Árvay Mária Szépkorúak huncutsága

Eljött a péntek este, 08:30 körül járhatott az idő. Tamás, a szemész orvos nemrég ért haza. Már megrendelte a bulihoz oly fontos nagy, családi pizzát, a sörök is ott sorakoztak a hűtőben. Fél óra, s befutnak az orvos barátok, Csaba, aki bőrgyógyászként dolgozik, s Gábor, a sebész. Pár hónapja ismerték meg egymást egy orvosi konferencián, azóta pedig rendszeresen találkoztak. Tamás életében nagy öröm volt ez a baráti társaság, mert agglegényként tengette életét. Egykeként nevelkedett, és saját bevallása szerint, nehezen tud másokhoz alkalmazkodni. Persze, az ő életében is voltak bensőséges kapcsolatok, de egyik sem tartott hosszabb ideig. Vágyott barátai társaságára, főleg azért, mert most kitalálták, hogy jópofa történetekkel teszik tartalmassá az együttlétet. Szeretnék a másikat minél jobban megismerni, ezért egy-egy önismereti kérdést is feltesznek egymásnak, persze olyat, ami nem túl tolakodó, mégis elárul a másikról egyet, s mást.

A Pulzus utca 3. szám alatt már-már tetőfokára kúszott a hangulat. Csaba és Gábor épp az imént adták elő vicces történeteiket, így a nevetőizmaikat mostanra jócskán megtornáztatták.
Tamás megköszörülte a torkát, hogy előrukkoljon a történetével és az önismereti kérdés megválaszolásával.
- Amíg meséltetek, remekül szórakoztam. Közben azon gondolkodtam, mit tudnék mondani nektek magamról olyasmit, ami tipikusan rám jellemző. Tudjátok, szenvedélyes gyűjtő vagyok. Nem bélyegeket rakosgatok, hanem dicsérő, elismerő szavakat jegyzek le, hiszen kritikából kap az ember bőven.
- Ejha! - füttyentett Csaba.
- Bizony! A betegeimtől rengeteg szeretetet és elismerést kapok- íme pár példa. Valaki azt mondta, hogy nálam mindig megnyugszik, más orvosoknál borzasztó ideges. Állítólag békét, nyugalmat sugárzok.
- Ebben van valami - erősítette meg Gábor.
- Köszönöm. Állítólag remek szakember is vagyok. Egy páciensemet alig tudtam rábeszélni a szürkehályog-műtétre, annyira félt. Most pedig nem győz hálálkodni nekem, hogy mindkét szemét meggyógyítottam. Tehát, ezeket zsebelem be.
Nos, elég az öndicséretből, inkább elmesélek nektek valami nagyon jópofa, poénos történetet. Az egyik betegem rendőrként dolgozik, s egy alkalommal kétségbeesetten keresett fel.
- Doktor úr, doktor úr, segítsen rajtam, valami nagy baj lehet a látásommal! Vizsgáljon meg alaposan!
- Csak nyugalom, ne idegeskedjen, mindjárt utánajárunk a dolgoknak - próbáltam nyugtatni szegényt. Mindenféle vizsgálatot elvégeztem rajta: olvastattam a táblánál, amit remekül megoldott, még az apróbb betűket is leolvasta. Szemfenék-vizsgálatot is csináltam, ott is mindent rendben találtam. A szemnyomását is megmértem, tényleg, panaszra semmi ok.
- A látásával egyáltalán nincs probléma, kedves uram, nem értem, miért van úgy kétségbeesve? - faggattam.
- Ne is kérdezze, teljesen odáig vagyok.
- Azt látom, de mi történt?
- Megszégyenítettek, megaláztak!
- Mégis, mi a baj?
- Sokan várnak odakint Önre, Doktor úr ... nincs ideje ilyesmiket meghallgatni.
- Na, ki vele, mesélje már el!
- Egy idős nénit igazoltattam a minap, aki áthajtott a piroson. Megállítottam, forgalmit, személyit, lakcímkártyát kértem tőle. Az iratait rendben találtam, de szabálytalanságot követett el azzal, hogy nem vette észre a piros lámpát, balesetet okozhatott volna. Bevittem a nénit a rendőrőrsre, s vallatóra fogtam.
- Ön, hogy is mondjam, szép kort ért meg, azonban, a látásával már probléma lehet, ha csak úgy, könnyelműen átmegy a piroson! Ezt nem hagyhatom figyelmen kívül!
Erre a néni, a legnagyobb nyugalommal, belenyúlt a táskájába, vékony tűt és cérnát vett elő. Gyakorlott mozdulattal végezte a tűbefűzést, egy pillanatra sem bizonytalanodott el. Majd kivette a tűből a cérnát, hozzám fordult s így szólt:
- Nos, uram, a maga látása biztosan tökéletes. Minden bizonnyal könnyedén be tudja fűzni ezt a cérnácskát ebbe a vékonyka tűbe! Próbálja csak meg!
Mondanom sem kell, még a hatodik kísérletezésem is kudarcba fulladt. Lángba borult arccal adtam vissza a néninek a tűt és a cérnát.
Elengedtem neki a büntetést, mit tehettem volna? Közben pedig elárulta, hogy eddig még soha, senki sem büntette meg semmilyen szabálytalanság miatt, én lettem volna az első. Így töretlen maradt a rekordja!
Nagyot nevettem betegem történetén, s biztosítottam róla, hogy sokan vagyunk olyanok, köztük én is, akik nem boldogulunk a tűbefűzéssel. Akkor én is visszaadhatnám a diplomámat - mondtam nevetve.

Csaba és Gábor teljesen fel voltak dobva a történettől.
- Ha most döntenünk kéne, melyikünk sztorija a nyertes - vetette fel Gábor - nem tudnánk határozni.
- Mindegyik nyerő - mondta Csaba magabiztosan - hiszen mindhárom megnevettetett, még a könnyünk is kicsordult, s ez a lényeg. Feltöltődni, mert ezen a pályán adódnak akadályok bőven, de egy csipetnyi humor enged továbblépni, s nem feladni, amikor valami balul üt ki, minden jószándékunk ellenére!
- Máskor is csináljunk ilyet! - ajánlotta Tamás. - A végén még csinos kis gyűjteményünk lesz.
- Már a címét is tudom! - kiáltotta Gábor: Dokihumor!