Üzenet K. M.-nek
Szerelmünk úgy kezdődött, mint
Egy romantikus regény,
Megismertelek, s azóta
Rólad álmodoztam én.
Amim csak volt, neked adtam,
Mit egy zenész adhatott,
Írtam hozzád sok-sok művet,
Téged ez meg nem hatott.
El sem tudtam hinni azt, hogy
Nem vagy több, mint éji fény,
Mely édesen hívogat, de
Eltűnik, s nincs több remény.
Ígéretek fuvolája szólott
Hozzám hangodon,
Másoktól kellett megtudnom:
Jeggyűrű volt ujjadon.
Amit nekem megígértél,
Társadnak adtad meg azt,
Mikor megbántott az "élet",
Hallatszott a sok panasz.
Akit társul választottál,
Később magad dobtad el,
Egy lejtő felé rohantál,
Nem törődve semmivel.
Mért hagytad, hogy "szeszlegények"
Hintába ültessenek,
Aztán mindenféle néven
Téged elnevezzenek?
A balsorssal fogócskáztál,
Mígnem egyszer elkapott,
Nemsokára életedben
Fájdalmas nyomot hagyott.
Anya lettél; Apa nélkül
Neveled föl gyermeked,
Ha kíváncsi lesz és kérdez,
Akkor mi lesz majd veled?
Neki is csak megígéred,
Hogy "Még eljön jó apád,
Leszokik az alkoholról,
S együtt élünk így tovább?"
Ábrándozó bolond voltam,
Nagyon megszerettelek,
Mégis, mint egy fürge labdát,
Gyorsan elvesztettelek.
Hazugságnak pókhálói
Szőjjék át a szívedet,
Ígéretek rút kígyói
Sziszegve rád nézzenek!
A gonoszság vén varjúja
Csípje éjjel testedet,
Nappal a félelemérzés
Szállja meg a lelkedet!
Lányod legyen élő "tükröd",
Mutassa meg, hogy ki vagy!
Ha nagy lesz, menjen el tőled,
Zorddá váljon, mint a fagy!
Epilógus:
Már találtam mást helyetted,
Élünk együtt csendesen,
Elbocsájtlak: Isten áldjon
Holdfény-szívű kedvesem!
