Üzenet szavakon túlról
Rossz példák, falak
szikrázó hős lebontója,
jöttél zord időben világra,
nap színe nem érhetett el,
de fénye örökre rásütött arcodra,
benned hang lélek erdeje jött el.
Szembe néztél zsarnok ember világával,
betörted celláját zene gyógyító hangjával,
mindegy, kit értél el szóval,
kit "csak" áradó hangsorral.
Hisz ki nem értheti szavad,
majd követi túláradó hangodat.
Szép dallammal szálltad meg a dobbanó szíveket,
megöntözted fáradt, szomjúhozó lelkeket,
áttörted az ítélet szöges gátjait,
felmásztál hangerdő igézet megtartó vállain.
Kőzuhatag pergett életed párkányára,
zimankó fagyott lelked sáncára,
s ki számolhatja meg azt,
hányszor ráztad le e békjókat sáros út porába!
Jöttek a számunkra ismeretlenek,
kik gonoszságból megtörik hangból áradó lelkedet,
mert kívánnák, legyél számkivetett,
de mire ez a nagy igyekezet?
Hirtelen vették be fennen sugárzó lélekváradat,
s most épp hagynád beomlani a falakat?
Az ostrom súlya alatt,
apró magvakká morzsolnák hangodat?
Lét ezen mardosó rágcsálói
dolguk mind csak azért teszik,
hogy hírül ne vidd üzeneted!
Ne engedj a kísértetnek!
Hallgasd csak a zengő szót,
mely lehet egy apró jel, figyelmes hangsor,
egy elejtett ölelő mondat,
melyért kinyújthatod kezed, hogy megfoghasd.
Míg az élet testnek házában pislákol,
remény, s kiút visszhangja hozzád szól.
Fordulj hát el e disszonáns hangtól,
nékik füled csukd be,
s ne engedj magadhoz pisszenést sem kiáltásukból!
Szikrázzon szívedből: Elég zord hatalmukból!
Higy végre bátran a dallamok hívó szavának,
kövesd csendben kopogó zaját az ének házának,
emeld fel, mit veled elfeledtettek,
ints búcsút a kegyetlen elveszejtőknek!
Göröngyös út lett részed,
el még se hagyd tűnni éned,
onts még színes hangképet,
rendületlen szóljon hát az ének,
el ne hallgasson zenék dobozából suhanó szellő, szép ígéret!
Nézz fel lelkeddel napsütötte égre,
intelmek korholó szava ne szegje kedved,
csalogánysorsod hív! Kelj újra életre!
ott, hol a világ szerte tágas, Az újra teremtettek is várnak még énekedre!
Levetni régi hallgatóid nem kívánják emlékeiket,
elhozod-e még nekik a dalban szólított végtelent!
Sugározhatod még lényed erejét,
uttalan utak, vagy sivár terek,
nem állhat ellent neked,
a szél is viszi messze éneked!
Félhangok az egészekkel egybe csengenek,
szólj, hogy soha szét ne válljanak, együtt zengjenek!
Mikor újra szólítod népedet,
újra hallja azt más nemzet lelke,
szavak nélkül is elmerülnek benne,
hang felé nyújsd kezed, s kövesd!
2015. Július 22.
