Vihar
Villámok napszárnya közt
Eső páncélfala.
Tűz és víz harca közt
Az ember - egymaga.
Óriás kék kút az ég,
Iszik a föld, a fű, a fa
Szomjas a lélek és szorong,
Szinte fél - egymaga.
Cicoma minden,
Pőre látszat,
Örülnék egy ázott fűszálnak,
Csillagnak, melyet a szem láthat,
Hangnak, mely végre emberi...
S szeretne megérinteni.
