Tétova fények útján
Mottó: a nemlátónak mindig vágyálma a fény...
A tétován
Halványuló
Fény után,
Vágyaid nyomán
Ha elindulnál,
Sohasem érnéd utol.
Fénysebességgel
Száguld előtted a jel.
Csillagpor vagy,
Melyből születtél, és
Én is lettem,
Spirálalakjából
Hatalmas gömbbé
Elegyül.
S évmilliók multán
Forró kéje csúcsán,
Szétrepül,
Akár a csillagok.
A felrobbanó Napok.
A száguldva táguló
Szupernova. Magnitúdója
Léted ismét
Porszemmé szelídül,
S küzdhetsz tovább
Újra egyedül.
A gravitáció pórázán
Rohanunk
Egy- egy fekete lyuk
Középpontja felé.
Millió erő parancsol,
Vasmarokkal visszahúz,
Az a fény, amelyik
El nem kerüli,
Végképp belehull.
Onnan soha többé
Nem szabadulunk.
Hívlak az enyémbe,
Befogadnálak,
Sokkal tágasabb.
Betakarnálak,
Mert tűzforró az, és
Jéghideg az Univerzum.
S mert félsz a kudarctól,
És önmagadtól,
Szívemet fényévnyire
Lökted el magadtól.
Testünk és lelkünk
A visszahajló téridőben
Talán elkárhoznak,
S közöttünk már
Klónozott emberek járnak...
De a tétova fények
A végtelenben
Mindig Találkoznak.
S a DNS- t menekítő
Csillagközi űrhajó már
A féreglyukaknál
Indulásra készen áll.
Mint ami valakire vár
Talán énreám...
2013. november 10.
