keskeny ösvényen
Elmondom neked, hol ma
én váratlan utamat jártam,
azt mértékegység le nem írhatja,
miféle keskeny úton haladtam...
Az utat kétszer is megtettem,
először hangod rejtélye vezetett,
s én tudatom teljességével
annak minden megélésével léteztem benne.
Az orvul ellopott, semmissé játszott
minden trükkel gonoszul átvágott
lemezbe írt rezgésed
kutattam én e keskeny, görbe ösvényen.
Megtaláltam majd mindegyik hangegységet,
csak éppen az elfelejtettet,
mit egészen mélyre elveszejtettek,
a rejtély bugyrában nem leltem meg.
Minthogy e nehéz tettet
nagy figyelemmel gondosan elvégeztem,
öröm járja át szívemet,
újra megismertem apró rezgéseket.
Az újabb utam hangszeren át vezetett,
kedves fúvós hang zengett,
mi egész ismeretlen álomba repített,
hallgattam színes távoli éneket.
Nem volt szó, csak zene,
s egy kéz fogta kezemet,
s hírt adott, egyet se féljek,
az ég meghallgattta kérésemet.
Nem kérdeztem semmi többet,
lelkem mindent tudomásul vett,
elmém csak megértett, nem kérdezett,
végül lassan hallkítottam el a szép éneket.
Ezen órán egyedül hit,
remény, és kétség nélküli kitartás virít,
már nem követem régi hangok vonalát,
nem vetem egymásba a rég teremtett emlékezeteket.
Ők élnek, s cselekednek,
mellettük új minták teremtődnek,
így van ez jól, semmi kétely.
Legyek rózsa szirom, és szikrázó fényben teljes.
A messzi álom-tájon
kimondatlan szavak erre kértek,
s ha eszemmel ezt fel nem érem,
lelkem bizonyosan mindent megértett.
Most én fordulok hozzád,
mert nem tudok hallgatni tovább.
Ugye még sokáig vársz?
Még megannyi új világ előtted áll.
Sejtelmem nincs, miként, s hogyan,
de nem suhan melllőlem e gondolat,
így lett belőle ez a mondat.
Isten áldásban szór éltedre napsugár szőtte hangokat.
2015. augusztus 15.
