teljesíthetetlenségek
E sok levélből láthatod,
mint egy szeleburdi gyermek,
lelkem e dalnokon áthatol,
hol tétován, hol szertelenül, vadul.
Hangjában egészen elmerülve,
fáradhatatlanul kutatva, sokszor elmerengve,
ez kimeríthetetlen medence,
ebben nincs határ, meglelem kiteljesedésem.
Valaha még vonalakkal elválasztva
braille papírra írtam hangja
összes skálájának oktáv-jelét,
aképp, ahogy létra fokai állnak egymás fölé halmozva.
De arca mibenlétét csak mesélték,
s ez még oly kevés,
mindig árnyékolja a semmi, értelmetlen feledés,
ezért hát csak tán emberi gyarlóság e kívánság.
Időről időre elmondatom pár körvonalát,
azután kiesik emlékemből a megfoghatatlan homáj,
újra-újra kezdem, - jól tudom, emberi balgaság,
de mit tegyek, úgy látszik, az elmémben kiolthatatlan vágy.
S lásd, huszon évesen,
ezt bizony nem sikerült letennem,
s kíváncsi énem megint beleszól:
s rólad is áhítja, amit nem lehetett róla sem megfejtenem.
Ez aztán valóban őrült hiábavalóság,
mert ezzel azt kérdezném a szemek ismerőitől,
mit az ég neked sem adott, ahogy részemre sem jutott,
mert mást hozott titokban a mindenható teremtő.
De lemondani valahogy nem tudok,
s ennek okán bűnös zavarban vagyok,
remélem, elnézed ezt kíváncsi elmémnek.
Azért te is hangkép lettél, mint ő bennem.
Még töredékes, s tán halovány,
de a rezgés ereje határtalan,
napról-napra tudás új útjára emelkedik hallkan,
e ténnyel zárom soraim, s fordulok szép fohász dallamába!
2015. Augusztus 7.