Árvay Mária Hálaadás

Ami a szívemen, az a számon! - szoktuk gyakran emlegetni. Igen ám, de általában nem a hála szavai, hanem az elégedetlenség, a kritika tolul többünk nyelvére! Milyen könnyű azt mondani, hogy valami sótlan, vagy borzasztóan sós; a leves túl forró, vagy már teljesen kihűlt; a hús rágós, és még sorolhatnám. Ezek csak pár, apró, bosszantó megjegyzések, melyek egyik fülünkön be, a másikon ki. Kérdés, komolyabb kritikák is elhangzanak? Ha igen, milyen gyakran? Naponta többször? Hetente hányszor? Szívünkre vesszük ezeket? Azt érezzük, megbántottak?

Azért fejtegetem ezt ilyen részletesen, mert érdekes, a kritika mindig hamarabb kicsúszik a szánkon, de a hála kifejezése egyáltalán nem természetes, pedig milyen egyszerű! Kiskoromtól fogva úgy neveltek, hogy tudjak köszönetet mondani bármely apróságért, vagy ki tudjam fejezni hálámat valami, vagy valaki iránt. Madarat lehetne velem fogatni akkor, ha egy ismerősöm, barátom, elismerését, háláját fejezi ki valamely tettem, cselekedetem, vagy esetleg valamelyik tulajdonságom miatt. Ez igazi léleksimogatás. Ez nem mindenkinek természetes, mert egyszerűen más beállítottságúak vagyunk. Gondoltam ezért egy merészet, és összeállítottam egy csokrot azokból az apróságokból, amikért hálásak lehetünk.

Egyik reggel hasogató fejfájásra ébredtem, erősen lüktetett a halántékom. Mindkét szemem majd ki akart ugrani a helyéből. Szinte látom magam előtt a Kedves Olvasó arcát, amint mosolyog.
„Hálásnak lenni egy kiadós fejfájásért? Ugyan már?! Ez a nap is jól kezdődik!"
Persze, nem ez vígasztal, de már azért is hálás lehetek, hogy nem gyötör minden áldott nap! Örömteli érzéssel tölt el, hogy valaki feltalálta a fejfájás ellenszerét, azt a gyógyszert, ami rajtam segít. Jómagam, erre nem vagyok képes, és nem is leszek ebben az életben feltaláló, de remek, hogy volt, aki ezt megtette helyettem és még sokunk örömére!

Nézem a híreket, hallom, mennyien éheznek, fáznak naponta, milyen sokan kerülnek utcára. Igazán felemelő érzés ilyenkor, hogy van fedél a fejem fölött, ételben nem szenvedek hiányt, nem fagyoskodok stb. Sajnos, semmi sem természetes, minden változik velünk és körülöttünk, ezért fontos, hogy addig élvezzük a környezetünkben fellelhető jót, amíg lehet!

Bevásárló körutamon vagyok, sok mindent kell beszereznem, nem könnyű dolog összeszedegetni mindazt, amire szükségem van. Végül, szembe találom magam az automata önkiszolgáló pénztárgépekkel. Soha nem szerettem azt, ami személytelen, ami gépi. Hibaüzenetet sokszor kiír, nem mindegy, mit, hogy csinálok!
„Most megvagy" - gondolhatja az Olvasó! - „Hálaadásra semmi ok!"
Mosolyognom kell! Ugyanis találtam okot rá! Az önkiszolgáló részlegnél is vannak segítők! Milyen jó, hogy van kihez fordulni, segítséget kérni! Különben, ott állhatnék az idők végezetéig, így viszont nem harapják le a fejem, hanem ha elakadok, segítenek!

Többször hallani a statisztikai adatokat, milyen sok a munkanélküli. Amikor naponta a feladataimat végezhetem, örömmel gondolok arra, hogy milyen szerencsés vagyok. Minden munkanap egy ajándék! Főleg, akkor, ha az ember azt csinálhatja, amit szeret, ha a munkája a hobbija is!

Amikor valamiért szomorú, elkeseredett vagyok, (igen, velem is történik ilyesmi), sokat jelent, ha szeretteimtől kapok egy-egy kedves szót, esetleg simogatást, ölelést. Hálás vagyok azért, ha tudják, mikor van mindezekre szükségem, és a megfelelő pillanatban kapom ezeket az „ajándékokat". Csak remélem, hogy én is tudom osztogatni az ilyen gesztusokat másoknak; szeretném továbbadni mindazt, ami nekem is jólesik, csak tudjam, mikor van itt a megfelelő alkalom.

Nagy becsben tartom azokat az embereket, akik szakmunkásként dolgoznak. Egy átlagember nem érthet mindenhez, és köszönettel tartozom pl. a villany- vagy gázszerelőknek, akik becsületesen végzik munkájukat, és segítenek, ott, ahol baj van!
Sok mesterség ajándékoz nekünk valamit, csak észre kell venni! Mi is értünk dolgokhoz, ezeket meg mi adhatjuk másoknak! Ez az örömteli kölcsönösség titka!

Ha valamit hosszabb ideig hiányolnunk kell, akkor ébredünk csak rá, milyen fontos az adott dolog. Tegyük fel, sajnos, a szeszélyes időjárás miatt gyakrabban előfordul, órákon keresztül nincs áram! Milyen rossz nélküle! Tönkre mennek a hűtőben tárolt élelmiszerek. Akik cirkóval fűtenek, nélkülözniük kell a meleget. Ha teszem azt, távmunkában dolgozunk, nem tudjuk használni a számítógépet. Mosó- és mosogatógépet sem lehet indítani. A mobiltelefonok csak addig működnek, ameddig teljesen le nem merülnek. A szórakozási lehetőségeinkről pedig már nem is beszélve! Sorolhatnám még tovább, mi mindentől foszt meg minket „egy kis áramszünet", de így is kitűnik, mennyire nélkülözhetetlen az elektromos áram. Régen enélkül éltek emberek, elképzelni is nehéz!

„Szeretném a segítségedet kérni!" - mondják olykor.
„Ne zaklass, hagyj most békén!" - gondolhatjuk ilyenkor, mert nyugalomra, békére, pihenésre vágyunk. Egy jó dolog, azonban, mégis örömre adhat okot. Aki Tőlünk kér segítséget, azt jelenti, szüksége van ránk! Nincs is annál jobb érzés, amikor picit fontosnak érezhetjük magunkat, hogy éppen hozzánk fordult az illető, és nem máshoz; valamiért ránk gondolt. Ez növelheti önbizalmunkat, amire igazán szükségünk van manapság!

A felsorolás végére hagytam a legfontosabbat! Hálával és köszönettel tartozom szüleimért, szeretteimért, rokonaimért, barátaimért, ismerőseimért, akik körül vesznek, támogatnak, szeretnek és segítenek mindennapjaimban!
Gondolom, ezzel nem csak én vagyok így egyedül! Mindig azt vallom, hogy ne nekrológokban fejezzük ki hálánkat, köszönetünket és érzéseinket, hanem akkor, amikor még az illető velünk van, hallja, amit mondunk neki, érezze, hogy szeretjük! Kellenek a visszajelzések, hogy tudjuk, mit érez a másik! Nem vagyunk gondolatolvasók!

Ugye mi mindenért lehetünk hálásak? Ez csak pár dolog volt, ami hirtelen eszembe jutott!
Ez nem más, mint nézőpontváltás! Elégedetlenség helyett, számba vehetjük mindazt, ami jó, amivel elégedettek vagyunk! Ez sokszor nem tudatos. Akkor járunk a helyes úton, ha örömteli érzés fog el hálaadás közben, és ha ezt megosztjuk azzal, akinek pl. ezt köszönhetjük, már jót cselekedtünk. Mi több, az életünk is derűsebb így, ha a testet-lelket-szívet betölti a hála és a szeretet!