A szíjgyártó és a nő
Feri bácsi idős korára sem hagyta abba imádott mesterségét, a bőrdíszműves szakmát. Igazából ő csak szíjgyártónak vallotta magát, munkái is ezt sugallták, mert leginkább öveket, tarisznyákat, szatyrokat csinált, amiket olcsóságuk miatt a vásárban el lehetett adni a köznépnek. Ám, ha valamelyik fogathajtó világbajnok megrendeléssel kereste meg, akkor igazi, művészien megformált lószerszámokat gyártott, akár még az Angol királyi családnak is.
Szekszárdon, Csatáron, a Vasvárosban lakott, annak a helynek a közelében, ahol elfogták a csata után menekülő Béri Balogh Ádámot, akit 1711-ben Budán a Várban lefejeztek, mert nem akart átállni a labancokhoz. Az elfogás helyén ma egy szilfa áll, az elfogott brigadéros leszúrt botjából hajtott ki a szép legenda szerint.
Ott ült a mester naphosszat a műhely ablaka előtt a csikón, s varrta a szurkos madzaggal a hámot, mikor hozott egy levelet a postás.
A városi tanácstól jött a határozat, hogy a Vasvárost a rendezési terv szerint szanálják, s helyette panelházakat építenek, mert kell a sok lakás, s egy család helyén száz család fog lakni. Fellebbezésnek helye nincs, mert közérdek. Egy hónap múlva már az egész városrész eltűnt a föld színéről, s csak egy kút vagy pincerom mutatta, hogy valaha itt emberek éltek. Utolsó rúgása volt ez a tanácsnak, mert a következő évben már Polgármesteri Hivatalnak hívták az intézményt.
Kárpótlásul volt, aki pénzt, volt, aki panellakást kapott. Ők panelba költöztek, amit haláláig nem tudott megszokni. Az egyik kis szobát berendezte műhelynek, de ez már nem volt az igazi, csak talán még a bőr szaga.
Délelőtt egy kicsit még eldolgozgatott, de ebéd után kiment a szőlőbe, mert vágyott a szabad levegőre. Összeszedte a gyümölcsöt, zöldséget a konyhára, elücsörgött a tanya előtt, töltött egy demizson bort, aztán este hazaindult. Csak az bántotta kissé, hogy útja mindig a régi ház romjai előtt vitt el.
Még a mai napig is, huszonöt év után is ember nagyságú gaz van a házak helyén, nem épült oda semmi.
Néha ráomlik egy-egy pince a guberálókra, volt is néhány tragédia.
Az első emeleten laktak, mert kikötötték, feljebb nem költöznek. Egyik nap indult a tanyára, nyakába vette a tarisznyáját, nyitotta az ajtót. Ahogy kilépett a sötétes folyosóra, földbe gyökerezett a lába a váratlan látványtól. Egy teljesen meztelen, fiatal nő állt előtte.
A férfi és a nő is megijedt, kölcsönös volt a meglepetés.
A váratlan tünemény leszaladt a lépcsőn, és már csak a vasajtó csattanását lehetett hallani.
Az öreg visszalépett a lakásba, és szólt a nejének.
- Mama, itt állt egy meztelen nő.
A mama kijött, s csóválta a fejét.
- Rémeket látsz, menj csak nyugodtan, nincs itt senki. Már öregségedre szellemeket látsz?
A papa megszégyenülve elindult, de azért körülnézett az utcán, hátha lát valami gyanúsat. Sehol nem látott senkit.
Lassan elfelejtődött a dolog, azért onnantól óvatosabban nyitotta ki a lakás ajtaját. Végül ő is kezdte hinni, hogy hallucinált.
Néhány hét múlva a házaspár együtt indult a közeli boltba bevásárolni. A férj nyitotta az ajtót, a mama mögötte igyekezett kifelé, mert siettek.
- Mama! Már megint itt az a meztelen nő! - kiáltott fel, s valóban ott állt a maga meztelen valóságában.
Mostmár a neje is látta, ez nem tréfadolog.
Az ifjú hölgy ugyanúgy eltűnt, mint az első alkalommal.
Úgy döntöttek, ennek most már utána kell járni.
Lesiettek a lépcsőn, s a kijárat melletti radiátoron egy hálóinget találtak kiterítve száradni.
- Bizonyára a nőé - vélekedett a mama.
- Lehet, de akkor meztelenül futott el? - kérdezte a papa.
A háztömb előtt zöldellt egy buxusbokor, az mögött bújt el a didergő leány. Oda dobták neki a hálóinget, s ő zavarodottan kapkodta magára az aprócska, semmit sem takaró ruhadarabot.
Hosszú kérdezősködés után - mert a zavart lánytól nehéz volt bármit is megtudni - kiderült a lehetséges igazság.
A lakással szemben, az út másik oldalán a kórház állt, sok épületéből az első a pszichiátria. Onnan szökött meg heti rendszerességgel az ifjú hölgy, aki Centrum királynőként mutatkozott be.
Hadserege a gemenci erdőben állomásozott, és csak az ő parancsára vártak, hogy elinduljanak, hogy elpusztítsák ezt a cudar, bűnös világot.
Azért jött be a lépcsőházba, mert a sereg előtt ilyen méltatlan öltözetben nem jelenhetett meg, és ruhát szeretett volna kérni valakitől.
A házaspár megsajnálta a Centrum királynőt, és egy köntöst kerítve átkísérték a beteget a kórházba, ahol már várták, hiszen ismerték eme mániáját.
A mesternek sokszor eszébe jutott a bugyuta leány, de már soha többé nem találkoztak. Ki tudja, mi történt vele.
Talán visszatért birodalmába, s kivívta serege élén a győzelmet, megvalósította álmát. Egy boldog, szép világot. Álmaiban bizonyára.
2012. szept. 27.
Megjegyzés: A történet nyomokban valós elemeket tartalmaz. Aki nem hiszi, járjon utána.
