kérdő requiem
(Kedvesné Oroszi Piroska emlékére)
Te kinyújtottad karod, mint pallóst,
ádáz küzdelmet indítva igyekeztél
megtörni a baljós árny kard élét rettenthetetlenül,
világított sok szeretted fénye, olthatatlan családi szeretet,
lángolt benned a tűz, mindent megértve szél süvöltött,
lelked felénk kandikált tested békjójában, tűrt alázattal.
Itt volt melletted sok hívó szó,
szorított megannyi kéz, és áradt a remény,
s most kiált megannyi zokogó,
mert nem érti, íly hirtelen miként esett veled.
Kérdezi a lázongó lélek szava,
vajon ez döntésed volt-e,
vagy balgák s ostobák hanyagsága?
Avagy most mely gondolat szózatát szabad elhinni?
Mert oly nyugodtság szállna lelkemre,
ha tévedhetetlen bizonyosságot nyerne:
szabad, kieggyező döntésed volt életed felett,
s nem léhák voltak, kik elveszejtetek.
Mert míly borzalmas akkor a tudat,
ha bizonyosan ők vették sorsodat!
Azok, kiknek életed mentése lett volna feladat,
amely kötelesség házába kerültél, s jótét neked nem maradt.
Az egyetlen nyugvó pont tudni körötted szeretet kötelét,
mit családod hű keze alkotott köréd,
és az ezernyi leírott szót,
s még annyi kimondatlan gondolat, mi éltedért sok percet áldozott.
De napok óta csak harang kondul érted,
mert nincs szó kimondásra, mit érzek.
Tán másoknak akad megszólaló hangfoszlány az éterben?
Lehet, van ki ki mondja miféle űr jött elvesztésed nyomán?
Ha napvilágra előtűnik a balgák hibás tette,
ha kétségtelen lenne e balgák félmegoldó részvétele,
úgy majd akkor kérem rendületlen az urat,
hogy soha többet másoknak kiutat ne adhassanak!
Szívből kívánom legjob helyre vételed,
hogy hová mész, minden lelket épp ennyire szeress,
s ha megadatik ennél mélységesebb szeretet,
úgy Isten tenyerén hordjon, s örökkön legyen veled!
2015. Január 25
