Feledékenység.
Az ikrek még ovisok voltak. Járattuk Őket hittanra, mert hogy azt is meg kell ismerni. Ja és addig is fűtött helyen voltak. Mint már említettem, nem messze lakunk a templomtól. A hittan oktatás a parókián folyt, a fent említett épület pedig a templomkertben honol. Ellentétes irányban található az óvoda, kb ugyan olyan távolságra. Az ikrek reggel már önállóan jártak oviba, mert ott csak egy úttesten kell átmenni, pont a házunk előtt. ÉÉN kikísértem őket, és mikor mondtam, hogy mehetnek, akkor elindultak. Megvártam amíg átérnek, és onnan szépen kézenfogva ballagtak a műintézmény kapujáig. Ott aztán már elszabadult a pokol!
Egy héten kétszer volt hittan, és természetesen Gábor Atya úgy rendezte, hogy ovi után közvetlenül legyen. Addigra az alsós iskolások is oda értek a harmadik irányból, szintén 500 méteren belülről. Az oviból 5 gyerek járt, az enyémeket egynek számítva, ez 4 szülőt jelentett. Meg is egyeztünk,hogy egy héten egy szülő viszi át a srácokat, majd okítás után mindenki önállóan szerzi meg a sajátját.
Egy ilyen január közepi nap volt. Nem ÉÉN voltam a soros szülő. Tehát a csajok reggel el, nekem meg indul a nap. Ehhez még csak azt kell tudni, hogy ÉÉN voltam otthon velük GYES-en, 4 évig. Úgyhogy délelőtt elmentem bevásárolni.
A kocsmába is.
Kora délután kis porszívás, a mosás elindítása, majd a jól kiérdemelt örömforrás, a főzés. Közben betoppantak a cimboráim. ÉÉN főztem, közben beszélgettünk, és sűrűen poharazgattunk. Így történhetett meg, hogy aznapra az időfaktor valahogy kimaradt az egyenletből. A cimborák szedelőzködtek, és elhúztak, mint vadlibák!
ÉÉN meg büszkén befejeztem az ételt, és mint ki jól végezte dolgát, leültem pihizni. Békésen bambultam a villogó csodát, amikor egyszer csak csöngetnek. Kimegyek, kinyitom a kaput. Hát ott áll velem szemben a Gábor Atya. Köszönünk, majd udvariasan meg kérdezem, hogy miben segíthetek?
Mire Ő:
- Te semmiben, de én hoztam neked ajándékot.
Mondok:
- Kösz! Kedves vagy, de ha jól emlékszem karácsony egy csöppöcskét már elmúlott.
Na körülbelül itt vettem észre a gyermekeimet!
Iszonyút a homlokomra csaptam,hogy ÉÉN barom, ott felejtettem Őket a hittanon. Az Atya azt hitte, hogy az ütéstől volt vörös a fejem, pedig a szégyentől!
Aztán persze megvígasztalt, hogy sokat segítettek Neki a gyerekek az elpakolásban,így aztán csak fél órával tartott tovább, mintha egyedül csinálta volna. De legalább pontosan tudták a lakcímüket is, és haza is találtak a parókiától.
Ez volt a kis öröm, az ürömben.
