Vizi élet
E csupa vizes levélben,
nem merülünk halak életébe,
csupán egy szép közös élménybe,
mi történt már vagy 3 éve.
Kirándulásra mentünk kedves vidék szép tavához,
kutyákkal, barátokkal, jó csapattal.
Tudtuk, sok új kalandot hoz,
ha van hozzá merész bátorságunk.
Délelőtt amint odaértünk,
egy kis beszélgetés, s mindjárt vízbe tértünk,
könnyedén erre-arra úszni kezdtünk,
hogy kissé edzésben legyünk.
Nem sokkal ezután nagy tette vetemedtünk,
pár baráttal, ismerőssel tó másik oldalának indultunk,
kik úgy gondoltuk, ügyesek vagyunk, hogy jól ússzunk,
s ha elmerülnénk, van búvár kéz, hogy kihúzzon.
Ám cseppet sem kell félni,
ezt hála égnek nem kellett megélni,
csak szeltük a víz puha testét,
s vajon e csapat partot mikor ér?
Csodás volt az élővilág,
apró növény darabkák, úszó hínár,
s ki tudja még mi minden,
mit a kéz hagyott észrevétlen.
Sokáig azért el nem maradtunk,
ebéd időre csak visszataláltunk,
nagy túránkról jó kedvel beszámoltunk,
miközben egy levest falatoztunk.
Ilyenkor semmi késztetés pihenni,
sok új dolgot meg kell cselekedni,
volt is rá mód azt megtenni:
megmutatták, hogy kell búvárkodni!
Ez volt csak a kánaán,
nem sok volt a betartandó szabály.
Hátra kerül kis hátizsák,
abban jó időre levegő, és a szájba veendő cső.
Egyet kellett gyorsan észbe venni,
csak azon keresztül lélegezni,
különben orrod a víz megtölti,
az lesz csak rossz, jobb nem megvárni...
A vágy rögtön felébredt,
most kell mind mélyebbre hatolni,
szép mélység hangját hallani,
mifélét lehet ott találni?
Nem sok idő haladt el,
mikor kezdtem érezni kívánságom beteljesítve.
Egyre-egyre lejjebb értünk,
sok növényt, kavicsot, kagylót megnéztünk.
Hal is úszott sok mellettünk,
ám oly gyorsan szedték uszonyuk,
nem volt pillanat, hogy megfoghassuk.
Eljött a perc, hirtelen nagy mélység.
Óh, de csodás, leírhatatlan szép!
Víz tengere mindenütt,
a víz suttogó csendje lelkünkre ült.
Átölelt, külvilág kicsiny ponttá összezárult,
shelyette édes víz minden részecskéje feltárult.
Szép köveket rejtegettem kebelembe,
mit is lehet vinni emlékbe ennél szebbet.
Bárcsak végletekig leírhatnám neked
azt a mérhetetlen áthatolhatatlan rezgésű hangemléket,
mit e vizi mélység megszerzett,
s bennem hallás ismeretéről új tapasztalatot tett.
Képzeld, mintha hangok egy függönyből rád lesnének,
s apró szemcsékben egy nyolcaddal lejjebb érkeznének.
Mit a víz sodor, szinkronban halad hangnemével,
ám a külvilág morzsái lejjeb csúsznak a víz ösvényében.
Szófoszlány oda el nem juthat,
csak betűk nélküli hang,
rezgések, melyek csak ritkán érthetőek,
idővel a víz zaja mindent hiánytalanul befed.
Ha gondolsz hangra, zenére, dallamra,
azt a víz függönye neked tisztán visszaadja,
mintha tennéd földöntúli erősítőre,
úgy küldenéd a korlátlan égi éterbe.
Közben kezem érintette a füves lankát,
mely e csodás víz mélyén állt,
szedtem pár gyönyörű, formás követ,
mely olykor emlékként követ.
Lassan felfelé mint égi repülés,
úgy közeledtünk víz felszíne felé,
a fenti hangok óvatosan egységbe rendeződtek,
ahogy távolodtak a mélységi terek.
Talajt érve a felszínen,
álltam elmélázva pár másodpercig a vízben,
a megéltekre gondosan visszaemlékeztem,
hogy e különös hangemléket el ne felejtsem.
Nem tudom, megjelent-e előtted
e szép hangtér töredékes elbeszélésemben,
ám ezen sorok bárhol is érjenek téged,
a harmónia öleljen hangok erdejében.
E sket kívánom tenéked,
minden pillanatban szóljon a legszebb ének,
harmóniák, legszebb, megtartó hangemlékek
utadon minden létezésben kísérjenek végleg.
2015. szeptember 5.
