Testbe zárva...
Kezdetben csak lelkek vagyunk,
A Mennyek ölén létezünk,
Boldogságban, egészségben,
Nincsen mitől félhetünk.
Majd az Úr, ki bölcsességét,
Senki meg nem értheti,
Ad egy testet, hol a lélek,
Földi sorsát élheti.
Ő tudja csak, kinek mi jár,
Ő érti azt, hogy miért,
Mi ezt ésszel, fel nem fogjuk,
Fogadjuk el, hát kegyét.
Tűrjük hogyha lábunk helyett,
Kerekesszék, mely gurul,
Ha a csodás színes tájra,
Feketeszín fátyol hull.
Tűrjük hogyha rosszul hallunk,
Minden szót vagy dallamot,
Hogyha nyelvünk kimondani,
Nem tud egy-egy szótagot...
Ennek biztos van értelme,
Hogy mi sokat szenvedünk,
Hisz az Isten egészséget,
Lelkünkben ád minekünk.
Számára csak ez a fontos,
A kitartás, s az akarat,
Ez vezet el végül hozzá,
Ez dönt le majd falakat...
És aki most testében ép,
Jól eszébe vésse,
Ez csupán az Isten kegye,
Ő semmit nem tett érte.
Az Úr adta és elveheti,
Egyetlenegy perc alatt,
A szépséget, egészséget,
És akkor semmi sem marad.
Azt adjátok hát minekünk,
Mire ti is vágytok,
És váltsuk mi meg, összefogva,
Az egész világot...
