Valaki fogta a kezem
Szombat este volt, lángoló mécsesekkel,
Valaki megszólított kezemet fogva,
Elindultam Vele telve kegyelettel
És szívem vetettem az apró lángokba.
A Mindenség fájdalma ott beteljesült,
Síró földijeim álltak szótlanul,
Néma zokogásuk ólommá nehezült
S lelkükre gránitba vésett gyász borul.
Ennyi lenne csupán ez a földi élet?
Létünk elmúlását ki hajthatja végre?
Egy fiatal életet elvitt a végzet,
Mint hullócsillagot leáldozó fénye.
Engesztelő szóra hogyan nyissam ajkam?
Részvétem szavakba önteni nem tudom
És lelkemet elhagyja egy búcsúztató szólam,
Elnémít a szívet emésztő fájdalom.
Hosszú útra hívó irgalmatlan sorsot
Nem vezérel más, csak láthatatlan szellem,
S kik elhagyták már e földi boldogságot,
Érettük az Igazt esedezve kérem.
Vérszerződést kötök túlvilági léttel,
Ősrégi hun imádság szívemből felszáll
Eltávozó lélek; eredj hát békével!
Áldásos emléked mindig reánk talál.
Kezem még fogta az ismeretlen erő,
Kulcsolva ujjaim méltó Miatyánkra
S megnyugvásra vezet az örök Éltető,
-Hallgass meg mártírok Királyné Asszonya!
Írásra még nem volt szomorúbb mementó,
Elszoruló szívvel mondok Requviemet,
Szállj közénk, oltalmazz áldott Vígasztaló,
Adjon nyugodalmat az örök Szeretet!
