A fiú, a macska és a papagáj
Élt az egyik kisvárosban egy szorgalmas kispolgári család: a férj, a feleség és egyetlen fiuk, aki már lassan öreglegénynek számított.
Az idősödő szülők mondogatták:
- miért nem nősülsz meg, fiam? - de ő csak ingatta a fejét, Kényelmes volt ez így neki. Egyetlen gyerek volt, az anyja kiszolgálta, esténként eljárt sörözni,
este egy kis TV-nézés, aztán alvás, mert másnap dolgozni kell.
A családhoz tartozott még néhány aranyhal, egy koromfekete macska, a Negró, és egy zöldeskék papagáj, a Pityu.
Mindenki gondozta a saját állatkáját, a papa a halakat, a mama a macskát, a fiú a madarat. boldog volt így a család.
A mama főzte az ebédet és várta a fiát haza a munka után, mert mindig megvárták a fiukat az étellel, és együtt ebédeltek. Kettő órakor az öreg az asztalhoz
ült, az anya pedig az ablakon nézte, jön-e már a gyerek. Ha késett, kiment a közeli sarokig, hogy jön-e már. A fiú ezért haragudott, mert már nem tartotta
magát kisfiúnak, hogy elébe menjenek.
Ahogy belépett a konyhába, az apja szertartásosan mindig megkérdezte:
- Megjöttél, fiam? - aztán csendben megebédeltek.
Ez így ment minden nap, évekig, monoton egyhangúsággal, de azért szép volt, békét és nyugalmat, biztonságot sugallt.
Néhány év múlva meghalt a papa, szép csendesen, ahogyan élt is, és helyét családfőként az anya vette át. Mostmár ő kérdezte:
- Megjöttél, fiam? - aztán megebédeltek.
A halak és a papagáj gondozását a fiú vette át az apjától, a cica önállóan közlekedett a lakásban és az udvaron. A madarat csak akkor engedték ki
a kalitkából, ha a Negró kint tekergett valahol.
Próbálták beszédre tanítani a Pityut, de a csicsergésen kívül többre nem jutottak vele, aztán már nem is erőltették a dolgot.
Hamarosan örökre elszenderedett a mama is. Elment az ura után, mert nagyon hiányzott neki a párja, hát utána halt.
A fiatalember nagyon magányosnak érezte magát, mikor ballagott hazafelé a temetésről.
Kinyitotta az ajtót, és döbbenten hallotta a jól ismert hangot:
- Megjöttél, fiam?
Majdnem megijedt a hang hallatán, aztán, mikor a kérdés megismétlődött, rájött, hogy a hangok a kalitka felől jönnek. A papagáj szólongatta a mama hangján.
Leült egy székre, és hangos zokogás tört ki belőle, az összes fájdalom egyszerre tört ki a lelkéből.
Másnaptól újra munkába járt a magára maradt fiú, s mikor hazaérkezett, a madár boldogan köszöntötte:
- Megjöttél, fiam?
Jutalmul röpdöshetett a szobában néhány kört, sőt rászállt pihenni a függönyre is. Aztán magától visszament a kalitkába, mikor megunta a mulatozást. Ilyenkor
a Negró szigorúan ki volt csukva az udvarra, nehogy valami baleset történjen.
Egyik reggel a fiú elaludt, mert nem volt már, aki kávéval ébresztgesse. Azelőtt a mama mindig az ágyba hozta a forró italt.
Zuhogott az eső, ennek tudta be a későn kelést, s kapkodva öltözött. A macskát bent hagyta a konyhában, nehogy megázzon a kényes állat.
Délután hazaérve nem hallotta a várva várt kérdést. Rosszat sejtve benézett a konyhába, s a kalitkát nyitott ajtóval a földön találta, üresen.
A fekete ördög az asztal alatt rágott valamit.
Mikor a döbbent fiú odakapott, már csak a papagáj egyik szárnyát tudta megmenteni a macska szájából.
Ismét sírva fakadt, arra gondolt, hogy ezentúl már senki nem mondja, hogy:
- Megjöttél fiam?
Fogta a gazdátlan kalitkát, és hozzávágta a macskához.
Beletette a Pityu, és a Negró testét a ketrecbe, és nagy szomorúan elásta őket a kertben az ecetfa alá, ahol a cica nagyon szeretett játszani.
Ezentúl, ha hazaért, a nyitott ajtóból bekiabált a lakásba:
- Megjöttem! - de mostmár nem jött rá felelet. A némán tátogó aranyhalak nem válaszoltak.
Fogta az akváriumot, és vizestől, halastól kidobta a szépen kövezett udvarra.
Az üveg millió darabra törött, de az aranyhalak még sokáig fickándoztak a kövezeten... aztán néma csend honolt mindenütt.
Nemsokára még a víz is felszáradt.
Végezetül az üvegcserepeket összesöpörte, s egy korszak lezárult az életéből.
Felnőtté vált egy pillanat alatt.
2012. szept. 22.
Megjegyzés: Ez a történet nyomokban valós elemeket tartalmaz. Ha valaki magára ismer, az nem a véletlen műve.
