Új év
Csak égnek, a lángok a lét közepén
Felragyog éneke mámoritó,
S én várom a percet az ég közönyén
Hallani vélem mi életadó.
És szöknek az évek, minden egész
Atomokra hullik a semmi ágán,
Az idő végtelenjét megélni nehéz
Éledő fény, egy emberélet árán.
Csak égnek a lángok a lét közepén
Mi enyém volt soha nem feledem,
Ördögi szikra, vagy hajnali fény
Üldöz a végzet, a vén szerelem
Új év köszönt ismét a világra
Hallgat a lélek és néma a táj
Életünk perce, mely végtelen drága
Itt lüktet, érez míg lenni muszáj.
De múlnak a lángok a lét közepén
Kincseink hullnak az éjjeleken
A test nyugtalan vágya míg ölel ég
Csak a lélek örök és a képzeletem.
Így az idő ólomruhát ragad
Súlya nehéz, lebeg, valóra vált
S az emberélet a nehéz ólom alatt
Eléri lassan a megváltó halált.
De nem, mert még a fények égnek
Szépek a lángok a lét közepén
Tudom, lassanként hazaérek
Rájövök élhetek s én leszek én.
Kettős tudat
Lüktet a vér
Így utolér,
Elvisz a másik egészen.
Várna a szív
Ám aki hív
Elveszi lelkemet érzem.
Mert két tudat őrzi az álmaimat
És a két láng egy jelre vár,
Két világ közt lassú átkaimat,
Hozza a lélek és magába zár...
Lüktet a vér,
Így utolér,
Elvisz a másik egészen.
Várna a szív,
Ám aki hív,
Elveszi lelkemet, érzem.
Kőfalon át,
Lét kapuján,
Két tudat áttöri énem...
