Novemberi hajnal
Kabátujjba fütyül a szél,
Sapka van a városon,
A hajnali dér fehér lábbal,
Az utcákon átoson.
Ritkább már a madárének,
A dallamok tán fáznak,
Kémény ad most szúrós szagot,
A hajnali világnak.
Sötét paplan van az égen,
A hold is leple alá bújt,
Felhők könnnye a hidegtől,
Néha-néha kicsordul.
Pocsolyába gyűlik össze,
Erdőn, mezőn, réteken,
De nem örül már senki ennek,
Nincs ki benne megpihen.
Vékony hártyát von rá a fagy,
A köd csúszik meg rajta,
Amellyel a kelő nap majd,
A környéket takarja.
