Vizek lágy karjain
Pár bús szó után
egy szép napot mesélek el neked,
el kellene mondanom a történetet,
ha számodra írom, tán sikerül, végre megteszem.
Tegnap esett meg velünk,
jó barátokkal csavarogni mentünk.
Elindultunk nagy örömmel,
vidámsággal, céllal, telve tetterővel.
A nap száz ágra szórta sugarát,
meleg fénnyel hatolt mindenen át,
lassan a Balaton víz közelébe értünk,
időtöltésre egy hajót kerestünk.
Hamar meg is találtuk,
mindjárt nagy hévvel fel is szálltunk,
a korláthoz hamar odahhúzódtunk,
hogy a víz édes hangjaitól el ne maradjunk.
Felhangzott a motor zaja,
ahhoz nem volt elég erős,
hogy a víz csobbanását elnyomhassa,
a vicsepp milliói hangárját egyre sodorta.
Gyermekek nagy boldogságban
jelmezbe bújtak, remek kalóz ruhába,
játék karddal tanultak harcolni,
igyekeztek kalóz mesterséget magukra formálni.
A hajó lágyan haladt a vizen,
csobbanás, sok hang szelíden
énekelt annak, ki hallotta a vízcseppekben,
közben jókat beszélgettünk hangosan, és csendesen.
Az út egy óra hosszáig tartott,
vidámság, és merengés együtt kavargott,
mindenkinek borús, szép, vicces emlékeket hozott,
közben súgott víz csobbanása sok halk dallamot.
Végül kiinduló pontra érkeztünk,
az út kellemes perceket hagyott bennünk,
mindenki megtalálta legszebb örömét,
megalapozta lelkünk legjobb kedvét.
Pár órával később
esti órák idején
ismét a vízhez igyekeztünk,
ezúttal pihentető fürdésbe mentünk.
Beszélgettünk a víz lágy ölében,
örömmel átitatva úsztunk,
mosolyogva, felszabadultan játszottunk,
olykor elejtett hangokon daloltunk.
Volt, ki szép homok gödröt kézzel ásott,
beleültünk, vagy épp benne álltunk,
ott pár jó ötletet kitaláltunk,
még sütött a Nap, nem fáztunk.
Víz alá merülni nem voltam rest,
úszni indultam, mert ott nagyon szeretek,
felugrálva játszottunk, fogtunk kezet,
legtöbbször hang helyett kis furulyám kezembe vettem.
Ezen estén dallam helyett
hangot utánoztam,
benne hol madár csicsergett,
hol víz csobogó hangja benne rezgett.
Míg a Nap lassan elfordította sugarát,
óvatosan elhagytuk édes víz habját,
lengő szellő, meleg napfény,
szárította ruhánk, s arcunk vonalát.
Ez csak egy töredék, mit neked elmondhattam,
mennyi-mennyi kifejezhetetlen rezgést elhallgattam,
még nincs rá semmi szavam,
talán egyszer megszólalhat, mit elloptam dallamban.
Elfogytak a szóképek,
e mesének így vége lesz.
Meglehet, többet kéne elbeszélnem történetet,
hogy világod egyszer eképp beérhessem
2015. augusztus 24.
