Csöpike!
Csöpike volt a kutyám neve,
Mint az őzikének, olyan volt a szeme.
De beteg lett és végleg elhagyott,
A szívem hasadt bele.
Kicsi sírhant, ami fedi,
Kicsi kereszt, ami rá emlékeztet.
Virág is borítja majd,
Sűrű könnyem öntözi.
Roxi, a gyermeke is siratja és keresi,
Mindent bejár, az illatát keresi.
Barna szeme bánatosan kérdi,
"Anya hová lett, miért nem jön enni?"
Nyugodjon békében, a jó Istent kérem,
Nagyon jó és kedves kutyám volt nékem.
De van még kettő, akik szeretnek,
Bánatomat lassan elfelejtem.
Varga Lajosné (Erzsi)
