Visszatérés
Visszatérnek egykori emlékeim,
Régi, ős vágyaim, gondolataim.
Képeket álmodom éjjelente;
Ha néha, tudok aludni végre.
Alig alszom, vagy csak mondom,
De tény, nem múlik fáradtságom.
Fáradt vagyok, nagyon szomorú;
Emészt a bánat, a keserű bú.
Örökké csak te jársz az eszemben,
Nem hiszem, hogy ezt elfelejtem.
Nem tudom, vidám mért nem vagyok,
Kívül nem, csak belül sírok.
A szívem fáj, sajog, de dobog,
Mert szerelmemben te vagy a zálog.
A gondolat, hogy: "Hiányzol" nekem,
Szörnyű. S megdobban szivem.
Nyíltan is mernék én sírni,
De félek, mert megláthat valaki.
Nem félek, hanem rettegek...
Talán attól, hogy nem szeret.
De hisz ez már kezdettől tény!
Ő soha, soha nem lesz enyém!
Olyan egyedül vagyok, magányosan;
A szerelembe belehalok lassan.
Nem érdekel már a tanulás se!
Nem értem én már magamat se.
Csak téged sajnállak,
Mert okát nem tudod bánatomnak.
De hisz nem mondhatom el neked,
Mert talán soha meg nem érted.
Ez már így az én titkom marad,
Megörzöm magamnak a bánatom, búmat.
Szívembe rejtem azt jó mélyen,
Hogy ahhoz senki hozzá ne férjen.
De hátha, hátha van még remény,
Tudom nincs, mert az élet kemény.
Tudnod kell, rád gondolok,
Bármikor, akárhol is vagyok.
Nem felejtlek el talán soha,
Visszatérő álom maradsz számomra.
(Pest, 95. 05. 31. szerda)
