Varázsgyöngyök
Élt egyszer egy kislány a Földön. Ugyanolyan álmai voltak, mint minden gyereknek, s ugyanúgy elment reggelente az általános iskolába is. Ám neki, neki nem voltak barátai. Rongyos volt és szakadt ruhácskáin mindig be-befújdogált a jeges téli szél. Félárva volt a kislány, s az apa nem sokat törődött a vágyakkal teli kis lélek örömeivel, vagy bánataival. A gyermek magányos volt és nem volt más öröme, mint egy átlátszó gyöngyökből álló nyakék nézegetése és símogatása. Ezt még édesanyjától kapta, aki oly hamar és hirtelen távozott el mellőle. Magányos óráiban a tanulás után elővette a gyöngysort és gyönyörködve nézte, ahogy játszanak átlátszó szemeiben a napsugarak. -Varázsgyöngy -gondolta magában ilyenkor és kis érzékeny lelkét habkönnyű sóhajok vették körül. Ahogy teltek a napok egyre több és szebb dolgot fedezett fel a gyöngyszemek tükröződésében. Látott fénylő városokat, boldogan játszó gyerekeket, aranyos színekben pompázó erdőt, vagy fehér hattyúkat egy szikrázóan kéklő tavon. A gyöngy engedelmesen engedett és mutatott meg mindent, ami szép és amit a fantázia kívánt.Történt egy tavaszi napon, hogy a teraszon üldögélt kedvenc gyöngysorával és szerette volna megfejteni, hogy a varázsgyöngy éppen mit enged megmutatni a csodavilágából, amikor háta mögött hangos kiabálást hallott. -Már megint a teraszon vagy teee semmirekellő, teee azonnal gyere be onnan, mert berángatlak ha nem sietsz! A kiáltásra összerezzent apja volt az, akinek hangjából hallhatta, hogy megint ivott. Megint sokat ivott. Mindig sokat ivott. Félni kezdett a veréstől, a szidalmazástól és a sok fájdalmas perctől, melyeket már annyiszor elszenvedett ilyenkor. Lassan kezdtek peregni könnycseppjei és azok pontosan reáhullottak az átlátszó gyöngyszemekre. Ekkor olyat látott, amit még soha . Édesanyja arcát pillantotta meg a szikrázó gyöngyszemekben, aki kedvesen mosolygott rá,.Ekkor újra meghallotta az üvöltő részeg hangot bentről, s nagyon megijedt. Kezéből a gyöngysor hirtelen a terasz szélére esett, majd a résen lefolydogált a 8. emeletről. -Megyek már! - kiáltotta vissza apjának, megyek már nézett le a kőre, ahol vélhetően a gyöngysor feküdt. Már csak az anyját látta, azt a drága arcot, akit oly régóta várt, leért hát hozzá a gyöngyhöz, a mindenséghez, az élethez. A gyöngy túlélte a bajt. Azóta egy csendes sírhalom keresztjén díszeleg. Ha szikrázik a Nap, néha meg-megjelenik fényében egy nyolcéves form a kislányarc, aki súlytalan libbenéssel esett az álmai után...
