Új biciklit kaptam!
Sziasztok Széplelkűek!
Hát már mindjárt a tárgysor kamú, mert nem bicikli, hanem Quadrocikli.
Aztán azért is félrevezetés, mert nem lett új, csak rend lett a lelkében.
Mondjuk, úgy vagy április óta kanyargok az autószerető bácsinak, hogy ugyan tegye máá magáévá az Illés szekeremet, de sajnos mindig közbe jött walami.
Ezek a dolgok nem voltak kispályások, tehát teljesen érthető volt, hogy nem maradt ideje a szekérre.
Csak röviden, meghalt az Édesanyja, kiderült, hogy a felesége rákos, ott hagyta a munkahelyét, mert akkora lehúzásokat követelt rajtuk a főnök, hogy az máá Nékije gusztustalannak tűnt.
Szóval, csupán csak az egész élete fordult fel fenekestül.
Nem is nagyon eröltettem a dolgot, hiszen nem volt teljesen használhatatlan a jószág.
Na, hogy ne szaporítsam a szót, tegnap bééállított, hogy most vinné a kordélyt.
- Vigyed drága szívem, csak siess véle, mert nincs segítségem, és nélküle kicsit korlátozottabb a létezésem.
Azzal előkaptam a Trabantomat, mármint a járókeretemet, és búcsút intettem az életem megkönnyebbítőjének, a mielőbbi javulás, és viszontlátás reményében.
Alig telt el másfél óra, a Robi, mármint nem a pálinkás, hanem az autószeretőbácsi elő is került, hozta a négykerekűt.
Mit mondjak, megörültem néki, mint majom a farkának!
Tempósan át is veckeltem magam a járgányba, és meg kérdeztem, hogy szerinte milyen lett?
Elmondta, hogy teljesen megváltozott a készülék.
Az előzőhöz képest, most egy Forma 1-es járgány lett.
Erre belekérdeztem:
- Miért?
Tán át is festetted pirosra?
Höhöhö!
Mondta, hogy azt azért nem tette meg, mert nem volt biztos benne, hogy melyik istállóra esküszöm...
Nosza, azonmód ki is próbáltam.
Hát, tényleg csodát művelt vele!
Gyakorlatilag felpörögtek a kerekek, és kilőttem, mint bolond nyul a bokorból.
Azonnal neki is mentem mindenféle bútordarabnak, ami csak a lakásban térd magasságban elérhető volt.
Hehehe!
Minnyáá eszembe is ötlött Sanyi bácsi, mármint annak a lánynak az Édesapja, aki Nekem most is Sziporka, és Boszorka is.
Merthogy ÉÉN is úgy pattogtam a végek közt, mint egy kezdő dodgemes.
Mondtam is a Robinak, hogy most vagy nagyon hama-hama rászerel a járgányra egy traktor gumit, körbe-körbe, vagy nemsoká új bútorzatot kell vásárolnom, mert ezeket talpig fogom amortizálni.
Annyira szaladtak a csapágyak, mint talán új korában sem.
El is mesélte, hogy az elmúlt 3 év alatt a két nagykerék tökéletesen lelazult.
Legalább 1-1 centit lógtak jobbra-balra, mert a tartó anyák ennyit csavarodtak kifelé.
Szét is szedte, ki is takarította, és újra építette, és béé is állítgatta.
Ehhez képest az első, kicsi, bolygó kerekek csapágyai sem voltak messze a széteséstől.
A rögzítő csavarok szintén legalább 1-1 centit engedtek, de ezt a hézagot legalább kipótolta a beléé ragadott szobai kosz.
Tudjátok, a por, a morzsák, a hajszálak, és minden, amik miatt néha takarítani kell a lakást.
Meg persze ne feledkezzünk meg Mircikéről sem, aki szintén néha-néha bizony potyogtatja a bundáját.
Hát ezektől szabadította meg Robi, az Illés szekeremet.
Már nem is maradt más hátra, minthogy megkérdezzem, hogy mibe is került néköm mindez?
Azonnal kész is volt az összeggel.
- 2 bukfenccel.
1 előre, 1 hátra.
Hahaha.
Gondolta ŐŐŐ!
ÉÉN meg azt mondtam, hogy nálam aztán nem maradhat kiegyenlítetlen számla!
Ezzel kiugrottam a fotőlyből, és levetettem magam a parkettára.
Az előre bukfenccel még nem is volt gondom, azonnali hatállyal meg is tettem, de azért így 55 évesen, a hátra buki csak harmadik nekifutásra sikeredett!
Hehehe!
Aztán visszakúsztam az ülőalkalmatosságba, és hallgattam, a reakcióit.
Az történt, hogy nem tudott megszólalni, mert sírt a röhögéstől.
Mondta is, hogy:
- Járt Ő már a diliházban is, a Lipóton, de ekkora hülyét még soha életében nem látott...
Na azóta is úgy közlekedek, hogy bútorról bútorra pattanok.
Például, aki már járt a szentélyemben, az tudja miről beszélek, az íróasztalomnál ülve, egy gyenge jobbossal tudok az ágyamig fordulni. A balkezemnél meg közvetlenül van a szekrényem.
Tehát megfordulás, az ágyhoz:
Egy gyenge jobbkerék hátra, és egy kicsit erősebb balkerék előre rántás, és már ott is vagyok, az éjjeli szekrényemnél...
Erre mitörtént most, meg pördültem az előző, már jóól béégyakorolt mozdulatokkal, és már csattant is a fejem a szekrény ajtón!
Hát szerintem, azzal az erővel, amit ki kellett fejtenem eddig, most akár kétszer is körbefordult volna a szekér, éppen csak a szekrény akadályozta meg ebben...
ÉÉN úgy gondolnám, hogy ez egy elég szép karácsonyi ajándék volt az autószerető bácsitól.
Talán nem untátok a történetemet.
Akkor további Szép, és Jó Reggelt!
Pusza: A Matula
