Végsősoron...
Végsősoron nem a kereszt
a legembertpróbálóbb, Uram,
mégha letehetetlenül
lényemhez is szervült csakugyan,
hanem... Mit is mondjak? Hanem
az emberszeretet, mert hiszen
a keresztet Cirenei
Simonomként Teveled viszem
Golgotám felé, s bár az út,
nem tudom, meddig tart, és a vég,
nem tudom, miképpen jön el,
de Te tudod, és ez épp elég.
Igen, a Te szereteted
az, ami próbára tesz, Uram,
úgy szeretni önmagamat,
ahogy Te szeretsz minduntalan,
mintha csak szelíd mosolyom
látnád és liliomkönnyemet,
s nem sejtenéd, hogy legbelül,
lakik bennem egynehány szörnyeteg,
akiket rútságuk miatt
erősen szégyellek s titkolok.
Vagy Te a szörnypofák mögé
látsz, s hogy valójában ki vagyok,
nálam igazabbul tudod?
Köszönöm, hogy így szeretsz, Uram,
s utam végén majd odaát
vársz rám s átölelsz a kapuban.
De addig még, mint kisdiák,
aki osztályt ismétel megint,
szeretni tanulom magam
a Te szép szereteted szerint.
S hogyha a vizsga sikerül,
talán fölfogom a lényeget:
mit jelent a felebarát-
s mit jelent az Istenszeretet.
