io
Hát ennyi vagy?
Seholse te:
megváltó szavad nem indul le
a keresztről, nem indulok hogy
megváltsalak, üzen
aranybeszéded, fényezni sírfelirat-létem...
engem keresni szemed sem indul,
ez a huszadik századi csoda.
Pedig itt állo a Golgotha kapulyában
túl túl a világvégi szerelmen s várlak.
Tudom, érzéseid keresztreszögezve,
s orcáidon mindenütt vizesárok.
Árok, védelem labirintja?
A harsonákig befednek.
Valaki véd, hogy felfeszítsen, valaki jó, hogy feledés légy.
A világközben meakulpáz,
azért kinyitnak a bárok,
bombányi vétkük feledve,
táncrakerekszik minden atyaisten!
Az alkonyatból vér szivárog,
és sehol se te,
csak ez a lehetetlen,
korszak; ez a lélektelen magánytidéző
szorongás, félelem, hogy a nyárra
megint csak ősz jön.
A lomtárból egy sugár előtör,
lomtár az ég és molylepkéit
az idő lomhán összerázza,
hajadra száll az egyik, nézed
kitéped, senki meg ne lássa.
Hajamra száll a másik, nézem,
és nem bánom, ha te is látod....
hordón ül, spicces az Isten,
bánja már, hogy összeeszkábálta a világot.
