Zsibongó tárgyak
Kedves hang, e levelemben
tárgyak zengéséről mesélek,
van köztük, mely nem hangszer,
mégis feledhetetlen hangjegyekben rezzen.
Van, amely egy hangszer része,
sokan azt hinnék igazán,
önmagában egyáltalán semmit sem érne,
pedig bizony lágy, szép halk zengése.
Mindjárt megemlítek két követ,
melyek közül egyet már csak az emlékezet követ,
egy gyermekkori kedves alakzat,
mit árván úgy 7 évesen a földön találtam.
Egyedül lapult sok murva közt,
egészen elnyúlt domborúsága kezem éle fölött,
apró kis vonalak szegélyezték ívét,,
oldalán, körben, és elszórva rövid kis recék.
Alján a vonalak picik, és vékonyak,
abban apró recés motívumok lapulnak,
egyik vége enyhén elkeskenyedik,
másik vége kissé kerekítve kiszélesedik.
Füledhez szorítva csobogó szerű hangárnyékot vet,
markodban tartva titokban rezeg,
s mikor fölébe hajolsz figyelmesen,
magas, egyenes, finom hangot zeng csendesen.
Különös ez, mert kik hallják, kevesek,
s nem értem, kik nem érzik, miért nem,
mivégre oly ritka hallás ez a hang-kegyelem,
s mi rezgés zeng benne, elmondani sem lehet.
E kőnek magas 6 oktáv felett g hang közelében,
ott van folytonos időtlen zengése,
s mára tán más kezében cseng,
mikor hirtelen elvitte egy szilaj víz csörtetése.
Lett 3 éve egy kedves kristálykövem,
mit egy Dél-amerikai árult szerényen,
egy búcsú alkalmán választott ki engem,
én pedig e közösségbe beleegyeztem.
Szabályos gömb alakzat,
felülete sima, rajta apró pötty szerű vonalak,
rezgése kitartott, és egyenletes,
hangja szintén oly csendes és egyenes.
Hetes oktáv felett cseng,
az ő zengése lágyan tartott f,
s nem csak közelében, hanem pontosan, egészen,
épp oly halkan, mint amelyről előzőleg beszéltem.
Velem van azóta is csaknem mindenhol,
bár kevészer történik, hogy másoknak mutatom,
egy-egy pillanatban kezembe veszem,
akkor feltöltöm rejtve tenyeremben.
S most egy hangszer résletről emlékezem,
melyel kedves régi barátom lepett meg,
ki annak idején 36 hangú dalnokot kezembe adta,
s a nyílt zenei világ kapuját kitárta.
Tenyérben elfér, ám vigyázni kell vele,
mert, mely által hangján cseng,
könnyen megszúrhatja kezed,
a zengő élének vége szúrós, hegyes.
Megfogom vasból álló lap forma oldalát,
másik kezemmel pengetem fémből rezzenő hangját,
hallgatom pár pillanatig, vagy egy percig,
amiként e lágy f-hang rázendít.
E kis furcsaságot nem hordom magammal,
csak ritkán, több idős, hosszú utazásra,
gondosan, figyelmesen bebugyolálva,
nehogy bajt tehessen sérülést okozva.
Sejted-e miféle rész lehet?
Hangja pendített húrként zeng,
mint valami gitár szerű húros zengedelem,
s még sem hasonlít rá egészen.
Azért nem hagylak most kétségek közt,
inkább elárulom, valaha mit őrzött,
mit segített hűségesen megszólalásig,
mely hangjegyként szolgált kiszakadásáig.
Egy érdekes, új hangú hangszer otthona,
egy szép rezgésű nagy fender zongora.
Kettes f-hang volt az ő helye,
annak billentyűjétől zengett bele.
Nem sejtem én, honnan szerezte,
ám, minthogy e féle hangszert ő is készített,
meglehet, nem egy már megteremtetett fosztott meg tőle,
s nem vette el e zengés képességét belőle.
Végül pedig beszélek egy egész hangszerről,
melynek csak rövid élet jutott osztályrészül,
vastagabb masszív nádból készült,
rajta egy vékony vájat, és a levegő áramlott ki a tetején.
Az ember azt saját hangjával,
annak minden hang képző elemével
egész rezgésével szólaltatja meg,
mintha dúdolnál végtelen hangokon, úgy zeng.
Hol a levegő áramlik,
ott egy hártya húzódik,
az a hangtól folyton rezzen,
így cseng dúdoló hang benne.
Hamar apróra törik,
védő tok nem adatott hozzá,
emiatt lett gyorsan halandóvá,
így került a szemétdombra zúzva óvatlanul porrá.
E levél utolsó versszakában
kívánok neked sok tárgyat hangzatos harmóniában,
éljen örökké benned élő kedves hangszered,
s mind az, mit élettel felruház lelked.
2015. szeptember 30.
