Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Nagy Vendel


Nem értem.

Így ötven felé az ember talán jogosan gondolhatja, hogy már mindent tud. Megette a kenyere javát, és már sok mindent tapasztalt, meglepetések nemigen érhetik.
Mégis, mostanában gyakran azon kapom magam, hogy sok mindent nem értek. Megmagyarázni megtudom, de nem értem.

Az ember ebben a kissé korai tavaszban sétálgat a parkban, s nézi a Szekszárdon örvendetesen szaporodó szobrokat, és élvezi a nap erőlködő sugarait. Milyen
Csodálatos is a világ!
Sétálgatás közben az ember, ha elfárad, akár le is ülhetne egy padra, s az áldott fényözönt úgy is élvezhetné. Így gondolhatták talán sokan mások is, mert
Nem igen van szabad pad a fasorban a buszmegálló felé. Diákok ülnek a padokon, látszik hanyagul félre dobott hátitáskájukon, hogy tanulók. Ezzel talán
Nincs is baj, de mégis fura a dolog.
S nem értem! Miért nem a szép barnára festett széles, kényelmes padon ülnek, hanem az egydeszkányi háttámlán? Negyvenhatos sáros bakancsukkal az ülőkét
Tapossák, s bőszen szotyoláznak. Talán ebéd helyett, mert a kupac csak gyűlik.
Én nem szívesen akasztom össze a bajszomat tizen-huszonéves fiatalokkal, s nem, csak azért mert nekik bajszuk és szakálluk is van, nekem pedig nincs.
Pedagógus mivoltomból tudom, hogy az ilyen lelkületű fiatalokból milyen reakciót válthat ki egy számukra kioktatásnak tűnő kérdés. Bátorságomat összeszedve
Azért mégis csak megkérdeztem: a padon ülésnek miért pont ezt a módozatát választották? Hiszen kényelmetlen, s beszennyezik az ülőkét is.
Az azonnali anyázás elmaradt, mert őket is meglepte a " bátor" rákérdezés. Aztán egyikőjük unottan válaszolt: "- Azért, mert a pad sáros!". Szerintem addig
Nem volt az, amíg ők fel nem ültek a kakasülőre, de ez már nem bizonyítható. Gondolták, a vén hülének lehetne jobb dolga is, de már nem is foglalkoztak
Velem. A szotyikupac pedig csak gyűlt, s gondolom, nem ők söpörték össze. Jó, hogy az Isten teremtett a múzeum köré galambokat is.
S végiggondoltam: mekkorát változott a világ. Ha gyermekkoromban véletlenül bicikliztem a járdán, a rendőr kiszedte a szelepet a kerékből, s tolhattam
Tovább a kerékpárt. Ma mindenki a járdán biciklizhet. Vagy: ha az utcán ettünk, mindenki azt gondolta, szegények vagyunk, pedig egy szelet zsíros kenyérrel
Milyen jó volt szaladni a focipályára. Ma már minden sarkon hamburgeres löki az utcára a portékát, hadd egye a dolgozó. Vagy: ha volt egy kis dugi pénzünk,
A nadrág zsebébe rejtettük, nehogy valaki meglássa.
Ma az utcai automatákból tízezreket vesznek ki mindenki szeme láttára.
Mekkorát változott a világ! Miért ne történt volna változás padon ülés-ügyben is? Ma ez a divat! Rosszul értelmezett divat a fiatalok részéről, mert még
Eddig nem láttam nyolcvan éves nénikét padok karfáján ülni a buszmegálló felé az SZTK-ból jövet-menet.
Szóval, nem értem! Megmagyarázni megtudom, de nem értem.
Sokmindenre lehet még ráülni, de például a WC felhajtott deszkájára igen veszélyes.

2006. április 5.

doboz alja
oldal alja