után, fél órás késéssel megérkeztünk
Albaquerque-be. Hernyón keresztül elhagyva a
fedélzetet, bandukolva néhány métert - megszólalt fiam: "Várnak minket!" A
Toldy Gimnázium egykori tanára, majd 4 évig
osztályfőnököm, a tavaly megszervezett 40. érettségi találkozón jó baráttá
vált Lajos fogadott minket szinte a gépnél. Rövid
örömködés és máris együtt megyünk egy szinttel lejjebb a mozgólépcsőn a
csomagokért. További két mozgó szerkentyű és a
parkolóban megismerkedünk az elkövetkezendő két hét elmaradhatatlan fontos
úti társával, a két ajtós Ford Focussal -
amelynek évi 15 $-ba kerülő rendszáma "KISOKOS". A beszállás előtt
elhangzott az autóvezetői kérdés:
"Ki ül mellém?" Mire udvariasan visszadobom a kérdést:
"Kit szeretnél, hogy melléd üljön?" "Legyen a fiatalember!" hangzott a
válasz és ennek a döntésnek
a helyessége utólag beigazolódott, mert a 25 éves ifjúság jól kiegészítette
a második felnőtt korát élő 79 éves
pedáltaposót. Tomi ha kellett térképet nézett, ha kellett nézte a
tájékozódáshoz szükséges információkat, ha kellett
beszélgetéssel tartotta ébren sofőrünk figyelmét.
A reptértől, amely a városközponttól délkeletre 5 kilométerre található, 15
perc alatt otthon voltunk. Meggyszósszal leöntött
csirkehús rizs körettel koronázta egész napi étel fogyasztásunkat.22 órakor
hangpostára mondtam a 8 órával előttem járó
feleségemnek, hogy sikeresen túlvagyunk a 25 órás talponálláson és rögvest
nyugovóra térünk.
Július 14 szerda - A természettörténeti múzeumban
Az időzóna váltás és a hosszú utazás kipihenése végett házigazdánk kiadósabb
alvást engedélyezett nekünk és lazább programot
ajánlott erre a napra. Az éjszakákat egy dupla ágyon töltöttem, míg fiam -
megúszva hortyogásomat - a szomszéd dolgozó
szobában aludhatott füldugóval a hallószervében. Szüksége is volt a
környezet némító eszközre, mert a házat folyamatosan hűtő
berendezés és a szobák levegőjét kerengető ventilátorok zümmögése szokatlan
volt számunkra.
De hol is ébredtünk ezen a napon ?
Az Egyesült Államok Új-Mexikó államának közel fél milliós városában vagyunk,
Albuquerque-ben (kiejtése albukörk)). Ez a
település New York City-től 3600 kilométerre nyugatra, Los Angeles-től 1254
kilométerre keletre található. Kalifornia,
Arizona, Új-Mexikó és Texas államok szomszédosak Mexikóval, Tehát nem
összekeverendő az Amerikai Egyesült Államok 47.állama
Új-Mexikó az önálló, független Mexikóval. Arizona és New Mexikó együttes
területe 6 és félszerese Magyarországénak, de
mindössze 5 millióan élnek az utazásunk során érintett két szövetségi
államban.
A várost észak-dél irányban a 25. főút vágja nagyjából ketté, míg
kelet-nyugati irányban a 40. főút szeli át a zömmel
földszintes épületekből álló Albuquerque-t. A kereszteződésük neve: Big I,
melyet 1966-ban adtak át és 2002-ben renováltak.
Ez a város legforgalmasabb pontja. A város valamennyi lámpás kereszteződése
kamerával van ellátva, amely lefényképezi azon
autók rendszámát, melyek áthajtanak a lámpa vörös jelzésénél.
A szövetségi útvonalakról elmondható, hogy a páratlan számúak függőlegesen,
míg a párosak vízszintesen húzódnak a térképen.
Az úthálózatról megemlíthető szabályosságok sora ezzel véget is ért,
elhelyezkedésben, kapcsolódásban további logika nem
lelhető fel.
Most néhány részlet Lajos leveleiből:
"itt, bár 1500 méterre vagyunk a tengerszint felett a nyár meleg. Igaz még
délben is tűrhető a hőség, mivel a páratartalom
igen alacsony, általában kevesebb mint 10%-os."
"A házunk területe 1500 négyzet láb. 4 hálószoba van, ebből az egyik most
Barbara irodája, a másik az enyém, a harmadik a
vendégszoba és a negyedik a nagyobb master bedroom amiből az egyik teljes
fürdőszoba nyílik (WC-vel). A második teljes
fürdőszoba, tehát kád (üvegajtó mögötti) zuhanyozóval és WC-vel a kis
folyosón van a vendégszobához közel. ez a Ti
rendelkezésetekre áll majd."
Bemutatom házi asszonyunkat, a levélrészletben említett Barbarát, aki állami
alkalmazottként ma is aktívan dolgozik mint
toxikologus és Amerikába érkezésünk idején egy atlantai konferencián vett
részt. Csütörtök esti hazaérkezéséig tehát férfi
buli zajlott a házban ...
A két hét alatt megtapasztaltak alapján úgy képzelem, hogy az utcán állva a
ház bal oldalán távkapcsolóval nyitható-zárható
két autót befogadó garázs látható, míg a jobb oldalon egy kis előkerttel a
főbejárat vehető szemügyre. A garázsból kis
folyosó vezet az épület hátsó részébe. A folyosó baloldalán sorakoznak a
vendégszoba, mögötte Lajos dolgozó szobája, végül a
master bedroom hozzátartozó fürdőszobával. Eme folyosó jobboldalán vagyis a
ház középső részén a garázs mögött Barbara
dolgozó szobája, hátrább fürdőszoba a vendégeknek, végül az amerikai konyhás
ebédlő található. Az ebédlőbe juthatunk a
főbejárat mögött elhelyezkedő nappaliból is. A ház mögött néhány négyzet
méternyi kert is van, amelybe ebédlőn keresztül
léphetünk ki.
Valahányszor Albuquerque-ben ébredtünk - bőséges reggelivel traktált minket
házigazdánk. Nagy pohár narancs dgyuz után vagy
valamilyen rántotta kombináció vagy főtt virsli, debreceni várt ránk.
Felvágott vajas kenyéren paradicsommal, paprikával volt
a következő. Újabb szelet vajas kenyér, de most már dzsemmel vagy mézzel.
Ananász, mandarin, dinnye vagy más gyümölcsökből
készített befőtt vagy nyers gyümölcs zárta a lakomát minden nap. Menetközben
én még két bögre kávét kortyoltam, amelyet ha
Barbara készített - valahogy mindig erősebb volt...
Tomi már az előző este sok holmit kicsomagolt, birtokba vettünk egy
szekrényt és egy fiókot. A háziaknak szánt ajándékok az
ebédlőasztalra kerültek.
Mire magamhoz tértem, már az autóban ültünk és robogtunk az óváros felé.
Kezem ügyében volt a fehér bot, vak igazolvány de
Amerikában bemondásra is hisznek az embernek és én ingyen léphettem be a
Természettörténeti múzeumba. A múzeumot 1986-ban
alapították.
Új-Mexikó területén számos dinoszaurusz leletet tártak fel, melynek egy
részét látogatásunk céljául szolgáló gyűjteményben
(angol nevén New Mexico Museum of Natural History and Science ) tekinthettük
meg. A kiállított tárgyak némelyikét kézbe
vehettem megtapogathattam. Megkövült dino tojások, csontrészletek,
rekonstruált csontvázak érzékeltették a kipusztult
élőlények valamikori méretét. Lajos és Tomi szinte egymás szavába vágva
sorolták a különböző fajokat, a hozzájuk kapcsolódó
információkat, tudnivalókat. Két szólamú hangos könyvben, pontosabban
lexikonban találtam magam és a további látogatási
helyszíneken is bőven volt részem a sok leírásban, adatban és ismeretben.
Utólag már bölcsebb vagyok: egy hangfelvevő jól jött
volna ...
Ügyes szimulációk és demonstrációk színesítik a kiállítást. Például a
dinoszauruszok kipusztulását előidéző hatalmas
meteorit becsapódása kellő hangeffektusokkal időről időre túl zengte a
múzeumot látogatók zaját. Egy másik teremben egy vulkán
belsejében találva magunkat a földben zajló folyamatok mibenlétét sejthetjük
meg. Egy újabb demonstráción egy elfűrészelt
mamutfenyő törzsnek az évgyűrűihez odaírtak történelmi eseményeket a
megfelelő évszámokkal így érzékeltetve eme növényféleség
évszázadokat átívelő életkorát.
Az óváros miszionárus temploma megtekintésével és a főtéren tett rövid
sétával - melynek során fénykép készült a kiállított
polgárháborús ágyúkról és rólunk - fejeztük be a kulturális programot.
Boltokba, áruházakba lépve a kereskedelem nyüzsgéséről,
sokszínű kínálatáról alakulhatott ki fogalmunk. A háztartási beszerzéseken
túl a "Skype" program használatához szükséges füles,
mikrofonnal is a kosárba került. Az egyik bevásárló központ parkolójában
megörökítésre került a gyalog kakukk, tehát nem csak
rajzfilmeken létező madárfaj. Az estét Lajos újabb ételkölteménye, finom
sör, bor kiegészítéssel és sok beszélgetés zárta.
Július 15 csütörtök - A BioParkban
Az előző napi reggeli feltámadáshoz képest már otthonosan mozogtunk a
házban. Lajos számítógépére telepítettük a "Skype"
programot és sikeresen kapcsolatot létesítettünk az óhazával.
A bőséges reggelit követően újabb helybéli célpontunk a BioPark. itt
található a "Rio Grande Zoological Park", amely a város
gyönyörű állatparkja, a "Rio Grande Botanic Garden", amely egy elbűvölő
botanikus kert, és az "Albuquerque Aquarium", ahol
a legkülönfélébb halakat és egyéb vízi élőlényeket csodálhattunk meg. A
három fő részt a "Biopark Alapítvány" fogja össze.
A központi irányítás további részlegek tevékenységét harmonizálja a nagy
komplexumba. Például egy kis vasút üzemel a park
területén szabályos menetrenddel és a parkba megváltott belépőjeggyel
utazhatunk rajta. Hangversenyek megtartása is szervesen
illeszkedik a "Biopark" minden napi életébe.
belépésünkkor nekem is nyugdíjas jegyet tudott Lajos váltani. A látnivalók
sorát az akváriumban kezdtük. Az üveg falak
mögött színes tengeri növények és halak sokasága volt látható. Készült
fénykép rólunk, amint hátunk mögött úszkáló cápák
dacára belemosolygunk a kamerába. Kezembe foghattam egy darab cápa fogazatot
is.
Elhagyva a medúzák, ráják és más tengeri élőlény csodák otthonául szolgáló
létesítményt egy több tíz négyzetméteres,
szabadban - a látogatási idő alatt folyamatosan üzemelő - terepasztalhoz
jutottunk. A gyerekek örömére állandóan zakatoló kis
vonatok azonban szép számmal felnőttek figyelmét is lekötötték. A Biopark
állatkerti részébe személyszállító kis vonattal is
átmehettünk volna, de "Kisokos" akvárium melletti parkolóban hagyása
időveszteséggel járt volna. Ezért hát vonat helyett
autóba pattantunk. A Biopark állatokat bemutató részében kontinensek szerint
csoportosították az élőlényeket. Mielőtt
nekivágtunk volna a nagy sétának egy hatalmas fagylalt hűtött minket. A fiúk
szorgalmasan kattogtatták masinájukat. A
belépőjeggyel kézbe kapott részletes térkép segítette, hogy minél több olyan
állatot nézhessünk meg, amelyek számunkra
érdekesek voltak. Az itt látható állatfajok felsorolása helyett egy mókás
feliratot említenék meg: a krokodilt ismertető
táblán olvasható szöveg "Lehetőleg ne fürödjön együtt vele!" ... Az
orrszarvú meglátogatásával fejeztük be az állatkerti
bolyongást.
Utólag tudtam meg, hogy 1969 óta a "New Mexico BioPark" Társaság több mint
10 millió $-al, járult hozzá a "Rio Grande és
Állatkert", míg 1993 óta, több mint 2 millió $-al a "Rio Grande Botanikus
Kert" és "Albuquerque Aquarium" fenntartásához.
Egy rövid otthoni sziesztázás követően indultunk a reptérre, ahol a
konferenciáról hazaérkező Barbarát fogadtuk. Sajátossága az
itteni repülőtéri tájékoztatásnak, hogy az érkező utas már rég szerettei
körében van, de a kijelzőn az érkezés "Folyamatban van"
felirat látható. A mai vacsora kínai vendéglőben került elköltésre. Nekem 7
féle dolgot sikerült megkóstolni, köztük erősen
csípős, érdekesen fűszerezett falatokat is. Az estét "Üdvözlés" pezsgővel
zártuk otthon.
Július 16 péntek - Pueblo, atombomba, Santa Fé
Ma hagytuk el először Albuquerque városát. Íme további földrajzi vonatkozású
részletek:
Új-Mexikó a Sziklás-hegység legdélibb vonulatait és az azokhoz csatlakozó
hatalmas táblás, enyhén lejtős fennsíkot foglalja
magába. New Mexico az Egyesült Államok ritkán lakott területei közé
tartozik. Legnagyobb városai északon Santa Fe és Los Alamos,
középen Albuquerque, délen pedig Las Cruces és Roswell.
Egészen 1846-ig spanyol uralom alatt volt a terület amikor egy 2000 fős
amerikai hadsereg bevonult Santa Fé-be. 1848-ban
kötötték meg a békét melyben véglegesen az Amerikai Egyesült Államokhoz
csatolták a mai Új-Mexikó egy részét. A többi földet
Mexikótól és Texastól vásárolták.
Kisokossal északnak, észak-keletnek vettük az irányt. A főváros érintésével
a vanderier nemzeti emlékhelyre igyekeztünk. Santa
Fétől 48 kilométerre eső turista célpont neve az indián települést feltáró
régészt örökíti meg. Másfél órás séta során
megszemléltük a "kiwá"-nak nevezett többszintes építményt, ahol az egyes
emeletek között létrákon közlekedtek az indiánok. A
közösségi események színteréül szolgáló részben földbe vájt épületektől
néhány percre sziklába vájt barlang lakásokat tártak
fel - ezek szállásul szolgáltak az itt élőknek. A közeli folyó meghatározó
eleme volt a földművelést folytató indián
lakosoknak. A lakások - spanyolul pueblo - hegyoldalban, míg a közösségi
élet színteréül szolgáló kiwák egy völgyben találhatók.
A kis túránkat befejezve a parkolóhoz közeli piknikező helyen
elfogyasztottuk még a reggel előre elkészített szendvicseinket,
majd folytattuk utunkat a régió legeldugottabb és legtitokzatosabb városa
Los Alamos felé. A Santa Fe-től 56 kilométerre
északnyugatra fekvő új-mexikói várost a Manhattan-terv részeként, titkos
közösség formájában alapították meg az 1940-es
években. A helyet 1942 óta fizikusok lepték el, köztük Teller Ede és Szilárd
Leo. A kutatási intézetben készített atombombát
a magyarul Gipsz sivatagként ismert White Sands-nél próbálták ki. Ma
dinamikusan fejlődő tudományos kutatóváros. Az egykori
atombombát kifejlesztő laboratórium manapság nagy szerepet játszott a 2010
májusában nyilvánosságra hozott Jaguárnak, a világ
leggyorsabb számítógépének létrehozásában. Az intézetben tudományos múzeum
is működik, emellett látogatóközpont, történelmi
múzeum, valamint atomváros-túrák várják az idelátogatókat.
Amikor ott jártunk éppen konferenciát tartottak a múzeumban: az intézet első
igazgatójára, Robert Oppenheimerre emlékeztek.
Ebből az alkalomból a kiállítási részen - elsősorban a régi munkatársak
számára - ideiglenes részt hoztak létre, régi
fényképekből, iratokból és tárgyakból. Megtapogathattam a talán 1 méteres
"Little boy" és a nagy testvér, "Fat man" mérethű
másolatait. Remélem, hogy soha többé nem kerül sor ilyen és ehhez hasonló
eszközök bevetésére, a bennük megtestesülő szellemi
potenciál pedig az emberiség javára fordítódik!
Santa Fé - legrégibb és legmagasabban fekvő fővárosa az Államoknak A
belváros megőrizte a múltat. Az új épületek szépen
harmonizálnak a régi emlékekkel. Építészetében
spanyol-mexikói-indián-amerikai jegyek keverednek.
Miután leparkoltunk a "Kisokos"-al először a State Capitol fenséges
épületébe léptünk be. A domboldalon elhelyezkedő kör
alaprajzú létesítmény felső bejáratán keresztül a szenátorok üléstermének
nézői karzatára jutottunk. ha jól számoltunk, akkor
a 42 szenátori ülőhelyre ötször annyi érdeklődőnek szánt férőhely esett.
Fényképek készítése után átsétáltunk a képviselők
termébe, végül lépcsőkön mentünk az emeletre megtekinteni az új-mexikói
állam címerét, zászlaját és más hivatalos
szimbólumokat. Láthattunk hulladék anyagokból készített bölényszobrot,
melyet egy szobrásznő ajándékozott az Új-Mexikó
államnak.
A hazai vályogtéglával, agyagtéglával rokon építő anyag az adobe, amelyből
épített két szállodát is megnéztünk kívül-belül. A
főtéren belehallgattunk jellegzetes helyi zenét játszó zenekar koncertjébe,
megszemléltük az öreg autók felvonulását, majd az
Assissi Szent Ferenc székesegyházba tértünk be. 1851-ben Jean Baptiste Lamy
építész megérkezett a városba, és elkezdte a Saint
Francis katedrális építését. A bazilika megtekintése után a Kormányzói
Palotához igyekeztünk, de csak kívülről nézhettük meg.
Szemerkélő eső kergetett minket az autóba és özönvíz szerű záporban hagytuk
el a fővárost.
Július 17 szombat - Függővasút, opera
Újabb részletek Lajos leveleiből:
Postán küldök egy kis ismertetőt az itteni függővasútról, amely a világ
leghosszabbja és mintegy 20 perces autózással a
házunktól elérhető és felvisz bennünket a Sandia hegység 3,350 méteres
gerincére."
"Egy jó újság: mintegy 3 hónappal ezelőtt barátaink segítségével júliusra
operajegyeket vettünk. Minden évben legalább egyszer
elmegyünk a Santa Fé-i operaházba. Tegnap, utánajárással sikerült számotokra
is jegyeket kapnom. Tehát: kedden, Július 13-án
érkeztek. 17-én koraeste barátokkal és Veletek elhajtunk a 80 km-re lévő
fővárosba és az Opera autó-parkolójában
összecsukható székekkel és asztalokkal vacsora-pikniket tartunk a hozott
ételekkel és borral-sörrel. Az előadás este 9 órakor
kezdődik és a piknik egy jó óráig tarthat. Ez egy itteni szokás, majdnem
minden látogató ezt csinálja. Az Operaház a világon
egyedülállóan oldalt nyitott és egy domb tetején áll 3 ezer méteres hegyek
közt. Minden világszínvonalú (a jegyek ára is). A
program: Offenbach: Hoffman Meséi."
A mai napra tervezett elfoglaltságra tehát már a szervezés idején
készülhettünk. A szokásosan bőséges reggelit követően
Barbara 4 ajtós autóján mentünk a svájci gyártmányú felvonóhoz: a két ponton
felfüggesztett kötélpálya útvonalának hossza
4.467 méter, melynek során az érdeklődők eljuthatnak a városközpontból a
Sandia-hegység csúcsára. A jegyváltást megelőzően
találkoztunk Barbara munkatársnőjével, Susan-nal és annak férjével, Bob-al.
Együtt szálltunk a 25-30 utast magába fogadó
kabinba és hallgattuk az utaskísérő hangulat javító, ismertető kellően
hangos mondatait. Szikrázó napsütésben, enyhe szélben
siklottunk a mélység felett felfelé. Megérkezve a felső állomás
állványzatára a csoport kétfelé szakadt. Barbara a baráti
házaspárral a sportosabb ruházat és lábbelinek megfelelően hosszabb sétát
választottak, míg mi Lajossal a szandálomhoz
illeszkedő másfél órás tanösvénynek vágtunk neki. A jól kiépített gyalogút
mentén a Dougles fenyőtől az amerikai mókusig
rengeteg ismertető feliratot olvashatott el Tomi angolul és fordította
számomra is. A régióban honos növények és állatok
számos példányát sikerült közelről tanulmányozni, fényképezni. Amikor ismét
együtt volt a társaság, Barbara meghívott
valamennyiünket az étterembe, ahol egy hatalmas hamburgerrel csillapítottuk
a jó levegő okozta éhségünket. Vissza lanovkázva a
városba, hazafelé útközben megálltunk a velünk túrázó házaspár házánál egy
kis üdítőitalra, teára, fagylaltra és egy Adam nevű,
kis termetű mexikói csivava kutyával való barátkozásra.
Az esti programra készülődés végére pontosan érkezett az operába látogató
csapat negyedik magyar tagja, Gáspár Magda. Az
amerikai Andrew, felesége Szófia és a litván származású korelnök, Éva kissé
késve érkeztek, de a színmagyar illetve az
amerikai-lengyel-litván összetételű járgányok gyorsan falták a mérföldeket
az Operaház parkolójáig. Ahogy Lajos is írta:
piknikező vidám ember sokadalomba csöppentünk. Lezser, nyárias ruházatú
zenekedvelők között elvétve akadt az Európában
megszokott öltönyös, nyakkendős, flancos öltözékű vájt fülű műkedvelő. A sok
enni- és innivalót elfogyasztva - miután
repetáztunk fiammal Magda csoki tortájából - elindultunk a nézőtérre.
Lajosék a karzaton foglalták el helyüket, Tomival a
földszinti hátsó sorok egyikébe igyekeztünk. Az előadás francia nyelven
zajlott, de minden ülőhely előtt monitoron angol és
spanyol feliratozás révén lehetett követni az eseményeket. A nagy mese költő
írásai alapján készült opera története dióhéjban:
egy kocsma közönségének meséli el a főhős 3 balszerencsésen végződött
szerelmének történetét. Az első imádottjáról kiderül,
hogy automata gép, a második megbetegszik és meghal, míg a harmadik egy
utcalány aki nem tudja, akarja elhagyni ledér
foglalkozását. A premier előadás érdekessége volt, hogy az egyik szereplő 4
nappal a bemutató előtt ugrott be a lebetegedett
kollegája helyére. Bár a karmester feszes tempót diktált és nem engedte,
hogy a közönség széttapsolja az előadást, a 9-kor
kezdődött darabot éjfél után fél egykor fejezték be. Éjjel 2 óra után
kerültünk ágyunkba a nagyszerű élmény követően.
Július 18 vasárnap - Dante
Az éjszakába nyúló kulturális elfoglaltság kipihenéséül lazább vasárnapi
program ürügyén házigazdánk mosógépbe dobta eddig
felgyűlt szennyesünket. Az öblítő menet végét jelző duda felért egy légi
riadó szirénájával. Minden esetre a berendezés
elfelejthetetlenül tudatta a teregetés idejét. Több "Skype" beszélgetést
bonyolítottunk a hazaiakkal, zene hallgatással és CD
válogatással telt a délelőtt. Ez utóbbi tevékenység Lajos adakozó kedvének
következménye volt, mert elképzelhetetlen lett
volna számára, hogy vendégei általa ajándékozott CD másolatok és könyvek
nélkül térjenek meg otthonaikba.
Most ismét levél részlet következik:
"Celia, Dante igen kedves kubai felesége fog főzni kubai és perui ételeket.
Dante mintegy 35 ezer nagy hanglemez
(LP album) tulajdonosa és könnyűzene szakértő. Mindketten aranyos, kötetlen
emberek és jó társaság. Dante fia is ott lesz aki
kommunikációs mérnök. E találkozó is egy része a színes társadalmi életnek
amiben itt részesek lesztek."
Kora délután keltünk útra Albuquerque egyik elővárosába, hogy eleget tegyünk
perui származású meghívónk kedves invitálásának.
A nagy kerttel rendelkező ház előtt parkoltunk le. Az autóból kiszállva
lelkes fogadtatásban volt részünk. A hatalmas
nappaliban kényelmes fotelekben elhelyezkedve beszélgetéssel,
filmvetítéssel, zenehallgatással telt az idő. Ízletes estebéd
elfogyasztása után a kertbe mentünk ki, ahol háziak növény- és állattartási
ambíciójának produktumait tekintettük és
csodáltuk meg.
Július 19 hétfő - megkövült erdő
3 napos útra készülünk: Arizona állam néhány látványosságát fogjuk
meglátogatni. Reggeli, szendvics készítés, "Skype",
megszáradt ruha elrakása, 2 napi váltás és egyebek a kézi táskába - hogy
csak néhány címszót említsek az 1700 kilométeres utat
megelőző tevékenységekből. Elmegyünk negyedik utasunkért, Dantéért és már
vissza se jövünk a városba, hanem nyugatra tartunk.
A városon kívül térünk rá a 40-es főútra és Gallupnál csak egy tankolás
erejéig állunk meg.
Az egykori indián főváros, Gallup városa, az arizonai határ mentén
található. Ez az ősi indián város a navajók, hopik és más
törzsek központja volt, ahol ma is évente egyszer összegyűlnek a különböző
törzsek. A gallupi indián ünnepet minden évben
augusztusban rendezik meg, amikor is húsz-, harmincezer indián gyűlik össze
négy napra. Van az ünnepben már némi üzleti jelleg
is, lassan inkább turisztikai nevezetesség nem pedig ünnep. Itt található az
Indián Kultúra múzeuma is.
Átlépve Új-Mexikó és Arizona határát, a határ nyugati oldalán, az út menti
pihenő hely egyik asztalánál fogyasztottuk el a
reggel készített elemózsiát, hűtőtáskában tárolt folyadékkal öblítettük le
kiszáradt torkunkat.
Arizona az Amerikai Egyesült Államok 48. tagállama. Nagyrészt sivatagi
éghajlatú, a nyarak nagyon forrók, a telek enyhék.
Északi területén fenyvesek találhatóak. Határos Új-Mexikó, Utah, Nevada és
Kalifornia államokkal, (valamint egy ponton
Colorado állammal,) és 626 kilométernyi hosszan a mexikói Sonora és Baja
California államokkal. Az állam legnagyobb városa
és egyben a fővárosa is Phoenix. 2006. július 1-jén készült felmérések
szerint Arizona lakossága nőtt a leggyorsabban az
Egyesült Államokban, meghaladta az addig vezető helyen álló Nevada államot.
Az állam beceneve: The Grand Canyon State,
vagyis a Grand kanyon állam ...
Érdekes helyi sajátosság, hogy Arizonában a nyári időszámítást csak Navajo
Nation területén alkalmazzák, de az állam többi
részén figyelmen kívül hagyják. Van még egy szövetségi állam, ahol nem
állítják át az órákat, de nem sikerült megtalálnom
a nevét...
A határ menti étkezésünket befejezve Kisokossal következő úti célunkra
igyekszünk: The Petrified Forest parkba (magyarul
megkövült erdő). A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati
listáján. Itt található a világ legnagyobb mennyiségű
és legszínesebb Megkövesedett faállománya, főként a Araucarioxylon
arizonicum faj tagjai.
A park két nagy területét egy észak-déli irányú átjáró köti össze. Az északi
részlegben színes
felső-triász kori fák találhatók.(Painted Desert - Festett sivatag). A déli
részlegben színes talaj és sok megkövült fa van.
A területen az ősi amerikai indián fafaragás-lelőhely is található.
A 40-es főútról könnyen megközelítettük a park északi részén található
Látogató Központot, ahol néhány perces film ismertette
a területen lejátszódó geológiai folyamatokat. Átmentünk a közelben
található western filmeket idéző szállodába: a lengő
ajtó, a korhű berendezés, az emeletre vezető falépcső mind a "régi szép
időket" idézték fel. Elhagyva az öreg szállodát a
fiúk kattogtatva fényképező gépeiket feldolgozták a fotótémákat. A következő
megálláskor kőbe vésett rajzokat, indián
település romjait fotózhattuk - köztük egy négyszögletű kiwát. Aztán
Kisokossal a park déli részébe autóztunk.
Itt másfél-két órás úton szemléltük meg a látnivalókat. Ültünk hosszú
megkövesedett fatörzsön, megcsodáltunk hídként
funkcionáló elkövesedett szálfát. Elsősorban a hematit (piros), limonit
(sárga) és a gipsz (fehér) színek - különösen
naplementekor - szembetűnők. Néhány kilométerrel arrébb egy olyan völgybe
ereszkedtünk le és másztunk vissza, ahol az uralkodó
szín a kék volt.
Sivatagi bolyongásainkat befejezve Flagstaff városában kerestünk szállást: a
második kísérletünkre a Travelodge hotelben
jutottunk két darab kétágyas szobához. tájékozódásul: egy éjszakára a szoba
ára 50 $ volt, melyhez nem járt reggeli. Viszont
kipróbáltuk az uszodát illetve a meleg vizes fürdőt és ágyaink szélesek,
kényelmesek voltak. Megszámlálhatatlan sok
törülközőt adtak a fürdőszobához, mosdóhoz és jól jött a hűtőszekrény
italaink, szendvicseink, gyümölcseink hidegen tartásához.
Poharak nem tartoztak a szoba berendezéséhez. Szerencsére hoztunk magunkkal
műanyag poharakat - így nem voltunk
kiszolgáltatva. A kenyeret reggel otthon felejtettük Albuquerque-Ben ezért
az étteremben elfogyasztott meleg vacsora után
vásárlásra kényszerültünk - és minő véletlen, figyelembe véve Dante
antialkoholizmusát - vettünk 6 üveg sört is ...
Július 20 kedd - Grand Kanyon
A szállodai szobánkban lévő ébresztő óra megtréfált minket, mert a reggel
fél hétre beállított csörgést este hajtotta végre
- így késve, Lajos ajtónkon való dörömbölésére ébredtünk. Összekapva
magunkat Lajosék szobájában megreggeliztünk illetve Lajos
és Tomi szendvicseket készítettek. A szálloda udvarából kilavírozva
Kisokossal elindultunk a mára tervezett úti.
A Grand Canyon egy színes lépcsőzetes felépítésű szakadék Észak-Arizonában,
amelyet a Colorado folyó vágott ki magának
rétegről rétegre közel két milliárd év alatt. A kanyon a világ hét
természetes csodáinak egyike. Részben a Grand Canyon
National Park-ban helyezkedik el, ami az Egyesült Államok első nemzeti
parkja. Theodore Roosevelt elnök jelölte ki a parkot
védett területté. Hossza 446 kilométer, szélessége 6 kilométertől 36
kilométerig terjed, és több mint 1600 méter mély.
Területén 1500 növény-, 355 madár-, 89 emlős-, 47 csúszómászó, 9 kétéltű és
17 halfajta él, közülük sok csak itt található meg.
Amikor megérkeztünk a Colorádó folyó felett 2000 méter magasan emelkedő déli
peremre már javában tartott a nyüzsgés: a
szakadék szélétől másfél két kilométerre lévő parkolókból vágtattak a
kíváncsiskodók a látnivaló irányába, míg az élményen
már átesettek vissza felé áramlottak kocsiaikhoz, buszaikhoz. Mintha egy
képzeletbeli megbolydult hangyabolyt alkotnának
ilyenkor az emberek ... Túravezetőnk emlékezete szerint tavaly még a
kilátóknál, a fennsík szélén voltak a parkolóhelyek, de
idén új építkezések révén átrendezték az egészet és a turisták némi
gyaloglás útján juthatnak a látványhoz.
Perui utastársunk Dante eljátszott a gondolattal, hogy öszvérrel
leereszkedjen a folyóhoz. A 4-5 órás program azonban nem
fért bele elképzeléseinkbe, így szegény barátunknak egy másik alkalomra
kellett elhalasztania eme tervét. A Grand Canyon
Village-be hajtottunk kocsinkkal, ahol a Nemzeti Park legnagyobb látogató
központjaként sok érdekes dolgot szemlélhettünk meg.
A turistákat ide szállító vonat állomásáról felfelé a falu központhoz egy
vaslépcső vezet, melyen sok matrica virított
- többek közt egy szlovák zászló is. Kicsi a világ ...
Pár száz méterrel arrébb látható volt egy hopi puebloból kialakított
ajándékbolt. Nagyjából vele szemben egy alpesi stílusú
szálloda áll, amelynek halljában pár percet ücsörögtünk, amíg Lajos Dantét
kereste. Mert hát perui barátunk lépten-nyomon
elszakadt csoportunktól alkalmi izgalmakat okozva ezzel a társaságnak. Ezen
környéken szokatlan kiadós eső kényszerített
minket egy áruház belsejébe és még egy nem túl érdekes kiállítást is végig
kellett sétálnunk a hosszas zápor miatt.
Esernyőink ellenére kissé ázottan értük el autónkat, melynek belsejében
fogyasztottuk el ez alkalommal szendvicseinket.
Tovább álltunk Kisokossal és a park egy másik pontján szálltunk ki az
autóból az eső miatt szinte üres parkoló helyen.
Egykoron tűzjelzés céljára építet tornyot kerestünk, amely manapság kedvelt
kilátó toronnyá vált. A négy emeletes
létesítmény egyes szintjeit 21 lépcső köti össze. Az alsóbb, kiterjedtebb
emeleteken indián eredetű eszközök, tárgyak voltak
kiállítva, díszítették a falat. A legfelső szint is körbe volt üvegezve, így
az üvegre csapódott pára, esőcseppek
nehezítették a képek készítését.
Egy újabb kilátóhely megtekintésétől el kellett tekintenünk, mert
valószínűleg az időjárás miatt elterelték az odairányuló
forgalmat. Most már flagstaffi szálláshelyünk felé tartva beiktattunk egy
másik kilátót. Szemerkélő esőben, szinte ráülve a
velünk azonos magasságban úszó felhőkre, rácsodálkoztunk a távolabb néhol
áttörő napfényre, itt ott előbukkanó tájra -
búcsúztunk a kanyontól.
Flagstaff-ba érve olyan étterembe mentünk, ahol több nemzet - legalább
8-10 - konyhája kínálta jellegzetes ételeit. Dante
halakra pályázott, mi hárman az olasz pizza mellett döntöttünk. Későn értünk
a szállodába, gyorsan lelöktük a tegnapról
maradt 3 üveg sört és siettünk az ágyba.
Július 21 szerda - Sedona
A telefon ébresztő és a most már jól beállított szoba vekker eredményeként
időben keltünk, reggeliztünk és az aznapi
szendvicsek is elkészültek. Végső ellenőrzés a szobákban elkallódott tárgyak
után, majd elhagyva Flagstaff városát Sedona felé
vettük az irányt.
Megérkezésünkkor a következő látvány fogadott minket: festői szépségű város
körülötte red-rock monolitok. Először annak a
hegynek az oldalában álltunk meg, amelynek tetején a Szent Kereszt kápolna
található. Megmászva az autótól a kápolnáig hátra
levő métereket, beléphettünk az éppen a látogatók előtt 9-kor megnyíló
ajtón. Belső képek elkészülte után a kápolna előtti
padnál, szökőkútnál örökítődtek meg a pillanatok és a lejjebb épült palota
szép kertjével sem maradt ki a fotózási célpontok
közül. Visszaültünk a kocsiba és áthajtottunk a városka főutcájába, ahol
40-45 perc elég volt az ajándékboltok és áruházak
kínálatának áttanulmányozására, majd a magasabban elhelyezkedő reptérre
mentünk. A város és környékének látképe emlékezetes
pillanat volt. Amerikában még nincs elterjedve a körforgalom intézménye, de
itt többször is billegtem a hátsó ülésen, amint
átmentünk ilyen csomóponton.
Utunk során megálltunk a Walnut (magyarul dió) kanyonnál. Kisokosból
kiszállva egy magas sziklafal tetején találtuk magunkat.
Ha lemegyünk 250 lépcsőt, akkor 25 sziklába vájt indián barlang lakást
tekinthettünk volna meg, de beértük az első tucat
lépcsőfok megtételével, az ott található táblák, szövegek, rajzok,
ismertetők tanulmányozásával. Néhányszor kattantak a
fényképezőgépek, berregett Dante videokamerája és máris tovább haladtunk az
Arizona-Új-Mexikó határ felé.
Késő délután álltunk meg egy MacDonald étteremnél. A helyi idő szerint még
csak 5 óra múlt, de Albuquerque-ben már 6 után
járt az idő. A szokásos hamburger, sült krumpli és Cola miatt meg sem
említettem volna ezt az utazási szünetet, de az étkezés
vége felé említette Tomi, hogy gyereket lát pórázon. Micsoda? kérdeztem
vissza meglepetten, de gyermekem részletesen leírta,
hogy a kisgyerek felsőtestét a vállainál rögzített kantárhoz 2-3 méter
pórázzal rángatják. Az Emberi jogok kiáltványának
földjén a praktikum ürügyén lehet, szabad a gyermekeket az állatoknál
használt eszközzel fegyelmezni ... Máig nem múlott el
berzenkedésem eme megoldás ellen. Netán a jövő a kalitkába zárt kicsik
lesznek?
Már sötétedett, amikor a új-mexikói Gallupnál megálltunk egy szálloda
parkolójában: az El Rancho Hotelben híres filmszínészek
fordultak meg, amikor filmjeik forgatása alkalmával itt pihenték ki
fáradalmaikat. Az első emeleti karzaton körbe sétálva
szemlélhetők meg a neves szereplők fényképei többek közt látható Henry
Fonda, Gregory Peck, John Wayna.
Dantét kirakva házánál éjfél is lehetett, mire hazaértünk.
Július 22 csütörtök - Helytörténeti múzeum
Kezdeményezésemre a mosás végét jelző szirénát ismét kiélvezhettük, a három
napos távollétünk miatt az otthoniakba fojtott
szó szabad folyást kapott és számba vettük a szeretteinknek szánt
megvásárolt és tervezett ajándékokat is. A megtett 1700
kilométer után a mai napra helyi programot ütemeztünk be.
De mielőtt útnak eredünk - egy kis adathalmaz: A város nevét egy spanyol
hercegről kapta 1706-bam, amikor is a várost
alapították. Albuquerque Új-Mexikó állam legnagyobb és egyben legnépesebb
városa, valamint Bernalillo megye székhelye is. A
2007. július 1-jén tartott népszámlálás alapján a lakosság száma 518.271 fő
volt, míg az elővárosokkal együtt 835.120 fő.
Eme felmérés során az is kiderült, hogy a város az USA 34-ik legnagyobb,
valamint a 6-ik leggyorsabban fejlődő városa. A
Sandia-hegység a város keleti részén található, míg a Rio Grande folyó
sivatagból érkezve, észak-dél irányban halad át a
városon, párhuzamosan a 25-ös autópályával. Északon elhelyezkedő homok
tenger neve a Chihuahuan-sivatag, mely nagy mértékben
szerepet játszik a város klímájának kialakításában és annak fenntartásában.
A város tengerszint feletti átlagmagassága 1.490
méter. A repülőtér például 1.631 méter magasan van. Nyáron napközben a
hőmérséklet megközelíti a 27-33 fokot, de éjszaka
szinte soha nem megy 13-17 fok alá. A legmagasabb épülete a Bank of
Albuquerque Tower (Albuquerque Bank (toronyház)), mely
107 méter magas, mintegy 22 emelet.
Az óvárosi részben - ahová ismét ellátogattunk - számtalan üzlet és étterem
található, de akár egy szellemkereső túrára is el
lehet menni a Dél-nyugati Szellemvadász Társaságnak köszönhetően. Minket
azonban a világon szinte egyedülállóan a
napenergiával fűthető, hűthető művészeti és helytörténeti múzeum érdekel.
Rögtön egy időszaki kiállításba csöppentünk, a 2010
augusztus 8-ig nyitva tartó Davies-gyűjtemény válogatásába. A tárlat
figyelemre méltó mélységben és szélességben tükrözte a
tizenkilencedik és korai huszadik század idején keletkezett realista és
impresszionista festményeket. Többek között Cézanne,
Daumier, Manet, Millet, Monet, Pissarro, Renoir és Van Gogh remekműveit
nézhették meg a látogatók.
Az időszaki kiállítás megtekintése után átsétáltunk az állandó tárlatok
egyikébe, amiről kérdésemre Lajos a következőket írta:
"Nos, ami a festőt illeti; íme a történet makkhéjban: 1898-ban Ernest
Blumenschein és egy másik festő, Bert Phillips, útban
California felé kocsikerék törést szenvedtek és egy hosszabb időre
kénytelenek voltak időzni TAOS-ban (és nem Albuquerque-ben)
és ott, lenyűgözve a táj szépségétől és a pueblo (akkor 800 éves) indián
életétől, a környező 4000 méteres hegyektől, Taos-ban
maradtak. A teleket Californiában, a nyarakat Taos-ban töltve, csakhamar
véglegesen is Taos-ban telepedtek le, festő
iskolát és 1915-ben Blumenschein a Taos Society of Artists-t (Taos-i
Művészek egyesületét) alapította meg.
Számos festő és szobrász tanult és oktatott ott a világ minden tájáról (így
Jónás Vajda, hazánkfia is). éveket töltött ott a
világszerte ismert festő és kisplasztika-szobrász, Frederic Remington is. A
leghíresebb festő (20-ik század) Santa Fé-ben
feltétlen Georgia O`Keeffe művésznő volt akiről a mai múzeuma is elnevezve
van."
Amíg a képgalériák az utca szintjén helyezkedtek el, addig a helytörténeti
gyűjtemény egy szinttel lejjebb volt látható.
a város alapító levéltől az 1950-es évekig tárgyak, ruhák, munkaeszközök
vagy éppen fegyverek voltak elhelyezve.
A múzeumi bolyongás után még egy kis séta az óváros főterén, ajándék boltok
kínálatának szemügyre vétele, majd irány a város
két kaszinójából az indián kézben lévő szerencsejáték barlang. Életem 59 éve
során most először kóstoltam bele a szórakozás
eme műfajába. Lajos leültetett egy félkarú rablóhoz, bedobta az egy dollárt,
majd a két fiú mögülem dirigálta a teendőket.
Hamarosam megháromszoroztam a pénzt. Más csilingelő gépekhez átülve több
mint 40 percbe tellett lenullázni a nekem járó
összeget ... Lajos 3 könyvet is írt a véletlenek világában tett
megfigyeléseiről, tapasztalatairól. A summázatta a nyerési
stratégiának: lehetséges pluszba mutató egyenlege, de az egyedül végzendő
munka során szükséges hatalmas, megfeszített
koncentrálás nem áll arányban a garantáltan elérhető nyereséggel. Bivaly
erős és nagyon drága presszó kávé után még
figyeltük egy ideig a rulett asztaloknál folyó történéseket, majd haza
indultunk.
Július 23 péntek - Gipsz sivatag, denevér kirajzás
Ismét részlet Lajos leveléből:
"(2-3 napos) délnek hajtva megnéznénk a Carlsbad-i barlangot, a világ egyik
legnagyobb gipsz-sivatagját és más látnivalót is. Részleteket majd itt
megtárgyaljuk."
Az előző napi mosás megszáradt ruháinak leszedése és elrakása, reggelizés,
készülés a több mint 1000 kilométeres 2 napos útra,
"Skype" beszélgetések - ennyit röviden és címszavakban az indulás előtti
órákról.
Amit a "White Sands"-ről - a vakítóan fehér porcelánsivatagról tudni kell:
A világ egyik leglenyűgözőbb sivataga a vakítóan fehér White Sands
gipszsivatag Új-Mexikóban, az állam közepén található. A
Tularosai-völgyben fekvő 780 négyzet kilométer területű sivatag
különlegessége, hogy alapanyaga a legtöbb sivatag
kvarchomokjával ellentétben krétaszerű gipsz, vagyis calcium -szulfát.
Története 100 millió évvel ezelőttre nyúlik vissza,
mikor az észak-amerikai kontinens ezen részét sekély tenger borította, mely
idővel visszahúzódott sós tavakat hagyva hátra. A
napsütés hatására ezek is elpárologtak, csak a só és a vastag gipszréteg
maradt vissza. A közeli hegyekből lefolyó esővíz a
kiszáradt tó gipszrétegével keveredve, a medence legmélyebb pontjára a
Lucero-tóba folyt. A tó medrében kikristályosodott
gipszet, a szél az idők folyamán finom porrá őrölte és létrehozta ezt a
szemkápráztató szépséget.
A gipszsivatag különlegessége, hogy a szemcsék fényvisszaverő képessége
miatt a perzselő napsütés ellenére is hűvös tapintású.
Az akár 30 méter magasságot is elérő dűnék, a szél hatására évente
esetenként 9 métert is megtehetnek, így mindig más és más
látvány várja az idelátogatókat. A gipsz gyakori ásvány a Földön, de a
felszínen csak ritkán látható, mert a vízben könnyen
oldódik. E vidéknek a természeti szépségen túl fontos katonai jelentősége is
van. Itt található a Trinity Site, ahol 1945.
július 16-án felrobbantották az első, a közeli Los Alamosban készített
atombombát. A robbantás helyszíne ma is zárt
Amikor megérkeztünk a látogató központba izgalmas fotótémára figyeltek fel
Lajos és Tomi: az épület nem túl forgalmas hátsó
kijáratához közel, talán 1 méterre fejmagasságban, egy fecskefészekben
csivitelő madarak sokasága az emberektől mit sem
zavartatva élte zajos életét.
Kisokossal kimenve a terepre, a lassú haladás és az óvatos kanyarodások
miatt olyan érzésem támadt, mintha havas, csúszós
útviszonyok között lavíroztunk volna. Megérkeztünk néhány kilométer után egy
pihenőhelyre és Tomival nekivágtunk a legközelebbi
dűnének. Felmászni rá, gyalogolni benne a gipszben olyan érzés volt, mintha
15-20 centis hóban jártunk volna annak hidegsége,
nyirkossága nélkül. Belemarkolva a talajba úgy érzékeltem, hogy a tapintása
a finom homok és a finomított só közé tehető. A
levegő több mint 30 fokos hőmérséklete és a nap sütése ellenére nem áradt
forróság a kezembe vett talajból. ez a szemcsék
felületének nagymértékű párolgásával és fényvisszaverő képességével
magyarázható.
Az asztalhoz telepedve elfogyasztottuk a reggel előre gyártott
szendvicseket, és csökkent a hűtött ásványvizes flaskák száma
is. Ezután több túrázási lehetőségből kiválasztottunk egy másfél
kilométereset: autóval a kezdő- és végponthoz gurultunk.
Lajos a kocsiban maradt, mi ketten pedig elindultunk a kora délutáni órák
közel 40 fokos hőmérsékletében a végül is 40 percre
sikeredett útra. Szerencsére 100-200 méterenként tájékoztató táblákon
felíratok, rajzok, képek voltak kihelyezve az itt honos
növényekről, állatokról - amelyeket Tomi gondosan megtanulmányozott,
elmondott és én meg kifújtam magam... Másképpen nem is
tudtam volna végig menni a lábat marasztaló gipszben, dűnékre fel dűnékről
le turista utat ilyen hőségben csak ezekkel a
röpke pihenőkkel. Közben megtudtam sok mindent a vándorló talajhoz
alkalmazkodott növényfajokról vagy a fehér színűkkel
környezetűkhöz hasonuló állatokról. Például a sünkaktusz a sivatag szélein
nő, ahol több a nedvesség. Az élénkvörös virágai
ragyognak a hófehér homokbuckák előtt. A szívós jukka azon növények egyike,
amelyik a száraz éghajlat alatt, ebben a
„gipszsivatagban" is meg tud maradni. Kisokoshoz visszaérve fogadtam Lajos
gratulációját, miszerint egyetlen toldys
osztálytársam nem ment végig még ezen az útvonalon és lehúztam egy
félliteres hideg, hangsúlyozom hideg ásványvizet.
Az idő és a távolság figyelembe vételével félre tettünk minden más
programot, intézni valót, hogy elérjük a szürkületkor
esedékes denevér rajzást a karlsbasdi barlangnál. Bár a pénztár 7 órai
zárása után értünk a helyszínre, de csak a másnapi
barlangtúrára szóló jegyelővételről maradtunk le. És most néhány szó a világ
egyik legszebb természeti látványosságáról: a
Carlsbad Caverns National Park a Világörökség része, amely az egyik
legnagyobb mészkőbarlang, gyönyörű cseppkövekkel. A 189
négyzetkilométeres területén hatalmas barlangrendszer található , amelynek
alapja egy 255 millió évvel ezelőtt keletkezett
korallzátony. Mintegy 80 barlangot tártak fel, közülük a legmélyebb, a 477
méter mélységű Lechuguilla-barlang. Ez az
Egyesült Államok harmadik leghosszabb karsztbarlangja, folyosóinak hossza
133 kilométer. Különleges értékei a bizarr formájú
heliktita-cseppkövek, amelyek olykor bokorformát képeznek. A
Carlsbad-barlang 540 méter hosszúságával, 330 méter
szélességével és 77 méter magasságával a világ egyik legnagyobb
barlangterme.
A barlangok lakói a brazil szelindek-denevérek, amelyek évszázadok alatt
tetemes mennyiségű guanót termeltek. A guanó
kitermelése a 20. század első éveiben elkezdődött, de csak mintegy két
évtizedig tartott, mert a terület védelem alá került.
Ennek ellenére a környezetszennyezés miatt a denevérpopuláció létszáma 9
millióról 60 év alatt 1 millióra esett vissza.
A barlang lejárata feletti kürtőn közlekednek a denevérek. Kirepülésüket az
érdeklődők amfiteátrum szerűen kiépített
kőpadsorokon ülve figyelhetik. Alkalmanként 250-300 ezer hüvelyk ujj méretű
példány vonulása sok 10 percet vesz igénybe, és a
már a barlangból kijutottak egy nagy körben köröznek a kijárat felett,
bevárva a többieket. Aztán az egész sötétlő denevér
felhő együtt elrepül a közeli tavak felé, ahol rovarokkal táplálkoznak egész
éjjel, majd pirkadat előtt visszaszállnak a
barlangba kicsinyeikhez, mert hogy nőstények valamennyien. Az utódnevelést
céljából ide vándorló nőstény denevérek egyedül
végzik fajfenntartó tevékenységűket,a hímek az eredeti élőhelyükön maradnak.
Amikor fél 8-kor elfoglaltuk helyünket, már több százan várták a műsort.
Ugyanis mikrofonnal a kezében a park egyik
munkatársnője számos információt ismertetett a közönséggel néhol fűszerezve
derültséget keltő, vidám hangulatú megjegyzésével.
Néhány nézők által feltett kérdésre is válaszolt, például: honnan tudják a
denevérek, hogy mikor kell indulni? Vagy miért
várják be egymást mialatt köröznek a kürtő felett? fél kilenc tájban
elcsendesedett minden, kutyákat, hangoskodó gyerekeket
kitessékelték a területről hogy ne zavarják a kirepülő állatokat. Az egy
órája még egy sashoz további 7-8 nagy testű ragadozó
madár csatlakozott. Aztán 8:40 körül megindult ...
Sajnos a parkot 9 órakor zárták, így csak a kivonulás elejét lehetett nyomon
követni. Hogy elkerüljük az egymást akadályozó
autók közé szorulást, - tempós sétával értük ell a parkolót és elsők között
pattantunk a kocsiba. A hegyről lekígyózó
autó karaván élén haladva körülbelül 30 percnyire próbálkoztunk szállás
kereséssel. A barlang közelében a szobaárak 80-90 $-ra
rúgtak, míg nekünk már 54 $-ból sikerült a dolog. Még gyorsan egy kínai
étterem önkiszolgálós vacsorája és már
utána nem kellett kétszer mondani a Jó éjszakát!".
Július 24 szombat - Karlsbadi barlang, ufo kiállítás
A hajnali hatalmas vihar következtében víztenger vett körül minket. Gyors
reggelizés, szendvics készítés, na meg az irodalmian
pocsék kávé után - amelyet a recepciósnál kaptunk - neki eredtünk a félórára
lévő barlang pénztárnak. Hála Barbara esővédő
műanyag zsákjainak - az autótól a központi épületig, illetve onnan a barlang
bejáratáig nagyjából szárazon megúsztuk a
felszíni közlekedést. Kiderült, hogy egyikünknek sem kell belépőt fizetni,
így egy balesetvédelmi oktatást követően neki
indulhattunk a 3 órás túrának. A barlang bejáratánál a zajosan csivitelő
fecskék és a fészkek jellegzetes illata fogadott
minket. Ereszkedve lefelé a jól kiépített 300 méter szintkülönbséget
ledolgozó útvonalon - hamarosan a barlang tiszta, hűvös
levegője járta át a tüdőnket. Azonos magasságban található korlátokkal jól
védett, lépcsőmentes felületen haladva kattogtak a
fiúk fényképező gépei a lámpával megvilágított szépségeket megörökítve. A
hatalmas barlang termet körbe jártuk, a mélyben
kiépített toalettet meglátogattuk, majd a gyors lifttel pillanatok alatt
feljöttünk a felszínre. A kényelmesebb látogatók
persze lefelé is igénybe vehetik a személyszállítót, de magunk között szólva
nem is igazi turisták az ilyen embertársaink ...
Kilépve a felvonóból a központi épületben találtuk magunkat. Üdítő és kávé
fogyasztás mellett ajándék vásárlásra is maradt idő.
A sokféle nejemnek megvett tárgy közül most az álomfogóról essék szó:
Ezt, a rossz álmokat elűző, jó álmokat vigyázó erőteret sugárzó tárgyat
hagyományosan a Cherokee és a Kiowa indián törzsek
tagjai készítették. Az álomfogó tehát a különböző indián hagyományokban
gyökerező, természetes anyagokból készült, kör alakú
háló, amely megfogja az ember jó álmait, ezzel adva erőt, hogy könnyedén,
békésen éljen. A pókhálót imitáló szerkezetben
fennakadnak a rémálmok, a jók pedig a középső lyukon át szabadon
közlekedhetnek, a lelógó tollakon egyenesen az álmodó fejébe
áramolva. A hagyomány szerint, az álomfogó-készítéshez a gondolatok terén
tisztaságra, a lélekben pedig békességre van
szükség, mert amilyen energiákkal készül az álomfogó, olyanok uralkodnak
majd benne elkészülte után.
Szakadó esőben hagytuk magunk mögött a nemzeti parkot és hazafelé
ellátogattunk az állam déli részén fekvő Roswell városába.
Ez a hely számtalan sci-fi filmben szerepelt már, a legenda szerint itt
zuhant le 1947. július 4.-én egy UFO (azonosítatlan
repülő tárgy). A városban található International UFO Museum and Research
Center-ben gyűjtötték össze az erről szóló
fényképeket, újságcikkeket, és egyéb bizonyítékokat. Az utóbbi húsz évben,
Roswell tőkét kovácsolt az állítólagos ufó
balesetből, és vonzó célpont lett a földönkívüliek iránt érdeklődő turisták
számára.
Személyesen bejárva a kiállítást néhány mozzanat vonatkozásában szereztem
többlet információt. Az élmény, mint megannyi
dologgal kapcsolatban tapasztalhatjuk, abban áll, hogy fizikai valónkban egy
adott helyen lehetünk, érzékszerveinkkel
befogadhatjuk a miliőt. Nos itt is jártam ...
Július 25 vasárnap - vendégségekben
Az egy héttel ezelőtti vasárnaphoz hasonló program várt ránk, csak egy
meghívás helyett kettő kedves invitálásnak tehettünk
eleget. Délelőtt utoljára meghallgathattuk a mosás végét jelző szirénát,
Lajos angol nyelvű könyveket válogatott nekünk és
félszemmel már a hazaútra tekintve rendezgettük dolgainkat, beszélgettünk
különböző témákról.
Albuquerque-ben körülbelül ezer hazánkból elszármazott személy él.
Amerikai-magyar Klub egyesületének több mint 100 tagja van,
akik az évi 20 $ tagdíjat megfizetik. A szervezet vezetője, Magyari Lajos
úgynevezett "nyílt nap"-ot hirdetett meg, vagyis
délután 2 és 4 között házának ajtaját megnyitotta a tagok előtt.
Házigazdánktól értesülve ott tartózkodásunkról, minket is
meghívtak a rendezvényre. fél három előtt elsőnek érkeztünk mi hárman, de
hamarosam 25-30 vendég töltötte meg a nappalit. A
hazai ízeket képviselő körözöttől a gyümölcs salátákon keresztül a csoki
tortáig sok minden roskadozott az asztalokon és még
az érkezők is további ételekkel gyarapították a kínálatot. Távozásunk előtt
még megtekintettük a nyílt nap házigazdájának
gyűjteményét. Sok plakát, fénykép és film töltötte meg a szobát, még a
plafonra is jutott a reklám anyagokból.
Kisokossal hazaugrottunk, majd Barbara kocsijával és Barbarával indultunk a
másik vendégségbe. A Santa Fé-i Opera látogató
csapat egyik tagjához, Gáspár Magdához voltunk hivatalosak. A több fogásos
estebéd minőségére jellemző, hogy Tomi - aki soha
nem szerette a székely káposztát - most megdicsérte ezt is ...
Amikor az errefelé ritka zuhogó eső alább hagyott, akkor kora este
hazaindultunk.
Július 26 hétfő - Vonattal Santa Fébe
Mára Tomival azt terveztük, hogy vonattal szó szerint felmegyünk a
fővárosba, megnézzük a Szent József kápolnát és beszerezzük a
hiányzó ajándékokat. Ennek megfelelőem Lajos kivitt minket a vasút állomásra
és 7:35-kor emeletes vonat felső szintjén
elindultunk a fővárosba. Házigazdánk most nem tartott velünk, mert az esti
különleges étel elkészítésére koncentrált. A
spanyol huszon éves kalauznő kikérdezve minket, Tominak 8, nekem 6 $
értékben számolta el a retúr jegyet. Érdekesség, hogy ha
csak oda felé váltottuk volna meg a jegyet, akkor 7 illetve 5 $-ba került
volna. A közel 70 kilométeres távolság során 640
méter szintkülönbséget kell megtenni, igy a mozdony mindig a 3 kocsis
szerelvény úgymond "alsó" végén található. Amikor indián
rezervátumon robogtunk át, akkor a hangosam beszélő figyelmeztette az
utasokat a fényképezés tilalmára.
Idézet Lajos leveléből:
"Még egy kis információ, másról: Ma, Santa Fe és Taos élvez egy magas rangot
a legfontosabb turista célok közt az USÁ-ban.
Speciálisan, Santa Fe (a legmagasabban fekvő (2000 méter) és legrégibb
állami fővárosa az USA-nak (300 évvel ezelőtt a
spanyol territórium központja volt) ígér kozmopolita körülményeket, ízletes
konyhát, és mozi csillagok építettek adobi
palotákat a fenyők (finom) és cédrusok által takart dombokra.
Spanyol telepesek és pueblo indiánok élve itt generációkon át otthonuknak
tekintik e földet amely a magas hegyek és
félsivatagi tájak variációja."
További adatokkal kiegészítve: lakosok száma 72 056 2006 évi adat szerint. A
város területe 97 négyzetkilométer, tengerszint
feletti magassága 2134 méter, ezzel a legmagasabban fekvő főváros az
Egyesült Államokban.
A város területén először 1050 és 1150 között a pueblo indiánok éltek. A
megélhetést ezen a területen a Santa Fe folyó vize
biztosította. Az első európai 1515-ben járt erre. Santa Fe városát a terület
harmadik kormányzója, Don Pedro de Peralta
alapította 1610-ben, majd székhelyévé tette (ezzel az egyik legöregebb
főváros az amerikai kontinensen).
A városnak 1943 óta van komolyabb kapcsolata a tudományos élettel, mivel
ekkortól a Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumba (az
amerikai nukleáris kutatás központjába) vezető út kapuja.
A vonatról leszállva a nagyobb embertömeg után vetettük magunkat, hogy a
városközpontba szállító buszra szálljunk. Közelebb
érve azonban kiderült, hogy az iránytaxik parkolójába kerültünk és mire
visszamentünk a másik helyre - a busz éppen
kihúzott ... Bánatomban toalett helység keresésébe kezdtünk, de a térképen
jelzett helyen semmi ilyesmire emlékeztető dolog
nem volt fellelhető. Így aztán egy büfé szerűségben egy jóízű presszókávé
árán jutottam mellékhelységhez. A kávé főzet másik
adagját Tomi megkapta ajándékként, persze azt is én ittam meg. Neki vágtunk
a sétának, de a várt hosszabb gyaloglás helyett
alig 20 perc alatt beértünk a minket érdeklő kápolnához.
Újabb levélrészlet Lajostól:
"Loretto Chapel (kápolna) gótikus stílusban, a párizsi Saint Chapelle
mintájára, 1873-1878 között épült az első letelepülő
apácák, a Sisters of Loretto-k számára. Mint ismeretes, a karzatra nem
vezetett fel csigalépcső és az apácák nem találtak
vállalkozó ácsot. 8 napos imádkozás után egy ács jelentkezett és fából egy
olyan csigalépcsőt épített, szögek és ragasztók
használata nélkül, amely spirálban, kétszer 360-fokos fordulattal vezet a
karzatra minden centrál vagy más látható támasz
nélkül. Szakértők világszerte nem tudják megfejteni a lépcső titkát
(Miraculous Staircase) amely olyan fából készült amely nem
található a délnyugaton. Az apácák szerint maga Szent József (aki ács volt)
építette."
A kápolnából kifelé jövet magyar beszédre lettünk figyelmesek. Néhány
mondatban tisztázódott, hogy ki merről hova és hogyan
került ide. Egy nyugat-magyarországi nagymama látogatta meg az államok
délnyugati részén élő unokáit. Egy óra mászkálás az
ajándék boltokban, míg végre sikerült eredetinek tűnő indián házassági
kétnyakú kancsót találni kedvező áron. A két nyílás a
kancsó tetején szimbolizálja a felek egymás iránti hűségét. A sikeres
vásárlás után még meditáltunk az amerikai indiánok
művészetének múzeuma meglátogatásán - hiszen vonatjegyünk ingyenes utazást
tett volna lehetővé a helyi közlekedésben, de a
hétfőn a legtöbb múzeum zárva és a menetrendek bizonytalansága okán a
hazaindulás mellett döntöttünk. Az Albuquerque-be
fél 12 után induló vonatról felhívtuk Lajost, aki 40 perccel később már
fogadott minket a vasút állomáson.
Csomagolással, pakolással, haza utazásra készülődéssel telt a délután.
Mesterszakácsunk pedig különleges étel elkészítésével
foglalatoskodott: bölényhúst (bison) felhasználva több mint 3 órán át
varázsolta a búcsú vacsorát. Még Barbara is majdnem
pontosan megérkezett a munkából és igy kellő időben, 18 órakor lehetett
tálalni a sokféle konyhai mütyürrel produkált eredményt.
Az asztalra valókat készítőktől, az élve boncolóktól most elnézést kérek, de
az ennivalót fogyasztani szeretem és nem
analizálni. Mértékkel némi elemzésre fogható vagyok, de ebből is látszik,
hogy kevés közöm van a tevőleges harapnivaló
készítéshez. Ha eme beszámoló olvasói között akad valaki, akinek bölényhús
receptre van szüksége, hát pótlólag elkérem
Lajostól. Addig legyen annyi elég: felséges lakoma volt, még repetáztunk is
a gyerekkel. A Kaliforniában termett olasz
rizling ízletesen passzolt a főételhez, bár zamata inkább hasonlított
valamely hazai muskotályéra, mint kis hazánkban honos
olasz rizling félére. Evés, ivás, beszélgetés - hamar elszállt az idő 9
óráig. Kezembe foghattam egy 45-ös Colt-ot, de már a
pisztolytartó övet nem tudtam bekapcsolni. Cingár legények lehettek ezek a
vadnyugati cowboy-ok, ha az én átlagosnak
mondható termetem túlméretesnek bizonyult ...
Július 27 kedd - Hazatérés
Hajnali fél 4. Kopogtatás az ajtón és házigazdánk zengő, férfias "Jó
reggelt!"- je után kezdetét veszi a hosszú nap. A
szokásos mozdulatokat most kiegészíti a "mindent a bőröndbe" reflex. Még egy
bőséges reggeli a la Lajos és máris a Kisokosban
robogunk a repülőtér felé. A kocsiból a becsekkoló hely közelében szállunk
ki. Pár méter a bőröndökkel és Tomi elkezdte
rögzíteni az adatainkat egy önkiszolgáló berendezésnél. hamarosan a
személyzet egy tagja is ott terem és segít. A két nagy
kofferünk megkezdi önálló útját Budapestre, mi meg a 3 beszálló kártyával és
egy hátizsákkal várunk Lajosra, akinek több
idejébe került leparkolnia, mint nekünk a regisztrálás. Kényelmesen
felmentünk az utas beléptető szintre, rövid búcsúzkodást
követőem beálltunk a sorba. Előbb a papírok, majd becses személyeink
kerültek átvizsgálásra. A cipőből kibújás, övlevétel
most sem maradt el. 5:53-kor rendeztük öltözékünket, megkerestük a beszálló
kaput - ez egy kicsit távolabbra esett a
bevizsgáló teremtől - sétáltunk fel alá a kora reggeli ürességtől kongó
terepen, majd jobb híján helyet foglaltunk a gépen.
Időben, 7:02-kor indultunk Wasintonba. A menetidő a várt 3:40 helyett 3:23
volt, melynek végén 1-1 szendvicset ettünk a
hajnalban elkészített úti elemózsiánkból. Megérkezéskor azonban a helyi idő
nem 10:25 volt, hanem 12:25 mert közben két
időzónát is átléptünk. Kiszállva a repülőgépből a nyilak szerint balra
tartottunk és egy nagy ajtón keresztül - első emeleti
magasságban - egy busz utasterében találtuk magunkat. Hatalmas kerekek, 3
méter magasan lévő álló- és ülőhelyek, szóval
különleges járművel két 90 fokos jobbra fordulással a központi épületbe
vittek minket. 3 mozgó lépcsővel - előbb az
emeletről a földszintre, majd további 2-vel a föld alá - egy gumi kerekű
metróhoz kerültünk. A vezető nélküli szerelvénnyel
eljutottunk a B49 kapuhoz. Utólag derült ki, hogy ha az albuquerque-i gépből
kiszállva jobbra indulunk el - kisebb kalandok
árán - ugyan ide juthattunk volna ... Megettük a maradék szendvicseinket és
a banánokat és megvettünk egy 50 dollárról 27
dollárra leengedett üveg Tekilát, amelyet a második beszálló kártya
felhasználását követően kaptunk meg és akadálytalanul
Pestig hozhattunk.
A kontinentális gépen a helyünkre ültek, de 3 sorral előrébb kaptunk
másikat. Légi kísérők nem voltak a helyzet magaslatán,
mert azok számára újabb szabad helyet kellett keresniük, akiknek a helyén mi
ültünk. A washingtoni 15:25-ös indulás 40 percet
csúszott, mert a frankfurti reptér csak a menetrendi időpontban 5:20-kor
pontosan tudta fogadni gépünket. Ennyi ráhagyás volt
a menetidő kalkulációban. Volt egy indiai kisgyerek a fedélzeten, aki ki
tudja miért, sivított több órán keresztül. Nem sírt,
nem kiabált, hanem visított. Sokára jöttek rá a probléma ellenszerére:
állandóan mozgásban kellett tartani a kicsit, bár az
ülőhelyek közötti szűk folyosó nem éppen sétáló utca, főleg ha zajlik a
folyamatos kiszolgálás. Az út második felében - élve a
fülhallgató adta lehetőséggel - 60-as, 70-es és 80-as évek slágereit
hallgattam. Közép-európai idő szerin éjjel 1-ig
világosban repültünk.
Pontosan értünk Frankfurtba. A kora reggeli órák csendességével folyt a
repülőtéri élet. Egy másik gépre várakozó 4 apácán és
a gépünknél gyülekező utasokon kívül nem sok nyüzsgés volt érzékelhető. A
hátralevő másfél órás Frankfurt-Budapest repülő út
gyorsan elszállt. Fiam kedvese várt minket és kissé késve életem párja is
előkerült. Taxival az Isten hegyre hajtottunk.
Haza érkeztünk.
Üdvözlettel Miklós
2010.09.01.
