Mesélj, Apa!
Mesélj, Apa!
Hogy megy most
a sorod odafent?
- talán így kezdeném
a tétova levelet,
ha lehetne írni Neked
oda, ahol most vagy
- de nem lehet.
Tizennyolc év eltelt már,
s lásd, még mindig vissza jár
a "Mi lett volna, ha":
Mi lett volna, ha
valakinek mondhatom: Apa
- mesélj, vegyél föl,
vigyél ide, vigyél oda,
képzeld, nem megy az iskola!
Inkább dörögve szidj meg
mondván, "Egyszer hálás lesz még
nekem az a gyerek",
kinek kemény feje két X után
nem biztos, hogy benőtt, s tán
elférne rajta pár fejmosás,
melyet csak egy apa adhat.
A megbocsájtást hagyjuk Anyának!
Mint Yin és Yang
Anya és Apa sem
nélkülözhetik egymást.
Örök körforgás:
Ott van az egyikben,
ami a másiknak sajátja,
őrzik lényük rejtekében
gondosan bezárva.
Nélküled kavargás csupán a körforgás,
lásd, ezért lettem én kicsit más.
Kérded, miért?
Mert akkor csak nőttem,
mint rétek fűszála
vadul, öntudatlanul,
S az emlék, mit rólad őrzök,
kiskorú, tudatlan.
Mondd, hol vagy?
Míg én a többiek közt
járom földi utamat,
Mit csinálsz, mit érzel?
Szemed tán aggódva kutat minket
- vagy reménnyel?
S amit lát, boldogítja-e?
Felelj, mit mondanál most Te!
Múltkor álmodtam Veled:
papírra írtál valamit,
de az üzeneted
Kitépte kezemböl a szél,
s nem tudtam meg, mit szeretnél
oly nagyon közölni velem.
Te közben csak álltál, s nézted,
a papír hogyan repül.
Próbáltál szólni,
mint egy üvegfalon keresztül.
Nem értettelek, s felébredtem remegve,
s a fülemig nem jutott el az éjszaka csendje.
Gondolatok cikáztak át fejemen
apákról, kik nem nyughatnak
tőlünk a legjobb helyen
- köztük vagy hát Te is?
Bár szólhatnál, csak egy szót is,
és tiltakoznál: - Nem,
én boldog vagyok, gyermekem.
De nem szólsz, az éj is néma.
Mindenki alszik, és ha
reggel ébred, sem beszédesebb.
Hiányod átjárja a levegőt,
jobban érzem, mint tíz évvel ezelőtt.
Most falak magasodnak
emberek fölött
s én eme falak között
önző magányban ülök
s nem éppen csendesen
rágódok egy emberen.
Mit tegyek, én balgatag?
Mindenki oly hallgatag...
De te szólj hozzám,
kiálts erősen,
s a fal sem szab határt!
Meglehet, csak a vad képzelet
szülte e zordon rémeket
a békés szoba helyébe,
és nem férkőzhet semmi
nyugalmad közelébe.
Csalóka tünemény játszott velem,
de lassan bekúszik az értelem
agyamba, mint ablakon a hajnal,
selyem-suhogásnyi zajjal,
álomtalan álmot hozva.
Alszom, ígérem, jó kislány leszek,
örülök, hogy találkoztam Veled,
Szép álmokat, Édesapa...
1997. augusztus
végleges formájára átdolgozva: Budapest, 2009. január
