Virágok zengő hangjegyek felett
Fejet hajtok egy méltóságos ember előtt,
kinek hagyomány őrző hangjegyek birodalma,
ezernyi nép s reneszánsz zenei elem fája szívében felnőtt,
s ő segítette, ki a muzsikából kért új hangokat, vagy ízelítőt.
Ki kezébe kobzot, lantot vett,
s közben régi korok énekével örömeket szerzett,
megannyi szívnek számtalan felismerést tett.
Megbékélést hírdetni, csakugyan azt szeretett.
Barátja lett magyarokkal kézen fogva
dallam-hidat építő Töröknek,
s ki tudhatja, még mennyi dalból átszőtt népeknek,
kikről tanúságot csak felcsendülő zenék tehetnek.
Minden dolgát jóságból, s hivatásból cselekedte,
középkor, reneszánsz, és népzene,
pengő ősi hangszerek, és énekek.
Hallgattatta, tanította, tudta, fontos a múlt ismerete.
Elvesztettük most nagy keservben,
ezt kell élnünk már harmadik hete.
A sejtfaló marcangolta, írgalomra esküdöttek karja kitépte,
s miért eképpen végbement, a Mindenható magához vette.
Nevét s egy mondatot írok néked,
melyet tán három nap múlva sírjára vésnek,
s sokak fülébe súgják, hogy ne felejtsenek,
hogy reá is mindig emlékezzenek.
Kobzos Kiss Tamás
élt 65 évet,
emlékét énekszó viszi az éjben,
zenét hírdet lanttal kezében.
Látod, ő is egy dallami élet,
kiről a csend megtöréséért kellett beszélnem néked,
s mert jó példa ő minden népnek.
Legyünk hát barátok, s álljunk együtt zene hírnökének!
2015. november 25.
