Utolsó cselekedetek
Egy órám van a halálig?
Ez elég elkeserítő, hisz a legszebb dolog az élet.
De nemcsak a legszebb, hanem a legjobb is
. Ha rajtam múlna, nem szeretnék még meghalni.
Nem hogy egy óra múlva, de ezer év múlva sem.
Kár, hogy már csak egyetlen órácska maradt hátra.
Pedig oly sok minden ismeretlen még,
s bár egy élet kevés
a világ dolgainak megismeréséhez,
de hátha egy morzsányival több jutna még
az évek folyamán a tudományból nekem is
. Oly sok könyvet lehetne még olvasni!
Oly sok mindent lehetne még tenni!
Egy óra! Nagyon kevés.
De ha csak ennyi van, akkor készüljünk az esetleges túlvilági életre.
Ha van Isten, márpedig hiszem hogy van,
imádkozom hozzá, meggyónom neki bűneimet, áldozom.
Elbúcsúzom evilági kötelékeimtől.
Így szüleimtől is.
Furcsa számomra is, hogy náluk van egy fontosabb lény,
kitől a legnehezebb elbúcsúzni.
Ő az egyetlen, akitől ha válni kell, a szívem szakad.
Ő az, aki miatt elviselhetetlen a halál.
Ő az aki távol van, távol marad mindörökké már.
Mit ér, ha pár pillanatra, vagy egy órácskára láthatom?
Mit ér, ha egyszer nélküle kell élnem a túlvilágon?
Mi lesz, ha meghalok, s őt soha-soha többé nem láthatom?
Ha mégis meg kell halnom,
Istenem! Legalább hadd feledjem el boldogtalanságom.
Nekem elég, ha ő boldog, és én azt láthatom.
Nekem az lesz a menyországi boldogságom.
S akkor már nem is bánom,
Ha véget ér a földi valóságom.
(Pest, 95. 10. 08. vasárnap)
